Noninvazív tesztek nem alkoholos szteatohepatitiszben

Dr. Arun Sanyal (Virginia Commonwealth Egyetem, Richmond, Va., USA) szerint a randomizált, kontrollált vizsgálatból származó adatok elemzése igazolta, hogy a vérben levő markerek is tükrözhetik a máj állapotváltozásait nem alkoholos szteatohepatitiszben (NASH) és helyettesíthetik a májbiopsziát. Azonban mindenképp szükség van a két marker – amelyeket FIB-4-nek, illetve APRI-nek neveznek – diagnosztikus hasznosíthatóságának további vizsgálatára.

Mindkét marker ugyanis megfelelően specifikus, de nem eléggé szenzitív. „Ha csökken a szintjük, az orvos azt érezheti, hogy jó úton jár, de ha nem csökken, akkor nem tudható, hogy javult-e a máj állapota.”

Fontos, hogy találjunk ilyen markereket – mondta –, mivel a fibrózis követésének arany standardja ma a biopszia, ami nem csak invazív, de „potenciálisan meg is ölheti a beteget, ami egy diagnosztikus teszt esetében borzasztó”. A betegek sem könnyen vehetők rá az ismételt biopsziákra, így kezelésük hatása nehezen követhető.

Az említetteken túl is feltétlenül szükséges jobb módszereket találni a fibrózis változásának megállapítására – kommentálta az eredményeket dr. Stephen Harrison, (Brooke Army Egészségügyi Központ, San Antonio), a tudományos ülés egyik moderátora. Emlékeztetett arra, hogy biopszia variabilitásának akár 40%-a a levett minta méretétől és a biopszia minőségétől függ.

„Egyszóval, ha találnánk egy olyan szérum markert vagy képalkotási markert, amely előrejelzi a változást és összefügg a kimenetellel, az maga lenne a Szent Grál” – mondta dr. Harrison.

Dr. Sanyal érdekes adatai azonban nem volt elegendőek ahhoz, hogy következtetéseket vonjunk le belőlük, mivel az elemzés post hoc történt, és a vizsgálat statisztikai ereje nem volt szignifikáns.

Dr. Sanyal és munkatársai három olyan diagnosztikus marker teljesítményét vetették össze a biopsziával megállapított kimenetellel, amelyeket az ún. FLINT vizsgálatban alkalmaztak (e vizsgálat során az obetikolsav [OCA, obetocholic acid] és a placebo hatását hasonlították össze).

A FLINT vizsgálat kimutatta, hogy az OCA-val – egy farnesoid X receptor ligandummal – történő 72 hetes kezelés visszaállíthatta a nem cirrotikus NASH egyes hisztológiai markereinek normális értékét.

A vizsgálat során ismételt biopsziákat végeztek, és többször meghatározták három diagnosztikus marker – az AST (aszpartát aminotranszferáz): vérlemezke arány index (APRI, AST:platelet ratio index), a fibrózis-4 (FIB-4) és a nem alkoholos zsírmáj fibrózis pontszám (NFS, non-alcoholic fatty liver disease fibrosis score) – értékét.

A három noninvazív marker szintjét a kezelés előtt, majd a kezelés 24., 48. és 72. hetében határozták meg, és 200 betegen sikerült elvégezni mind a kezelés előtti, mind a 72. heti biopsziát (102 OCA, 98 placebo).

Az elemzés szerint az APRI-nak és a FIB-4-nek volt valamelyes diagnosztikus értéke, de az NFS-nek nem.

Az idő múlásával például az OCA-t kapó betegekben csökkent az APRI és a FIB-4 értéke, míg a placebót kapó személyekben stabil maradt a szintjük. Az NFS szintje minden betegnél stabil maradt.

A Wilcoxon-próba azt mutatta ki, hogy:

• Ha a 24. hétre 10%-kal csökkent a FIB-4 medián értéke, akkor a 72. hétre legalább egy stádiummal javult a fibrózis a biopszia szerint.
• Ha a 24. hétre 34%-kal csökkent az APRI medián értéke, akkor a 72. hétre legalább egy stádiummal javult a fibrózis.
• Ezek a kapcsolatok a p=0,04, illetve a p=0,03 szinten szignifikánsak voltak.

Másrészt viszont a fibrózis súlyosbodásával egyik marker értéke sem változott számottevően.

Forrás: MedPage Today