Myeloma multiplex

A myeloma multiplexben szenvedő betegek standard kezelési módja a nagy dózisú kemoterápia, amit egy autológ őssejtterápia követ. Mindaddig, amíg a beteg életkora és általános fizikai állapota megengedi ezt a korántsem kockázatmentes kezelést. Ez az eljárás az elmúlt 20 éven alapjaiban nem sokat változott. A betegség esetében a gyógyszeres kezelés eddig jobbára csak a második választás volt, eredményessége azonban az utóbbi években jelentősen javult. Az immunmoduláló szerek és a proteázinhibitorok bevezetése hozzájárult, hogy az átlagos túlélési idő az eddigi 3-4 évről 6 évre nőtt.

Az Intergroupe Francophone du Myélome (IFM) 2010-ben a kezelési stratégiák hatékonyságát összehasonlító tanulmányt indított. Francia, belga és svájci centrumok összesen 700 betegét vonták be a vizsgálatokba. A páciensek először három ciklus RVD (lenalidomid, bortezomib és dexametazon) kezelést kaptak, amit egy konszolidációs fázis követett. Ezt követően a betegeket két csoportra osztották. Az egyik csoport további öt ciklus RVD-t kapott. A másik csoport nagy dozisú kemoterápiát kapott malfalannal, majd őssejtterápia, és további két ciklus RVD következett. Később minden résztvevő lenalidomid fenntartó kezelésben részesült. A betegség kiújulása esetén mindkét csoport számára őssejtterápiát vettek tervbe.

Michel Attal (Institut Universitaire du Cancer de Toulouse-Oncopole) és kollégái arról számoltak be, hogy az azonnali őssejtterápia után több betegnél értek el teljes remissziót (59%, illetve 48%). Azon betegek aránya, akiknél a konszolidációs fázis után a csontvelő mentes volt a tumorsejtektől, szintén magasabb volt (79%, ill. 65%). Az átlagos progressziómentes túlélés négy év után a korábbi 36-ról 50 hónapra emelkedett. A teljes túlélési idő tekintetében nem volt különbség: négy évvel az őssejt-transzplantáció után a betegek 81 százaléka, a primer gyógyszeres kezelés után 82 százaléka volt életben.

Attal szerint a gyógyszeres kezelés alatt állók jó eredménye elsősorban annak köszönhető, hogy ugyan 207 esetben a betegség kiújult, de közülük 136-an végül őssejtterápiában részesültek. Mindezek alapján elmondható, hogy a tanulmány kevésbé volt a gyógyszeres kezelés és az őssejtterápia összehasonlító elemzése, mint inkább az azonnali és a későbbi őssejt-transzplantáció hatásának vizsgálata.

A tanulmány ideje alatt az őssejtterápia után gyakrabban fordult elő súlyos neutropénia, mint a gyógyszeres kezelés következtében (92%, illetve 47%). Ugyanez a helyzet a súlyos gasztrointesztinális szövődmények (28% és 7%), valamint a súlyos fertőzések (20% és 9%) esetében is. Mivel az őssejtterápia hosszútávon fokozza a leukémia kockázatát, az őssejt-transzplantáció halasztásával a betegek megkímélhetők a radikális kezelés jelentős toxikus hatásától. Ugyanakkor a korai beavatkozásnak megvan az az előnye, hogy a beteg visszaesés esetén még nem túl idős, vagy nem túl gyenge ehhez a kezeléshez.

Forrás: aerzteblatt.de