Az elhízás javítja a veserák túlélését

Az elhízást csaknem mindig olyan tényezőként említik, mely fokozza a rosszindulatú daganatok előfordulásának esélyét és rontja azok kimenetelét. A nagy testtömegindex a leggyakoribb veseráknak számító világossejtes veseráknak is jól ismert kockázati tényezője. A Journal of Clinical Oncology című lapban publikált tanulmány szerzői azonban paradox módon azt találták több ezer beteg adatainak elemzése alapján, hogy amennyiben túlsúlyos betegnél alakul ki a veserák – és különösen annak előrehaladott, metasztatikus formája −, akkor a betegség lassabban progrediál, és a túlélés hosszabb, mint normális testsúlyú betegek esetében.

Egy csaknem 2000 beteget felölelő kohorszban a nagy testtömegindexszel jellemezhető (túlsúlyos vagy elhízott) betegek medián teljes túlélése 25,6 hónap volt, szemben a normális testsúlyú betegeknél regisztrált 17,1 hónapos medián túléléssel. A túlsúlyos rákbetegek mortalitási aránya 16 százalékkal csökkent a 2003-ban indított vizsgálat ideje alatt.

A vizsgálatot vezető dr. Toni Choueiri belgyógyász professzor korábbi vizsgálatok megállapításait idézi, melyek szerint az elhízott betegeknél kialakuló veserák kevésbé veszélyes patológiai jellemzőkkel bír, és célzott terápia alkalmazásakor e betegcsoportban hosszabb túlélés várható még akkor is, ha a daganat már szóródott a szervezetben.

Az újabb vizsgálatban dr. Choueiri és munkatársai négy különálló adatbázis elemzése alapján ismét megerősítették ezeket a megfigyeléseket.

Az International Metastatic Renal Cell Carcinoma Database Consortium (IMDC) 1975 olyan beteg adatait tartja nyilván, akik célzott terápiában részesültek. A kezelés megkezdésekor mérték a betegek testsúlyát és testmagasságát. A validációs kohorszban a szerzők ugyancsak elvégezték az összegzett adatok elemzését 4657 olyan veserákos betegre vonatkozóan, akik 2003 és 2013 között vettek részt klinikai vizsgálatokban.

A másik adatbázist a Cancer Genome Atlas projekt szolgáltatta, mely 324 veserákos beteg klinikai és genomikai jellemzőit tartja nyilván. A negyedik adatbázis egy rákos szövetmintákat gyűjtő regiszter volt, melyben 146 veserákos beteg anyagát tárolják a Dana-Farber és a Harvard Egyetemhez tartozó más kórházak beteganyagából. A felsorolt adatbázisokban fellelhető információk segítségével a szerzők olyan molekuláris különbségek után kutattak a magas és az alacsony testtömegindexszel rendelkező veserákos betegek között, melyek magyarázatot adhatnak arra, hogy az elhízott betegek veserákja miért kevésbé agresszív és miért reagál jobban a kezelésre.

A TGCA analízis nem tárt fel különbségeket a tumorok DNS-ében, azaz nem derült fény olyan génmutációkra, mely felelős lehetne a különbségekért. A génexpresszió vizsgálatakor ugyanakkor különbségeket észleltek. A zsírsav-szintáznak (FASN, fatty acid synthase) nevezett gén expressziója magas testtömegindexű betegeknél csökkent a normális testsúlyú betegekhez képest. A FASN a lipogenezis kulcsenzime, melynek overexpresszióját korábban már megfigyelték a rosszindulatú daganatok több típusában – olyannyira, hogy a FASN-t metabolikus onkogénnek nevezték el. A FASN a rákbetegség több formájában is kedvezőtlen prognózissal társul, és ezek közé tartozik a veserák is.

Mivel a FASN-expresszió túlsúlyos vagy elhízott veserákos betegeknél csökkent, ez magyarázatot adhat arra, hogy ezek a betegek miért számíthatnak jobb kilátásra, mint normális testsúlyú vagy az átlagosnál soványabb társaik.

A mostani megfigyelések birtokában a szerzők olyan vizsgálatokat terveznek, melyben veserákos betegeknél a FASN-expresszió gátlásával igyekeznének javítani a betegség kimenetelét – függetlenül a beteg testtömegindexétől. Évek óta folyik a FASN-inhibitorok kutatása (melyek némelyike természetes anyagokból származik), mely ígéretes eredményeket hozhat a rosszindulatú tumorok kezelésében.

„Terveink szerint állatkísérletekben használjuk majd a FASN-inhibitorokat a veserák potenciális terápiájaként” – mondja a vizsgálat vezetője.