hirdetés

Minden harmadik ember a neten kutat diagnózisa után

Egy egyesült államokbeli országos felmérés szerint minden harmadik ember internetes források alapján próbálja meg kideríteni betegsége természetét – akár a sajátját, akár valamelyik ismerőse diagnózisát.

hirdetés

Ha azonban úgy merül fel a kérdés, hogy komoly egészségi problémájával kihez fordul akár online, akár offline, akkor a többség orvosát vagy más egészségügyi szakembert nevez meg.

A fenti megállapítások egy 3000 fős telefonos felmérésből származnak, melyet a washingtoni Pew Research Center munkatársai végezte. A Pew’s Internet & American Life Project elnevezésű nagyobb vizsgálat részét képező felmérés azt mutatja, hogy az amerikaiak 81 százaléka rendelkezik internethozzáféréssel, és 59 százalék válaszolta azt, hogy az elmúlt 1 évben keresett egészségügyi információkat a világhálón. A jelentés szerint ez azt tükrözi, hogy az internetes egészségügyi információk beépültek az emberek életébe mindazon eddigi források mellé, melyek eddig is megvoltak orvosoktól, családtagoktól, barátoktól és betegtársaktól.

A felmérés azt jelezte, hogy az amerikai felnőtt lakosság 35 százaléka használta már az internetet kifejezetten annak eldöntésére, hogy nála vagy valamelyik ismerősénél áll-e fenn valamilyen betegség. Arra a kérdésre pedig, hogy ezek az „online diagnoszták” hová fordulnak felvilágosításért, ellátásért vagy támogatásért (akár online, akár offline), ha végül kiderül, hogy súlyos egészségi problémájuk van, az alábbi válaszok születtek:

- 70 százalékuk egészségügyi szakembert keres fel;

- 60 százalékuk családtagjaihoz vagy barátaihoz fordul;

- 24 százalékuk felkutat valakit, akinek hasonló egészségi problémája van, mint neki.

Amikor azt kérdezték az „online diagnosztáktól”, mit tesznek akkor, ha az interneten fellelt információk alapján úgy sejtik, hogy orvosra van szükségük, akkor 46 százalék válaszolta azt, hogy valóban felkeresi orvosát, 36 százalék saját maga igyekszik úrrá lenni problémáján, míg 11 százalék köztes helyzetet foglal el a fenti két véglet között, és azt mondja, hogy az adott betegségtől és szituációtól függ.

A felmérés készítői arra is rákérdeztek e csoport tagjainál, mennyire bizonyulnak pontosnak az internetes kutatás alapján felállított diagnózisok. Az derült ki, hogy a diagnózist 40 százalékban erősítette meg egészségügyi szakember, míg 35 százalék azt válaszolta, hogy nem is kérte ki ezzel kapcsolatban egészségügyi szakember véleményét.

Az „online diagnoszták” főként a nők köréből kerülnek ki, és nagyobb arányban vannak köztük a fiatalabbak, tehetősebbek és magasabb iskolai végzettségűek.

A felmérést készítők végül is arra következtetnek, hogy az internettől függetlenül az emberek először saját szűkebb körükben keresnek választ egészségügyi problémáikra, és ez alapján döntenek arról, hogy felkeresik-e az orvost is.

Az internet mára fontos információforrássá nőtte ki magát, mely segít a döntéshozatalban, de komoly egészségi problémák esetén még mindig az orvos a biztos támpont, akivel a párbeszéd és a gondozás jórészt még mindig offline zajlik.

A Journal of Consumer Research című lapban 2012 júliusában közzétett felmérés szerint az internetes öndiagnózis nem célravezető, mivel az emberek hajlamosak arra, hogy a tünetekre fókuszáljanak ahelyett, hogy a betegség kockázatait vennék alapul.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.