Monoklonális antitest mucormycosis kezelésére
A CotH sejtfelszíni fehérjét támadja a súlyos gombás fertőzés kezelésére szolgáló antitest.
A Science Translational Medicine folyóiratban március 12-én jelent meg a The Lundquist Institute kutatóinak cikke, amelyben a súlyos gombás fertőzés, a mucormycosis kezelésében egy humanizált monoklonális antitestet mutattak be. A mucormycosis, a Mucorales rendbe tartozó gombák által okozott fertőzés magas halálozási arányt mutat a legyengült immunrendszerű emberek és a súlyos traumát szenvedők, például égési sérülések, robbanás okozta sérülések vagy természeti katasztrófák áldozatai körében. A betegség a koronavírus pandémia alatt súlyos fertőzést okozott a nagy dózisú kortikoszteroidokkal kezelt COVID-19 betegek körében, a halálozási arány megközelítette a 60 százalékot. Az Egyesült Államokban évente körülbelül 4000 eset fordul elő, Délkelet-Ázsiában, ahol a betegség többek között Indiában endemikus, évi 200 ezerre becsülhető az éves esetszám. Míg a vírusok és baktériumok ellen már rendelkezésre állnak vakcinák és immunterápiák, addig a mucormycosis ellen hatékony immunterápiák hiányoznak.
Dr. Ashraf Ibrahim, aki több mint 33 éve a Harbor-UCLA Orvosi Központ The Lundquist Institute for Biomedical Innovation kutatója, és Dr. Yiyou Gu, a TLI tudományos segédmunkatársa több mint nyolc éve végez kutatásokat monoklonális antitestek felhasználásával ennek a hiányosságnak a megszüntetésére. Ibrahim kutatásai elsősorban a gombás és bakteriális fertőzések patogén mechanizmusainak és virulencia-faktorainak megértésére, valamint ezen ismeretek új immunterápiás stratégiákba való átültetésére összpontosítanak a fertőző betegségek leküzdése érdekében. A most közölt tanulmányban monoklonális antitestek felhasználását tárgyalják egy kulcsfontosságú sejtfelszíni fehérje, a CotH ellen, amely lehetővé teszi a gomba számára, hogy behatoljon az emberi sejtekbe és mucormycosist okozzon. Eredményeik növelik a jelenlegi kezelési lehetőségek hatékonyságát, és ezáltal javítják a halálos kimenetelű mucormycosis kezelésének eredményeit.
“A mucormycosis pusztító betegség, amely általában olyan betegeknél fordul elő, akik gyengült immunrendszerrel rendelkeznek, például rosszul kontrollált cukorbetegségben szenvedőknél, kemoterápiás kezelés alatt álló rákos betegeknél és transzplantált betegeknél” - nyilatkozta Ibrahim, hozzátéve, hogy a fertőzés az elmúlt négy évtizedben egyre gyakoribbá vált a cukorbetegek és a rákos betegek számának növekedése, valamint a transzplantációs eljárások fejlődése miatt. Az agresszív fertőzés azonnali ellátást igénylő orvosi vészhelyzetnek számít, gyakran a fertőzött szövetek eltávolítására szolgáló műtétre van szükség.
Ibrahim és Gu egy VX-01 nevű humanizált monoklonális antitestet fejlesztett ki, amely az eredeti humán antitesthez képest hatékonyabbnak bizonyult a gombához való kötődésben. Bár mindkettő véd a fertőzéstől, a humanizált antitest csökkenti az immunogenitást és fokozza a terápiás hatást, ami fontos transzlációs lépés. A korai tesztek azt mutatják, hogy a VX-01 biztonságos, nincs káros hatása az egészséges sejtekre, ami arra utal, hogy a VX-01 ígéretes kezelés lehet a mucormycosis elleni küzdelemben a legyengült immunrendszerű embereknél. A humanizált antitest szabadalmi jogaival a Lundquist Intézet rendelkezik mind az Egyesült Államokban, mind a nemzetközi piacon, a kereskedelmi jogokat pedig spin-off vállalatára, a Vitalexre ruházta át.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
Antibody-based therapy is several steps closer to treat lethal mucormycosis
Irodalmi hivatkozás:
Yiyou Gu et al, A humanized antibody against mucormycosis targets angioinvasion and augments the host immune response, Science Translational Medicine (2025). DOI: 10.1126/scitranslmed.ads7369