hirdetés

Egyre több a fiatal stroke-beteg

Bár a stroke hagyományosan az idősebb kor betegsége, a The Lancet című lapban nemrégiben nyilvánosságra hozott felmérés szerint világszerte egyre emelkedik a középkorú és fiatal stroke-betegek száma.

hirdetés

Az 1999-ben és 2000-ben végzett Global and Regional Burden of Stroke vizsgálat az egész világból gyűjtött adatok alapján számította ki a stroke regionális és országspecifikus előfordulását. Összesen 119 vizsgálat adatait dolgozták fel (ezek között 58 iparilag fejlett, valamint 61, közepes vagy rossz gazdasági helyzetű állam szerepelt). A vizsgálatot Valery Feigin professzor vezette, aki az új-zélandi AUT Egyetem Stroke és Alkalmazott Idegtudományok Intézetének vezetője. Az általa vezetett munkacsoport a stroke-kal összefüggésbe hozható terheket hasonlította össze 1990-re, 2005-re és 2010-re vonatkozóan.

A stroke bármely életkorban előfordulhat, ám a betegek túlnyomó többsége 65 évesnél idősebb. A mostani kutatás azonban arra világít rá, hogy globálisan évente a 83 ezret is meghaladja a 20 éves és annál fiatalabb stroke-betegek száma – ez az összes érintett beteg 0,5 százaléka.

A közlemény szerzői így fogalmaznak: „A 2010-es adatok szerint a stroke-esetek 31 százaléka következett be gyermekeknél (legfeljebb 20 éves korban), illetve fiatal és középkorú felnőtteknél (20−64 éveseknél).” A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy hatásos globális preventív stratégiák nélkül ezek a számok nagy valószínűséggel tovább emelkednek majd.

Az Egyesült Államok preventív hatóságának (CDC, Centers for Disaese Control and Prevention) adatai szerint a stroke vezető halálok az USA-ban, mely évente 130 ezer áldozatot szed. Emellett a stroke a tartós rokkantság egyik fontos oka, ezért jelentősen befolyásolja a túlélők rokkantság szerint korrigált élettartamát is, és nem elhanyagolhatók anyagi terhei sem. A CDC úgy becsüli, hogy stroke évente 38,6 milliárd dollárnyi kiadást jelent az Egyesült Államokban, melybe beletartoznak az egészségügyi ellátás és a gyógyszerek költségei, valamint a munkából kiesett napok.

„Ez az első vizsgálat, melyben az egyes országok összehasonlításában globálisan elemeztük a stroke incidenciáját és hatásait. Most a világ minden országában felbecsülik a stroke-ból adódó terheket, mégpedig a rendelkezésre álló legjobb bizonyítékok alapján. A stroke okozta terhek világszerte igen meredeken emelkednek, és manapság sürgős szükség van a kulturális különbségekhez igazodó és elérhető stroke-prevenciós, -gondozási és -rehabilitációs stratégiák kifejlesztésére és alkalmazására” – hangsúlyozza Feigin professzor.

A vizsgálat adatai drámai különbségeket mutatnak a stroke-terheket tekintve a világ egyes pontjain. A rossz és közepes anyagi helyzetű országokban a stroke okozta halálozás akár 10-szeresével is meghaladhatja gazdag országokét, és ugyanez mondható el a stroke okozta rokkantsággal kapcsolatban is. A jó anyagi helyzetű országokban a stroke életkor szerint standardizált incidenciája a vizsgálati periódus alatt 12 százalékkal, a stroke-kal összefüggésbe hozható korai halálozás 37 százalékkal, a rokkantság 36 százalékkal csökkent. A közlemény szerzői szerint a javulás oka a jobb betegedukáció lehet, melynek nyomán a betegek nagyobb hányada tartja magát a prevenciós és terápiás utasításokhoz (például a dohányzás abbahagyásáról, illetve a vérnyomás megfelelő beállításáról), illetve tökéletesednek a diagnosztikai lehetőségek és a stroke akut ellátása is.

A kis és közepes jövedelmű országokban azonban éppen fordított trendnek lehetünk szemtanúi. A stroke okozta rokkantság és morbiditás 46 százalékkal, a mortalitási arány 42 százalékkal haladja meg a gazdag államokban regisztrált értékeket. A szerzők ezt a kockázati tényezők nagyobb előfordulásának tulajdonítják, mint amilyen például az egészségtelen élet, az elhízás, a magas vérnyomás, a dohányzás és a mozgásszegény életmód.

Az American Stroke Association arra figyelmeztet, hogy október 29-e a Stroke Világnapja.

Dr. S.I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.