hirdetés

Gyermekkori szűrés a korai szívinfarktus megelőzésére

A familiáris hiperkoleszterinémia 1-2 éves korban eredményesen szűrhető és ezzel fény derülhet a fiatalkori szívbetegségek veszélyére. 

hirdetés

A londoni Queen Mary Egyetem (QMUL) munkatársainak tanulmánya több mint 10000 gyermek adatai alapján felveti, hogy az 1-2 éves kori rutin védőoltásokkal egyidejűen célszerű lenne a koleszterinszint szűrése.

A familiáris hiperkoleszterinémia (FH) a koleszterinszint genetikai hátterű emelkedése, egyben a korai szívbetegség leggyakoribb örökletes oka. Preventív gyógyszeres kezelés nélkül a FH-ban szenvedő fiatal felnőttek körében 10-szeres a 40 éves kor előtt bekövetkező szívbetegség kockázata.

A koleszterinszintet és a FH-hoz vezető mutációkat vizsgáló eddigi legnagyobb tanulmány szerint gyermekkorban a FH-mutációk prevalenciája körülbelül 1:270, ami csaknem kétszerese az eddig közölt értéknek (1:500).

Mivel örökletes rendellenességről van szó, az érintett gyermekek legalább egyik szülőjénél ugyancsak fennáll a betegség. Ez kiváló lehetőséget teremt arra, hogy két generáció tagjait szűrjük egyidejűleg – ez az úgynevezett gyermek-szülő szűrés.

A szerzők becslése szerint eredményes kezelés birtokában a szűrési stratégia évente körülbelül 600 szívinfarktust előzhetne meg Angliában és Walesben, ha a közegészségügyi hatóságok felkarolnák a programot.

A vizsgálatot vezető David Wald professzor így fogalmaz: „Most igazolódott első ízben, hogy a gyermek-szülő szűrés széles skálán alkalmazható. Nem pusztán szűrővizsgálatról van szó, hanem ésszerű lehetőséget kínál a teljes populáció lefedésén túl azoknak a személyeknek az azonosítására is, akik a leginkább veszélyeztetettek korai szívinfarktus szempontjából. Most, hogy bebizonyítottuk módszerünk hatékonyságát Angliában, a következő feladat a közegészségügyi hatóságok számára, hogy megfontolják annak lehetőségét, hogy a szűrést rutin módon felajánlják minden gyermek számára 1-2 éves korban, a gyermekkori vakcinációs alkalmakhoz kapcsolva.

A New England Journal of Medicine című lapban közzétett, a Medical Research Council által szponzorált vizsgálatban 92 háziorvosi praxis vett részt Anglia egész területéről. Ennek keretében 10059 gyermeket szűrtek magas koleszterinszint és FH-mutációk kimutatására, melyek közül 40 gyermek bizonyult FH szempontjából pozitívnak.

Amennyiben egy FH-pozitív gyermeket azonosítottak, a szülőkkel is kapcsolatba léptek abból a célból, hogy őket is bevonják a szűrésbe, ami újabb FH-pozitív személyek azonosításához vezetett. Összességében azt mondhatjuk, hogy minden 125 személy szűrése egy olyan személy felismerését eredményezte, akinél nagy a korai szívinfarktus kockázata.

A gyermek-szülő szűrési stratégia egyidejűleg azonosítja a szülőt és a gyermeket, ami korai preventív beavatkozásokra nyújt módot. A szülők és a serdülőkorú gyermekek számára azonnal meg lehet kezdeni a gyógyszeres kezelést, ezen belül sztatinok adását, és hatásos edukáció végezhető a táplálkozás egészséges irányba alakítása és a dohányzásról való leszokás céljából.

„Ez jó példa arra, amikor egy hatékony szűrési stratégiát kombinálunk a rutin vakcinációs programmal, ami egyértelmű előnyökkel jár. Nincs szükség extra klinikai vizitekre, és a szülők felől is megfelelő fogékonyság nyilvánul meg, hiszen egy olyan alkalommal kerül sor a szűrési stratégia alkalmazására, amikor a szülők egyébként is fogékonyabbak a gyermekeik és összességében a család jövőbeni egészségét érintő kérdések iránt. Az egylépéses szolgáltatás nem igényel új klinikai infrastruktúrát, egyszerű és könnyen kivitelezhető” – hangsúlyozza Wald professzor.

A szerzők úgy látják, hogy a háziorvosok és a szülők pozitívan fogadták a kezdeményezést, amit az is jelez, hogy a családok 84 százaléka élt a szűrővizsgálat lehetőségével.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.