Az epidermális növekedésifaktor-receptor kópiaszámváltozása összefüggésben áll a fej-nyaki laphámrák kedvezőtlen klinikai kórjóslatával
2007. október 01. 00:00
Az epidermális növekedésifaktor-receptor (EGFR) a tirozinkinázok ErbB-családjának tagja, melynek expressziója számos szolid tumorban, ezen belül a fej-nyaki laphámrákok (HNSCC) mintegy 80%-ában fokozódik. A fej-nyaki rákok kialakulásának már korai fázisában megfigyelhető túlzott expresszió1 összefüggést mutat a betegség progressziójával és a kedvezőtlen túlélési kilátásokkal.
Az EGFR-inhibitorok alkalmazásával refrakter vastagbél- és végbél-, valamint tüdőrák kezelésében elért klinikai sikerek ráirányították a figyelmet a gyógyszerhatóanyagok fenti osztályának potenciális hatékonyságára, az objektív tumorválasz azonban kevés betegre korlátozódott. A II. fázisú vizsgálatok keretében az EGFR-inhibitorok ígéretes klinikai aktivitást mutattak a kiújuló vagy áttétes HNSCC terápiájában. Egy nagyobb, véletlen besorolásos, III. fázisú vizsgálatban, a nagy dózisú besugárzás cetuximabbal történő kiegészítése statisztikailag szignifikáns mértékben meghosszabbította az előrehaladott HNSCC-ben szenvedő betegek összegzett túlélését.
A nem kissejtes tüdőrák (NSCLC non-small-cell lung cancer) eseteinek 10-15%-ában, elsősorban adenocarcinoma kapcsán az EGFR kináz-doménjében szomatikus mutációkat azonosítottak, és azt találták, hogy ezek előfordulása összefüggést mutat a gefitinibre7–10 vagy erlotinibre11 adott válasszal. NSCLC esetében, az EGFR-gén kópiaszáma párhuzamos volt a proteinexpresszió szintjével, és gefitinibbel kezelt betegeknél a fluoreszcens in situ hibridizációval (FISH, fluorescent in situ hybridization)12–14 vagy kvantitatív valós idejű polimeráz láncreakcióval (Q-PCR, quantitative realtime polymerase chain reaction)10 kimutatott amplifikáció szignifikánsan korrelált a kedvezőbb klinikai kimenetellel, ami arra utal, hogy az EGFR-gén kópiaszáma hasznos előrejelző marker lehet EGFR-inhibitorokkal kezelt betegek számára.
Az EGFR-inhibitorok alkalmazásával refrakter vastagbél- és végbél-, valamint tüdőrák kezelésében elért klinikai sikerek ráirányították a figyelmet a gyógyszerhatóanyagok fenti osztályának potenciális hatékonyságára, az objektív tumorválasz azonban kevés betegre korlátozódott. A II. fázisú vizsgálatok keretében az EGFR-inhibitorok ígéretes klinikai aktivitást mutattak a kiújuló vagy áttétes HNSCC terápiájában. Egy nagyobb, véletlen besorolásos, III. fázisú vizsgálatban, a nagy dózisú besugárzás cetuximabbal történő kiegészítése statisztikailag szignifikáns mértékben meghosszabbította az előrehaladott HNSCC-ben szenvedő betegek összegzett túlélését.
A nem kissejtes tüdőrák (NSCLC non-small-cell lung cancer) eseteinek 10-15%-ában, elsősorban adenocarcinoma kapcsán az EGFR kináz-doménjében szomatikus mutációkat azonosítottak, és azt találták, hogy ezek előfordulása összefüggést mutat a gefitinibre7–10 vagy erlotinibre11 adott válasszal. NSCLC esetében, az EGFR-gén kópiaszáma párhuzamos volt a proteinexpresszió szintjével, és gefitinibbel kezelt betegeknél a fluoreszcens in situ hibridizációval (FISH, fluorescent in situ hybridization)12–14 vagy kvantitatív valós idejű polimeráz láncreakcióval (Q-PCR, quantitative realtime polymerase chain reaction)10 kimutatott amplifikáció szignifikánsan korrelált a kedvezőbb klinikai kimenetellel, ami arra utal, hogy az EGFR-gén kópiaszáma hasznos előrejelző marker lehet EGFR-inhibitorokkal kezelt betegek számára.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
Stephane Temam, Hidetoshi Kawaguchi, Adel K. El-Naggar, Jaroslav Jelinek, Hongli Tang, Diane D. Liu, Wenhua Lang, Jean-Pierre Issa, J. Jack Lee és Li Mao
a szerző cikkei
a szerző cikkei
