Öreg vér még nem vén vér!
A gyakorlatban sok klinikusban az a benyomás alakult ki, hogy a frissen levett vér többet ér, mint az, amit a megengedett időtartamig tároltak. Négy ország hat intézetében harmincezernél több beteg transzfúziós kezelése arra utal, hogy a korábban levett vérkészítmények ugyanúgy megfelelnek a célnak, mint a friss vér.
A transzfúziós kezelés a korszerű medicina egyik leggyakoribb, gyakran életmentő beavatkozása. A nemzetközi szabályok szerint 17–65 esztendős, egészséges emberekből nyert és megfelelően tárolt vérkészítményekből, világszerte milliónyi egység kerül a transzfúziós központokba, és a sérülések, betegségek miatt rászoruló betegek számára életmentő lehet a megfelelően indikált vérvolumen alkalmazása.
A transzfúziós kezelést is végző klinikai osztályokon kialakult az a benyomás, hogy a frissen levett vér hatása felülmúlja a hosszabb ideje tárolt vérkészítményét. A nemzetközi szakirodalomban az elmúlt két évtizedekben 40-nél is több közlemény foglalkozott ezzel a témával, de számos, nem megfelelően megválaszolt szempont miatt a kérdés továbbra is nyitva maradt.
Most a világ legtekintélyesebb orvosi folyóirata, a New England Journal of Medicine közölte a hamiltoni (Ontario, Kanada) McMaster Egyetem munkatársainak dolgozatát, mely a nemzetközi szakirodalom számos kiválósága szerint végre választ ad erre a kérdésre. A Nancy Heddle professzor vezetésével 17 tagú munkacsoport által írt dolgozat a négy ország hat intézetéből 31 497 felnőtt beteg transzfúziós kezelése során nyert adatokat ismerteti. A vizsgálatban részt vevő négy ország: Ausztrália, az Egyesült Államok, Izrael és Kanada.
A vizsgálat 2012 áprilisában kezdődött és 2015 októberében fejeződött be. Pragmatikus, randomizált, kontrollált vizsgálati terv szerint dolgoztak. A teljes csoport randomizálása után 6761 személyt kizártak a vizsgálatból, mert nem feleltek meg a vizsgálat minden feltételének. Az elsődleges elemzés során a 0 és az A vércsoportú betegek adatait értékelték, mert csak az e két csoportba tartozók esetében lehetett a levétel után rövid idővel transzfundált, illetve a hosszabban tárolt vérkészítmények között a tárolási időben legalább 10 napos különbséget biztosítani. A primer vizsgálati végpont a kórházon belüli mortalitás volt.
Az értékelésnél 6936 beteg került a rövid időn belül felhasznált vért kapó csoportba és 13 922 beteg a hosszabb ideig tárolt vérrel transzfundált csoportba. Az előbbi csoport átlagosan 13 napig tárolt, az utóbbi csoport átlagosan 23,6 napig konzervált vért kapott. A frissebb vérrel transzfundált betegek közül 634-en haltak meg (9,1%), a hosszabb ideig tárolt vérrel kezeltek csoportjában 1213 fő (8,7%) volt a mortalitás. Amikor minden vércsoport, diagnózis, kórház és ország adatait összemérték, akkor sem volt a két csoport között statisztikailag szignifikáns különbség.
Kiegészítő statisztikai elemzést végeztek három, diagnosztikai alapon kialakított csoporton is: a szívsebészeti kezelésben részesülők, az őrzőszobában meghaltak, illetve a rosszindulatú daganat miatt elhunyt betegek csoportján. A régebben levett és a frissebb vérrel kezelt csoport mortalitása között itt sem volt értékelhető különbség.
„A transzfúzió gyakran használt orvosi kezelés – hangsúlyozták a vizsgálók. – A vértárolási eljárások fejlődése lehetővé tette, hogy a vér a beadás előtt akár 42 napig is eltartható legyen. A szokásos technika az, hogy a leghosszabb ideje tárolt készítményt adjuk be, de a tárolás közben biokémiai, strukturális és funkcionális változások történhetnek a vérben. Vizsgálatunk azt bizonyítja, hogy a rövid ideig tárolt vérkészítmény nem hatásosabb, mint a vérbankban korábban elhelyezett vér: az öregedésnek egy darabig a vér is ellenáll…”
