Polycystás vesebetegség

Knudsen „kettős hiba” („two hit”) elmélete hozzájárulhat az életveszélyes genetikai kórképnek számító polycystás vesebetegség alaposabb megismeréséhez. E több szervrendszert érintő kórképben a korábbi szülések és a postmenopausalis hormonpótló kezelés a cystás májbetegség kockázati tényezője lehet.

Az életet veszélyeztető genetikai betegségek közül a polycystás vesebetegség (PKD, polycystic kidney disease) fordul elő leggyakrabban. A betegség öröklésmenete autoszomális domináns (ADPKD) vagy autoszomális recesszív (ARPKD) lehet. A kórképek korábbi elnevezése felnőtt, illetve infantilis típusú polycystás vesebetegség volt. Mivel előfordult, hogy az ADPKD-t már a magzati életben, az ARPKD-t pedig fiatal felnőttkorban kórismézték, helyesebb az öröklésmenet szerinti megjelölést alkalmazni. Tekintettel arra, hogy a szülész-nőgyógyász orvosokat elsősorban a kórképeknek a terhességre, valamint az anyára és a magzatra kifejtett hatása érdekli, az alábbi közlemény az ADPKD-re összpontosít, ugyanis a szülőképes korú nők körében többnyire e forma fordul elő.

Az ADPKD jellegzetessége a lókusz heterogenitása, azaz három különböző gén bármelyikének mutációja előidézheti a betegséget. Két gén kromoszomális elhelyezkedése ismert, és a géntermék klónozása is megtörtént. Az esetek mintegy 85%-át a 16-os kromoszómán található PKD1 gén mutációi okozzák (1. típus). A mutációk következtében hibás szerkezetű vagy kóros működésű fehérje (polycystin-1) keletkezik. Az ADPKD másik formája az esetek mintegy 15%-ában fordul elő (2. típus). A mutáció a 4-es kromoszóma PKD2-nek nevezett lókuszán jön létre. A mutáció miatt a polycystin-2-nek nevezett fehérje expressziója változik meg. Napjainkig mindössze öt család ismert, amelyben a mutációk nem a PKD1 vagy a PKD2 régiót érintik.1 Az ADPKD 3-as típusának génjét még nem azonosították.