hirdetés

Prediabetes szűrés az USA-ban

Az USA-ban eddig alkalmazott diabetes szűrés csak minden második esetet észlel.

hirdetés

A Journal of General Internal Medicine-ben 2018. április 12.-én megjelent tanulmány szerint az amerikai US Preventive Services Task Force (USPSTF) által az életkoron és a testsúlyon alapuló népességi diabetes szűrés a valódi prediabeteses és diabeteses esetek felét nem észleli. Amennyiben a kritériumok közé egyéb, magas kockázatra utaló faktorokat is bevennének (gesztációs diabetes, polycystás ovárium szindróma, bizonyos etnikai kisebbségekhez tartozás, és/vagy családi diabeteses anamnézis), akkor javulna a betegség detekciója.

A tanulmány első szerzője, Dr. Matthew O’Brien (Northwestern University Feinberg School of Medicine, Chicago, Illinois) szerint magától értetődik, hogy szűrjük azokat a betegeket, akik a további rizikófaktorok bármelyikével rendelkeznek. Javasolni fogjuk az USOSTF-nek, hogy erősítse meg a szűrésre kiadott irányelveit ezekkel. Az OSPSTF 2015-ös ajánlás arról szól, hogy 40 és 70 éves kor közötti túlsúlyos, vagy elhízott egyéneket kell prediabetes és diabetes szempontjából szűrni, de mostanra kiderült, hogy a fenti fiegészítő faktorokat is érdemes figyelni. Ha korábban szűrjük ki a cukorbetegeket, előbb kezdődhet meg a gyógyszeres kezelés, az életmódváltás, és valószínűleg több súlyos szövődményt is el lehet kerülni.

A korlátozott és a kibővített szűrési kritériumokon alapuló betegségfelismerés hatékonyságát 3643 nem cukorbeteg felnőtt vizsgálatával hasonlították össze a National Health and Nutrition Examination Survey keretein belül. Abnormálisnak tekintették a vércukorértéket, ha a HbA1c ≥5,7%, az éhezési vércukor ≥100 mg/dl (≥5,55 mmol/l), és/vagy az evés utáni 2 órás vércukor ≥140 mg/dl (≥7,77 mmol/l) volt. A kutatók a vizsgálatban szereplő populáció 49,7%-ában nem diagnosztizáltak abnormális cukorértékeket. A nem hispán fehéreknél ez 48,6%-nak, feketék között 54,0%-nak, latinok között 50.9%-nak, ázsiaiak között 51,2%-nak adódott. Ez azt jelenti, hogy az USA 105,1 millió lakosának a jelenlegi népegészségügyi szűréssel nem diagnosztizálják a disglikémiáját.

A korlátozott kritériumokon alapuló szűréssel csak a vizsgáltak 47,3%-ban találtak valóban emelkedett vércukorértékkel rendelkezőnek csak 47,3%-át sikerült megtalálni (szenzitivitás), míg a valóban normális vércukorértékkel rendelkezők 71,4%-át azonosították (specificitás). A kiterjesztett kritériumok alapján történő vizsgálattal a valóban abnormális vércukorértékekkel rendelkezők 76,8%-át sikerült kiszűrni, azonban a normális vércukorértékkel rendelkezőknek csak 33,85-át azonosították biztonsággal.

Ezek a viszonylag kis esetszámon alapuló eredmények egyértelműen arra utalnak, hogy a kiterjesztett kritériumok használata diabetes szűrés szempontjából kevesebb abnormális vércukorral rendelkező személyt hibáz el. Kérdés persze, hogy az egészségügyi biztosítások fogják-e a kiterjesztett kritériumokon alapuló szűréseket finanszírozni. Ez különösen az alacsony szocioekonómiai helyzetben lévőket érinti, akiknél magasabb a diabetes előfordulása, de képtelenek egy drágább szűrési programot fizetni. Az eredmények arra is rámutattak, hogy a korlátozott kritériumokon alapuló szűrés egyéb betegségeket sem vesz észre: pl. a nők polycystás ovárium szindrómáját, vagy a terhességi diabetest, és nem veszi figyelembe a fiatalabb korcsoportokat sem, holott egyre gyakrabban jelenik meg diabetes a mai fiatalokban. Egyes etnikai csoportokban is kissé magasabb az abnormális vércukorszint előfordulása, és ennek megfelelően nagyobb a diabetes kockázata.

Különbségek is észlelhetők: az afro-amerikaiaknál fiatalabb korban jelenik meg a diabetes, míg az ázsiaiaknál már alacsonyabb testtömeg-index mellett is jelentkezik a betegség.

 

Forrás:

1. Medscape Medical News

2. Journal of General Internal Medcine

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.