hirdetés

Koraszülötteknél nagyobb az asztma kockázata

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint évente körülbelül 15 millió újszülött jön a 37. terhességi hetet megelőzően. A koraszülöttekben még a korábban hittnél is nagyobb az asztma előfordulásának esélye.

hirdetés

A PLoS Medicine című lapban nyilvánosságra hozott következtetések több mint 1,5 millió szülés adatain alapulnak: harminc vizsgálatból, hat kontinensről dolgozták fel a szülések adatait 1990-től kezdve.

A koraszülöttek gyakran küzdenek légzési problémákkal, ennek hátterében a tüdők éretlensége áll − jegyzik meg a szerzők. Korábban már végeztek egy hasonló vizsgálatot az 1960-as és 1980-as évek között világra jött koraszülöttek bevonásával, mely azt jelezte, hogy a koraszülöttek jelentős hányadánál alakul ki később asztma. Az asztma a leggyakoribb krónikus betegség gyermekkorban, és a szerzők kiemelik, hogy a koraszülések számának emelkedésével az asztma is „jelentős egészségi problémává vált”.

A most közzétett adatok szerint: míg az időre született újszülöttek csoportjában 8 százaléknak találták az asztma előfordulásának esélyét, addig ez az arány a koraszülötteknél 14 százalék. A kutatócsoport azt találta, hogy a 37. terhességi hét előtt született babáknál 50 százalékkal nagyobb az asztma előfordulásának esélye, mint a terminusban világra jötteknél, és a 2 hónappal a terminus előtt születetteknél ez a veszély háromszoros. Ezen túlmenően, a légzési problémák kockázatának különbsége még óvodás- és iskoláskorban is megmaradt, a koraszülöttként világra jött gyermekek tehát később sem „növik ki” a problémát.

„Az orvosoknak és a szülőknek is tisztában kell lenniük a koraszülöttek fokozott asztmakockázatával, mert csak így lehetséges korai felismerés és idejekorán megkezdett kezelés – hangsúlyozza dr. Jasper Been vizsgálatvezető az edinburgh-i egyetemről. – A koraszülöttek nyomonkövetésére és gondozására használt módszerek módosításával reményünk lehet arra, hogy a jövőben csökkenthető a légzési problémák, köztük asztma előfordulása, és a koraszülöttek asztma és az asztmaszerű tüneteinek eredményesebb prevencióját és terápiáját tehetik lehetővé.”

A szerzők kiemelik, hogy vizsgálatuk eredményei „meggyőző bizonyítékokat” szolgáltatnak arra, hogy a koraszülés asztmára hajlamosíthat, továbbá megjegyzik, hogy a jövőbeni kutatások során „a háttérben álló mechanizmusok megértésére kell összpontosítanunk, majd ezeket a preventív módszerek kifejlesztése során kamatoztatnunk”.

Dr. Samantha Walker, az Asthma UK vezérigazgatója ugyanakkor a jelenlegi asztmagyógyszerek fontosságát hangsúlyozza: „Az asztma szokványos farmakológiai kezelése terhességben is rendkívül biztonságos, és jelen körülmények között a kockázat csökkentésében az a legfontosabb, hogy a várandós nők az orvosi előírásoknak megfelelően szedjék gyógyszereiket.” Azt is hozzáteszi, hogy az egészséges testsúly és a fizikai aktivitás fenntartása, a stresszhelyzetek és a dohányzás kerülése ugyanolyan lényeges, mint a gyógyszerek használata. A jövőbeni kutatásokról szólva dr. Been ezt mondta: „A koraszülés és az asztma szempontjából egyaránt fontos tényező – különösen koraszülötteknél – a szülés előtti dohányexpozíció. Jelenleg az ezt célzó beavatkozásokra összpontosítunk a kutatások során.”

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.