Elhízást csökkentő műtétek utáni fejfájás
A más módon nem csökkenthető kóros elhízás elleni műtéteknek a testsúly drámai csökkentésén túl számos előnyös hatásuk van, de jellegzetes fejfájással járó koponyaűri nyomáscsökkenést is előidézhetnek.
A bariatrikus (testsúlycsökkentő) műtétek fogalma alá tartozik minden olyan sebészeti beavatkozás, mely a kóros elhízás megelőzésére és kezelésére szolgál. Már régebben próbálkoztak a sebészek ilyen megoldások kidolgozásával, de a Mason és Ito által az iowai egyetemen 1965-ben végzett gasztrikus bypass műtétet tekintjük úttörőnek, ezért Masont „a bariatrikus műtétek atyjának” is nevezik. A műtétek az amerikai National Institute of Health szerint a 40 kg/m² fölötti testtömegindex (BMI) esetén javasolhatók, de már 35 kg/m² fölötti esetekben is megfontolandók, ha a betegnél súlyos kísérőbetegségek állnak fenn, mint például a diabetes (Robinson). A mai guideline-ok szerint már 30-35 kg/m² között lehetségesek ezek a beavatkozások. A megfigyelések szerint a műtétek után jelentős testsúlycsökkenés áll be, javul a cukorbetegség, javulnak a kardiovaszkuláris kockázati faktorok, akár 23%-40%-kal is csökkenhet a mortalitás. Általánosságban akkor nyúlnak sebészi megoldáshoz, ha a beteg testgyakorlás, megszorító diéta, esetleg gyógyszeres kezelés ellenére sem képes testtömegét 40 kg/m² alá csökkenteni, valamint kóros elhízása kísérőbetegségekkel: hipertóniával, csökkent glukóz-toleranciával, diabetes mellitus-szal, hiperlipidémiával, vagy obstruktív alvási apnoe-val társul. Külön érdekesség a kórosan túlsúlyos személyek pszichiátriai helyzete is: 40 kg/m² BMI fölött a depresszió kockázata ötszöröse az átlag testsúlyúak kockázatához képest, a bariatrikus műtétekre kerülő betegeknek pedig fele depressziós (Chiles).
A műtéttechnika igen változatos, a fejlett országokban manapság már leginkább a laparoszkópos megoldásokat alkalmazzák. A műtétek három nagy csoportba sorolhatók: 1./ a malabszorpciós eljárások (biliopankreatikus diverzió, jejuno-ileális bypass, endoluminális “sleeve”), 2./ restriktív eljárások (gasztroplasztikák, “sleeve” gasztrektomia, gyomorballon, gyomor plikáció), 3./ kevert eljárások (gyomor-bypass /Roux-en-Y/, beültethető gyomorstimuláció, stb.). A mellékhatások elég gyakoriak, a posztoperatív szakban kb. 20%-ban lépnek fel. Hónapokkal később ezek száma nőhet: kb. 20%-ban dumping szindróma, kisebb arányban sebváladékozás, hasfali sérv, fertőzések, pneumonia jelentkezhet.
Egy 2014. október 22.-én a Neurology-ban online megjelent közlemény szerint ezek a műtétek növelhetik a spontán koponyaűri nyomásesés kockázatát. A vizsgálatot vezető Dr. Wouter Schievink (Cedar Sinai Medical Center, Los Angeles) szerint a spontán intracraniális hipotenzió legfőbb oka a cerebrospinális folyadék szivárgása (pl. lumbál-punkció után, de spontán is), melynek kapcsán a beteg speciális fejfájást érez, mely álló helyzetben rosszabb, vízszintes helyzetben javul (Schievink). Gyakran nyaki fájdalom, halláscsökkenés, visszhangzás járul hozzá, ritkán kettőslátás is jelentkezik. A spontán koponyaűri hipotenzióban szenvedő betegek rendszerint soványak, ezért a bariatrikus műtéten átesett kövér betegeknél fel kell figyelni arra, ha újfajta fejfájást panaszolnak. Dr. Schievink évtizedek óta foglalkozik az ilyen betegekkel, akik rendszerint vékonyak és hórihorgasok, és felmerült benne a kérdés, hogy vajon van-e összefüggés a bariatrikus műtétek és az ilyen típusú fejfájás között. 2001 és 2010 között 338 betegnél (205 nő, 133 férfi, átlagos életkor 43,8 év) diagnosztizáltak spontán koponyaűri hipotenziót. Érdekes módon ezen betegek 3,3%-a (11 beteg) a tünetek megjelenése előtt bariatrikus műtéteken (Roux-en-Y és gyomorszűkítés) estek át. A műtétek idején 40,8 évesek, a hipotenzió megjelenésekor 45,6 évesek voltak. A műtétkor testsúlyuk átlagosan 130 kg volt, és műtétek után átlag 52,5 kilót vesztettek a súlyukból.
Kontroll csoportként 245 intracraniális – de nem rupturált - aneurizmás beteg (150 nő, 95 férfi, átlagos életkor 52,1 év) adatait értékelték. Közülük csak 0,8% (2 beteg) esett át bariatrikus műtéten. A spinális szivárgásos betegek és a bariatrikus műtétes betegek száma olyan csekély, hogy statisztikai összefüggést nem lehet megállapítani, de elméletileg két tényező mégis szerepet játszhat az összefüggésben.
Az egyik egy mechanikus tényező: a testsúly összefügg a cerebrospinális folyadék nyomásával. Jól ismert, hogy súlyvesztéskor a koponyaűri nyomás csökken. Az elméletet támasztja alá, hogy a folyadékszivárgás kezelésére alkalmazott epidurális vér-injekcióval történő „foltozás” a legtöbb beteg panaszait megszünteti. A másik lehetséges ok a bariatrikus műtét után csaknem éhezéses állapot miatti táplálkozási zavar: a mikrotápanyagok, vitaminok nem kerülnek a szervezetbe, és a dura integritása sérül, áteresztővé válik.
Dr. William Young (Thomas Jefferson University, Philadelphia) szerint „igen trükkös módon lehet csak megtalálni a szivárgás helyét. Ha néhány vér-, vagy fibrin-„foltozás” után nem javul a panasz, akár sebészi feltárásra és elvarrásra is sor kerülhet. Nehéz kérdés, hogy egy rejtett kis szivárgás áll-e fenn, vagy egy másféle fejfájás okozza a tüneteket”.
A modern világban egyre gyakrabban végzett bariatrikus műtétek csökkentik a diabetes és a metabolikus szindróma és egyéb betegségek kockázatát, ugyanakkor emelik a spontán intracraniális hipotenzió kockázatát.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
2. Neurology
