hirdetés

Később kezdődő tanítás, frissebb gyerek

Egy amerikai felmérés szerint, ha az első tanórák csak reggel 8:00 után kezdődnének, a gyerekek többet alhatnának, a reggeli első órákon és napközben is éberebbek lennének.

hirdetés

Az American Academy of Pediatrics javaslata szerint egy serdülőkorú fiatalnak naponta átlagosan 9 órát kell aludnia egészségének optimális szinten tartásához, a Centers for Disease Control and Prevention (CDC) felmérése azonban azt jelzi, hogy az Egyesült Államok iskolásainak kb. háromnegyede kevesebbet alszik napi 8 óránál.

Deborah Temkin (Bethesda, Maryland) szerint „egyre több bizonyíték szól amellett, hogy a későbbi tanításkezdés kedvezően hat a tinédzserekre, de a 10-14- éves ilyen szempontból alig vizsgálták”. Ezért a kutatók a 2014-2015-ös tanévben egy nagyváros környéki iskolakörzet 11 tanintézményében vizsgálták ezt a korosztályt, összességében közel 1000 diákot. Nyolc iskolában (630 gyerek) reggel 8-kor, három iskolában (343 gyerek)korábban, 7:23-kor kezdték a tanítást. A szülőket és a diákokat online kérdezték arról, mikor fekszenek le illetve kelnek fel a gyerekek munkanapokon, hétvégeken, mennyit alszanak, és mennyire álmosak napközben. A gyerekeket arra is megkérték, írjanak le olyan eseteket, amikor napközben küzdeniük kellett az ébren maradásért, vagy esetleg el is aludtak.

A kutatás során kiderült, hogy a későbben kezdő iskolák diákjai átlagosan 17 perccel többet alszanak munkanapokon annak ellenére, hogy kb. 15 perccel később fekszenek le. A gyerekek munkanapokon átlagosan este 22 órakor, hétvégéken este 23 órakor mennek aludni. Azok a diákok, akik a később kezdő iskolákba járnak, ritkábban számolnak be napközbeni álmosságról, és inkább érzik ébernek magukat az egész nap során, mint a korábban kezdő iskolák diákjai. A később kezdő iskolák diákjai ezenkívül ritkábban alszanak el napközben, vagy kevésbé küzdelmes számukra az iskola utáni bármilyen aktivitás.

A szerzők nyitva hagyják a kérdést, hogy mit is jelent ez a 17 perc, jelentős alvást képvisel-e? Úgy találták, hogy az iskolakezdés minden kétperces halasztása kb. egy perccel további alvást eredményez a diákok számára, de az amerikai gyermekgyógyászok által javasolt 9 órás alváshoz az iskolákban reggel 9:30-kor vagy még később kellene kezdeni a tanítást.

Mary Carskadon (Brown University, Rhode Island) és munkatársai azt is vizsgálták, hogy az osztálytermek erősebb megvilágítása segíthet-e az aluszékony iskolásoknak, és úgy találták, hogy a fények szabályozása segítheti a fiatalok cirkadián ritmusának rendezésében, bár kétségtelen, hogy a lefekvés időpontját ezzel nem tudjuk szabályozni. Kyla Wahlstrom (University of Minnesota, Minneapolis) szerint a serdülők alváshiánya szoros kapcsolatot mutat az alkoholfogyasztással, a drogabúzussal, a depresszióval, az öngyilkossággal, az autó- és motorbalesetekkel. Az alváshiányos fiatalok többet nassolnak, és többet ülnek, ezért kövérebbek, mint jól alvó társaik, akik rendszerint egészségesebben táplálkoznak és többet sportolnak. A szerzők véleménye, hogy a későbbi iskolakezdés talán egy kis lépés lehet a fiatalok egészségének javításában.

 

Forrás:

1. Reuters Health Information

2. Journal of School Health

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.