Az életünk függ attól, hol kapunk hirtelen, váratlan szívhalált
Ha az összeeső ember közelében lévők késedelem nélkül megpróbálják az áldozatot újraéleszteni, ez gyakran eredményes: bárki életet menthet, ha tudja, mit kell tennie, és nem tétovázik. Minden perc késés, amíg nem kezdik el a hátán fekvő ember mellkasának percenként százszor történő, erélyes összenyomását, 10%-kal rontja a sikeres újraélesztés esélyét. Egyedi esetek egészen rendkívüli reanimációs teljesítményeket bizonyítanak.
Az Egyesült Államokban évente 300 000 ember hal meg így, nálunk 20–25 ezren fejezik be életüket hirtelen szívhalállal. Ha az összeeső ember közelében lévők késedelem nélkül megpróbálják az áldozatot újraéleszteni, ez gyakran eredményes: bárki életet menthet, ha tudja, mit kell tennie, és nem tétovázik.
Minden perc késés, amíg nem kezdik el a hátán fekvő ember mellkasának percenként mintegy százszor történő, erélyes összenyomását – amivel pótolni igyekeznek a szív teljesítményét addig, amíg a hatékony kamraműködés ismét elindul –, átlagosan 10%-kal rontja a sikeres reanimáció esélyét.
A reszuszcitációs tevékenység folytatásának viszont, úgy tűnik, nincs felső határa. Z. D. Goldberger és munkacsoportja a Lancet október 27-ei számában megjelent tanulmányának is az a következtetése, hogy az újraélesztési próbálkozás időtartamának szükség szerinti növelése tovább javíthatja az eredményeket. Egyedi esetek pedig egészen rendkívüli reanimációs teljesítményeket bizonyítanak.
Idén történt, hogy Fabrice Muamba angol labdarúgó a mérkőzés első félidejében összeesett és meghalt. Ez 18 óra 13 perckor történt, és az ott figyelő mentők azonnal berohantak a pályára, sőt egy szakorvos, aki az elülső sorok egyikében ült, ugyancsak csatlakozott hozzájuk. A hirtelen, váratlan szívhalált kamrafibrilláció okozta. A mentőszemélyzet kötelességszerűen végezte az újraélesztést, két alkalommal defibrillátort is használtak, de eredménytelenül. A rohammentő 19 óra 1 perckor érkezett a folyamatosan reanimált pácienssel a London Chest Hospital őrzőszobájába, ahol a tizenötödik defibrilláció eredményesnek bizonyult. A reanimáció teljes időtartama 78 perc volt.
Az átlagosan évi 300 000-re tehető hirtelen szívhalál az Egyesült Államokban régóta foglalkoztatja a szívgyógyászokat. Az is kiderült, hogy riasztó területi eltérések vannak a nagyvárosok között. A hirtelen, váratlan szívhalál miatt összeeső emberek a hamar elkezdett és jól végzett reanimáció eredményeként Seattle városában 16%-ban kapják vissza az életüket, míg Detroitban ez az arány csupán 0,2%.
Camilla Sasson és munkacsoportja korábban még nem vizsgált módon igyekezett megközelíteni ezt a kérdést. A téma fontosságát jelzi, hogy tanulmányukat a New England Journal of Medicine közölte. A kutatók 14 225 hirtelen szívhalál eset adatait dolgozták fel, az áldozatok 2005 és 2009 között, 29 amerikai nagyvárosban haltak meg.
A szigorúan ellenőrzött, hivatalos statisztikai adatokat gyűjtötték össze. Minden halálesetnél tisztázták, hogy a helyszín környékén milyen volt a fehérbőrűek és a színesbőrűek aránya és mennyi volt az ott lakók átlagos jövedelme. Alacsony jövedelműnek az évi 40 000 dollárból gazdálkodó családokat vették.
A vizsgálat közvetlen, egyenes összefüggést mutatott a gazdasági helyzettel és a lakosság összetételével a reanimáció szempontjából: a hirtelen szívhalál miatt összeeső emberhez lényegesen nagyobb eséllyel sietett oda valaki és kezdte el az újraélesztést a fehérbőrűek lakta, magas jövedelmű környéken, mint a szegény színesbőrüek lakta városnegyedekben. A különbség különösen a jómódú, szinte kizárólag fehérbőrű lakosságú, illetve a szegény, színesbőrűek lakta városrészek között volt feltűnő: az utóbbiakban feleannyi újraélesztést kezdtek el, mint az előbbi városrészekben.
A dolgozat szerint ennek egyik oka az, hogy a reanimációs tanfolyamért általában fizetni kell. „Ha az újraélesztés megtanulása 250 dollárba kerül, ami a szegény városrészben az ott dolgozók fizetésének 15%-át jelenti, vagyis az a kérdés, hogy megyek-e reanimációs tanfolyamra, vagy vacsorázunk, a válasz nyilvánvaló” – mondotta a munkacsoport vezetője.
Az Egyesült Államokban jelentős kulturális és nyelvi nehézségek is vannak a reanimációs tanítás megszervezése során. Ugyanakkor a Detroit és Seattle közötti riasztó különbség a kutatók szerint megengedhetetlen. Ráadásul nem csupán a jövedelmi különbségek fontosak. A gazdag, feketebőrűek lakta negyedekben az utcán hirtelen szívhalál miatt összecsukló ember is 23%-kal kisebb valószinűséggel kap azonnali segítséget, mint a fehérbőrűek lakta utcákban.
Rasszista szempontok is minden oldalon szerepet játszanak. A fehérek lakta városrészekben a hirtelen szívhalál miatt újraélesztésre szoruló feketebőrű vagy hispán etnikumú áldozat 30%-kal ritkábban kap segítséget, mint a fehérbőrű.
A munkacsoport az újraélesztés tanításának ingyenes és jól szervezett megoldását kivánja elérni. „Előfordulhat, hogy egy afroamerikai állampolgár 10 percig fekszik valahol, és nincs senki, aki elkezdené az újraélesztést. Lehetetlen, hogy 2012-ben számíthat, az utca melyik oldalán hal meg hirtelen szívhalállal valaki. Ez elfogadhatatlan” – mondotta Dr. Sasson.
Az ismertetés alapjául szolgáló eredeti közlemény:
Sasson C, et al. Association of neighborhood characteristics with bystander-initiated CPR. NEJM 2012;367(17):1607–1615
