Haldokló rákbeteg hidrálása
A végstádiumban lévő rákbetegnek adott folyadékpótlás kissé megnyújtja az életet: jó ez a haldoklónak, vagy rossz?
A Palliative Medicine 2018. január 18.-án online megjelent vizsgálat szerint az utolsó napjait élő rákbetegnek adott „klinikailag asszisztált hidráció” egy kissé megnyújtja a haldokló életét, de kérdés, hogy ez kedvező-e a betegnek, vagy sem.
Az utolsó heteit élő, gyógyíthatatlan rákos betegek gyakran képtelenek megfelelő mennyiségű folyadékot meginni. Intravénásan, vagy szubkután bevitt folyadékkal azonban biztosítható a megfelelő hidráltságuk, ami a szakértői számítások szerint kb. másfél-két nappal további életet biztosít számukra a mesterségesen nem hidrált betegtársaikkal szemben. A másfél-két nappal hosszabb élet – a betegtől függően – pozitív és negatív is lehet, pl. egyes betegek és családjuk számára ez igen fontos, mert el tudnak búcsúzni egymástól, a vidéki rokon is odaér a haldoklóhoz, aki ha addig elmulasztotta, végrendelkezhet. Más betegek számára viszont lehet, hogy ez csak egy újabb, szenvedésekkel teli nap.
A haldokló beteg asszisztált hidrálása az orvoslás egyik erősen vitatott kérdése: bár az orvosok és ápolók inkább a hidratálás mellett döntenek, és általában nem helyeslik a folyadékpótlás megvonását. A végstádiumú daganatos betegek hidrálását 12%-tól 88%-ban alkalmazzák a klinikai gyakorlatban.
Ebben a Dr. Andrew Davies (Royal Surrey County Hospital, Egyesült Királyság) vezette megvalósíthatósági (feasibility) vizsgálatban 12 intézet vett részt: 4 centrum és 8 hospice. Összesen 200, szájon át nem megfelelő mennyiségű folyadékot ivó, végső napjait élő rákbeteget vettek be a vizsgálatba. A betegeket két csoportra osztották: az A csoportban a betegek a szokásos palliatív ellátást kapták (itatás szájon át, ha lehetséges, szájápolás, tüneti kezelés), a B csoportban a szokásos ellátás mellett asszisztált hidrálást is végeztek cseppinfúziós formában. A helyzetet 4 óránként ismételten felmérték.
A B csoport betegeinek 38,5%-ánál fel kellett függeszteni a hidrálást lokalizált, ill. generalizált ödéma, légúti váladékozás, hányinger, hányás miatt – bár egyik tünet sem volt súlyos. A felső légúti szekréció mindkét betegcsoportban megjelent, de a hidrált csoportban csak később volt szükség beavatkozásra (116 óra vs 57 óra, p<0,001). Hasonlóan az előzőhöz, a hiperaktív delirium mindkét csoportban megjelent, de a hidrált csoportban később (112 óra vs 58 óra), ami valamivel jobb életminőséget jelentett, később kellett csak gyógyszeresen beavatkozni.
Dr. Daniel Fischberg (Pain and Palliative Care Department, the Queen’s Medical Center, Honolulu, Hawaii) fűzött kommentárt az eredményekhez. Véleménye szerint nagyon fontos, hogy a haldokló betegeket egyénre szabottan kezeljük: a folyadék ronthat a beteg tünetein, de javíthat is azokon. Régebben nem szívesen végeztek asszisztált hidratálást a felszaporodó respiratórikus tünetek miatt. Minden esetre kevés adatunk van ezzel kapcsolatban, fontos lenne tehát egy jól kivitelezett, randomizált klinikai vizsgálat megszervezése.
Forrás:
