Protonpumpa gátlók és vesekárosodás
Két népesség alapú vizsgálat adatainak összevetése alapján a protonpumpa gátló gyógyszerek használata a krónikus vesebetegség fokozott kockázatával jár.
Dr. Banjamin Lazarus (Baltimore, Maryland, és Brisbane, Australia) és munkatársai JAMA Internal Medicine-ban 2016. január 11.-én online megjelent tanulmánya megfigyeléses vizsgálaton alapul, így nem bizonyítja az ok-okozati összefüggést, de felhívja a figyelmet arra, hogy milyen káros következményei lehetnek a becslések szerint 70%-ban nem megfelelő indikációk alapján szedett protonpumpa gátló gyógyszereknek(PPI-knek). A dolgozat szerzői szerint a protonpumpa gátlók használata az utóbbi időben egyre nagyobb arányú, és - legalábbis részben - ez okozhatja a krónikus vesebetegség (CKD) prevalenciájának az ismert CKD kockázati faktorok (diabetes mellitus, hipertónia) alapján várhatónál meredekebb emelkedését.
Az Atherosclerosis Risk in Communities (ARIC) vizsgálatban a krónikus vesebetegségek előfordulásának gyakoriságát figyelték a PPI-ket szedők és a PPI-ket nem szedő 10 482 beteg átlagosan 13,9 éves követésével. A vizsgálat (1996-1999-es) indulásakor a betegek 3,1%-a (322 személy) szedett PPI-t, míg a végső értékelés idején, 2011-ben már több mint 25%-uk szedett valamilyen protonpumpa gátlót. Az összehasonlításul a Geisinger Health System (Pennsylvania) adatai szolgáltak: 248 751 fő 6,2 éves követése, ahol a kiinduláskor a bevont népesség 6,8%-a (16 900 személy) szedett valamilyen PPI-t (az összes személy 6,8%-a). Mindkét analízisből kizárták azokat, akikben a kiindulási eGFR 60 ml/perc alatt volt (1,73 m³ testfelülettel számolva), vagy nem állt rendelkezésre eGFR adat. Mindkét vizsgálatban a PPI-t szedők között több volt a fehérbőrű, a kövér, és a vérnyomás-csökkentőket (is) szedő beteg. A kockázati arányokat a résztvevők demográfiai, szocioökonómiai helyzete, és különböző klinikai adatok szerint igazították.
Az ARICS vizsgálatban a kiinduláskor is PPI-t szedők csoportjában 14,2/1000 személy-év CKD alakult ki (56 beteg) a hosszú követési idő alatt, míg a kiinduláskor PPI-t nem szedőknél ez az érték 10,7 CKD/1000 személy-évnek adódott (1382 beteg). A demográfiai, szocioekonómiai, stb. adatokhoz való igazítás után a kiinduláskor is PPI-t használóknál a CKD kialakulásának esélye 1,5 (HR: 1,50, 95%CI 1,14-1,96, p=0,003). A CKD kialakulásának abszolút kockázata a 322, kiinduláskor is PPI-t használók esetén 11,8%, míg a nem használóknál 8,5%. Ehhez hasonlóan a Geisinger kohorszban a kiinduláskor 16 900 személy szedett PPI-t, 1921 CKD alakult ki (20,1/1000 személy-év), míg a 231 851 nem szedőknél 28 226 eset jelent meg (18,3/1000 személy-év). Igazítás után a HR 1,17-nek felelt meg (95%CI 1,12-1,23, p<0,001). A CKD 10 éves abszolút kockázata a használóknál 15,6%, a nem használóknál 13,9% volt.
Mivel a CKD-t gyakran akut vesekárosodás (AKI) előzi meg, vizsgálták ezt az összefüggést is. Az ARIC-ban a PPI-t szedőknél az AKI kockázata 1,64-szer nagyobb volt (P<0,001), a nem szedőkhöz képest, a másik kohorszban ez az érték 1,31 volt (P<0,001). A PPI dózisa is számított: a napi 2 adagot szedőknél nagyobb volt a kockázat, mint a napi 1 adag mellett.
A szerzők szerint a kockázat emelkedése a PPI-kkel volt összefüggésben, mert a reflux-betegség miatt hisztamin H2-receptor antagonistákat szedőknél nem jelentkezett.
A szerkesztőségi közleményben Dr. Schoenfeld és Dr. Grady (University of California, San Francisco) arra bíztatják a klinikusokat, hogy a PPI-k felírása előtt előbb életmód változtatást javasoljanak a betegnek illetve kíséreljék meg hisztamin H2 receptor antagonisták adását. Számos estben ugyanis a betegek ok nélkül, gyakran múló gyomorégés miatt szednek protonpumpa-gátlókat. A PPI-khez kapcsolódva leírtak akut interstitiális nephritist, hipomagnezémiát, Clostridium difficile fertőzést, pneumoniát, oszteoporotikus frakturákat is. A mellékhatások szaporodására az ilyen jó minőségű megfigyeléses vizsgálatok is felhívják a figyelmet.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
