EGFR mutáció és tüdőrák kezelés

Egy vizsgálat, amelyben szerte a világból 550 onkológus vett részt, kimutatta, hogy a nem-kissejtes tüdőrákos (NSCLC, non-small cell lung cancer) mintegy 25%-ában elmarad az EGFR (epidermális növekedési faktor receptor, epidermal growth factor receptor) genetikai vizsgálata. S még ha megrendelik is a vizsgálatot, az esetek egynegyedében még azelőtt elkezdik a kezelést, hogy az eredményeket megkapnák.

A kutatásról Genfben, a 2015. Európai Tüdőrák Konferencián számoltak be.

A Tüdőrák Vizsgálat Nemzetközi Szövetségének (IASLC) irányelvei szerint minden előrehaladott NSCLC-s betegben – kivéve a szkvamózus sejtes karcinómásokat – EGFR tesztet kell végezni, és a terápiát az eredménynek megfelelően kell megválasztani.

Az újabb kutatások szerint az EGFR mutációja esetén az EGFR tirozinkináz-gátlók meghosszabbíthatják a teljes túlélést.

Ennek ellenére – mondta dr. James Spicer, a King's College London (Anglia) munkatársa – sok esetben nem követik az IASLC irányelveit. „Nemcsak hogy több megfelelő beteget nem teszteltek az EGFR mutációjára nézve, de másoknál nem vették figyelembe a vizsgálat eredményét, amikor arról döntöttek, hogy mi legyen az első vonalbeli terápia, a kemoterápia-e vagy egy EGFR gátló adása.”

Onkológusok egy reprezentatív mintája – 562 onkológus Kanadából, Franciaországból, Németországból, Olaszországból, Japánból, Dél-Koreából, Spanyolországból, Tajvanból és az Egyesült Államokból – egy online felmérést végeztek 2014. decemberében és 2015. januárjában. A felmérés kiterjedt a mutációvizsgálat prevalenciájára, a vizsgálattal kapcsolatos attitűdökre és a tesztelést akadályozó tényezőkre, s arra, hogy miként befolyásolja a teszt eredménye a kezelés megválasztását az előrehaladott NSCLC-s betegekben.

Dr. Spicer és munkatársai azt találták, hogy a III b/IV. stádiumú NSCLC-s betegek 81%-ában kértek az onkológusok EGFR tesztet az első vonalbeli kezelés megkezdése előtt. Annak, ha nem rendelték meg a tesztet, a leggyakoribb oka az volt, hogy a beteg szövettani lelete téves volt. Ilyenkor a rákkezelő központokban nem rendelnek meg látszólag fölöslegesen egy olyan genetikai vizsgálatot, amelynek eredménye nagy valószínűséggel negatív lesz.

Az EGFR teszt el nem végzésének második leggyakoribb oka a diagnosztizálandó szövet hiánya volt. „Mire a patológus eldönti, hogy tüdőrákról van szó, gyakran nem marad elég tumorszövet a DNS kivonásához és a genetikai vizsgálat elvégzéséhez” – mutatott rá dr. Spicer. „Ez azonban egyre kevésbé lesz probléma, mivel az új módszerekkel egyre jobban végezzük a biopsziákat, és érzékenyebb genetikai vizsgálatokat alkalmazunk” – tette hozzá.

Voltak olyan betegek, akiken azért hajtották végre az EGFR tesztet, mert dohányosok vagy túl öregek voltak – ez indokolatlan, és ellentmond az irányelveknek.

Végül, sokan azért nem rendelték meg az EGFR vizsgálatot, mert egyes központokban akár hetek is eltelhetnek a teszt eredményéig.

Azoknál a betegeknél, akikben elvégezték a vizsgálatot, az esetek 77%-ában kapták meg az onkológusok az eredményt az első vonalbeli terápia elkezdése előtt (terjedelem: Franciaország – 51%, Japán – 89%). A maradék 23%-ban úgy kezdték el a kezelést, hogy a genetikai teszt eredménye még nem állt rendelkezésre. Az onkológusok azt mondták, hogy ennek az volt az oka, hogy túl sokáig kellett várni az eredményre, vagy a betegek rögtön el akarták kezdeni a terápiát.

A felmérés szerint a kezelés megválasztásakor az onkológusok 23%-a nem veszi figyelembe az EGFR mutáció altípusát, de 49%-uk igen.

Forrás: Medscape