Fidaxomicin és vankomicin Clostridioides difficile fertőzésben
Egy új, valós környezetben végzett retrospektív tanulmány szerint a fidaxomicin (Fificid) hatékonyabb a vankomicinnel szemben mind a kezdeti, mind a visszatérő fertőzések kezelésében.
Gyakran előfordul, hogy valós körülmények között kisebb egy készítmény hatékonysága, mint a klinikai vizsgálatok során, ezért fontos, hogy azt valós környezetben értékeljék. A C. difficile kezelésére használt két antibiotikum ‑ a fidaxomicin és a vankomicin ‑ klinikai vizsgálatból származó adatai nagyon hasonlóak a valós környezetben végzett vizsgálat adataihoz. A mostani, valós körülmények között végzett vizsgálatból kiderült, hogy az első fertőzés kezelésénél a fidaxomicin 14%-kal hatékonyabb a vankomicinnél, míg a visszatérő C. difficile fertőzés kezelésénél már több, mint 30%-os különbséget találtak, ugyanakkor nem találtak bizonyítékot a hatékonyság csökkenésére a 3. fázisú vizsgálatokhoz képest.
Az új kutatási eredmények alátámasztják az Amerikai Fertőző Betegségek Társaságának 2021‑ben módosított klinikai irányelveit, amelyek a fidaxomicint ajánlják a vankomicinnel szemben.
A két antibiotikum C. difficile kezelésében, valós környezetben történő összehasonlítása céljából az amerikai Medicare populációját vizsgálták 2016 és 2018 közötti. A vizsgálatba azokat a betegeket vonták be, akik fidaxomicint vagy vankomicint kaptak a C. difficile fertőzés első és bármely visszatérő epizódjára. A kutatók összehasonlították a fidaxomicinnel vagy vankomicinnel történő első kezelést követő 4 és 8 héten belül a C. difficile ellen kialakult tartós immunválaszt, illetve a fertőzés kiújulását. A kezelést akkor tekintették sikeresnek, ha befejezése után 1 nappal klinikai javulás következett be, és nem volt bizonyíték a C. difficile kiújulására. A C. difficile kiújulásának tekintették, ha a beteg a fidaxomicin vagy vankomicin receptjének kiváltását követő 4 vagy 8 héten belül újból (kórházi) kezelést igényelt.
A kezelési csoportok életkor és etnikai hovatartozás tekintetében hasonlóak voltak, ugyanakkor a fidaxomicin csoportban magasabb volt a kiújulás kockázata korábbi C. difficile fertőzés és legyengült immunrendszer esetén. A csoportok összehasonlításában a torzítás csökkentése érdekében a kutatók hajlam-pontszám egyeztetést (propensity score matching, PSM) végeztek. Ez a megközelítés 190 illesztett párt eredményezett az első C. difficile fertőzésben szenvedők csoportjában és 67 illesztett párt a visszatérő fertőzéssel küzdők csoportjában. Az első C. difficile fertőzésben szenvedő betegek körében a fidaxomicin 13,5%-kal magasabb arányban mutatott 4 hetes tartós választ a vankomicinhez képest (71,7% szemben az 58,2%-kal; P = 0,0058). A fidaxomicin esetében a 8 hetes tartós válasz 13,2%-kal magasabb volt (63,2% szemben az 50,0%-kal; P = 0,0114).
A kiújuló C. difficile fertőzésben szenvedő betegek körében a 4 és 8 hetes tartós válasz 30,1%‑kal (P = 0,0002), illetve 27,6%-kal (P = 0,0012) volt magasabb a fidaxomicin esetén a vankomicinnel szemben. A fidaxomicin a vankomicinhez képest csökkentette a C. difficile kiújulásának arányát mind az első, mind a kiújuló C. difficile fertőzésen átesett betegeknél, de statisztikailag nem volt szignifikáns különbség.
Ugyanakkor, a fertőzés kezelésének fontos vonzata a kezelés költsége; a fidaxomicin ~30-szor drágább, mint a vankomicinnél. Részben emiatt, az Amerikai Gasztroenterológiai Kollégium (ACG) 2021-es irányelvei a fidaxomicint csupán másodvonalbeli szernek javasolják. Az iránymutatás alapján a fidaxomicint olyan C. difficile-ben szenvedő betegeknek ajánlják, akiknél az első vankomicin kezelés sikertelen volt.
