Szigetsejt-transzplantáció: lassan fejlődő, de ígéretes módszer
Szigetsejt-transzplantációval a normál tartomány közelébe csökkenthető a vércukorszint és kivédhető a nem észlelt súlyos hipoglikémia 1-es típusú diabéteszben. Ezzel javul az életminőség és a túlélés is.
Erről számoltak be a Minnesotai Egyetem kutatói az Amerikai Diabétesz Társaság (ADA, American Diabetes Association) idei éves kongresszusán San Franciscóban (június 13–17.). A bemutatott III. fázisú, multicentrikus vizsgálatban 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő felnőttek (n=48) vettek részt, akiknél legalább egy nem észlelt súlyos hipoglikémiás epizód fordult elő a megelőző év során, és az addigi inzulinkezelés igazoltan nem biztosított kiegyensúlyozott vércukorszint-szabályozást.
A post mortem donoroktól származó, tisztított humán hasnyálmirigy-szigetsejt-csoportokat a vena portae-ba fecskendezték be. Immunszuppresszió céljára sirolimust (Rapamune), tacrolimust (Prograf) és etanerceptet (Enbrel) alkalmaztak. A betegek valamivel több, mint felélnél (n=26) kétszeri szigetsejt-infúzióra, egynél háromszori sejtátültetésre volt szükség 8 hónapon belül.
Két és fél hónappal az első transzplantációs beavatkozás után a graftok 95 százaléka funkcionált; ekkorra a betegek mintegy negyede elhagyhatta az addigi inzulinkezelést. Egy év elteltével az inzulintermelő graftok arányát még mindig 90 százaléknak találták – ez messze jobb arány, mint amit a korábbi tapasztalatok alapján vártak. Ekkorra az inzulinkezelés nélkül élő betegek aránya elérte az 50 százalékot. Az inzulinszükséglet egyébként gyors ütemben csökkent: medián értékben a kezdeti 0,5 egység/kg-os napi adagról nullára a 365. napra. Ezzel párhuzamosan nőtt a táplálék elfogyasztását követően felszabaduló inzulintermelést jelző C-peptid mennyisége: az 1 éves állapotfelméréskor az étkezés utáni 60. percben mért érték 4 ng/ml-nek adódott, szemben a kezdeti nullás értékkel. Ugyancsak az 1 éves állapotfelméréskor a vércukorszint a nap 90–95 százalékában 2,7–9 mmol/l között mozgott, jelentősen csökkent tehát a vércukorszint ingadozása a transzplantációt megelőző állapottal összevetve.
Ami még ennél is lényegesebb, szignifikánsan javult a hipoglikémia-pontszám, azaz a hipoglikémiás epizódok észlelése, ami a betegek életminőségének javulásában is tükröződik, és csökkenti a hipoglikémia miatti elhalálozás esélyét. Azoknál, akiknél már a 2 éves követés adatai is rendelkezésre állnak, megállapították, hogy az endogén inzulintermelést jelző C-peptid szérumszintje nem csökkent a 365. napi értékhez képest.
A vizsgálatban alkalmazott sejtbeültetés biztonságosnak is látszik: súlyos nemkívánatos esemény 19 esetben fordult elő, amelyek közül 5 a beavatkozással összefüggő vérzést, 13 az immunszuppresszióval kapcsolatba hozható eseményt (átmeneti neutropénia, citokin- és májenzimszint-emelkedés) és 1 hipoglikémiás epizódot takart, de tartós károsodást vagy halált egyik sem vont maga után. Kisszámú donorspecifikus antitestet egyetlen betegnél detektáltak. Az immunszuppresszív kezelés vesekárosodást nem okozott.
Bár a Langerhans-sejt-beültetéssel kapcsolatos eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a beavatkozás utáni negyedik év a legkritikusabb időszak – amikor is a leggyakoribb a beültetett sejtek funkcióvesztése –, a fenti vizsgálatban tapasztalt töretlen állapotjavulás reményt ad arra, hogy a sejttranszplantáció kedvező hatása hosszú távon fennmaradhat. A kutatók szerint az általuk alkalmazott protokoll szerinti szigetsejt-átültetés a jövőben megoldást jelenthet az 1-es típusú cukorbetegség legnehezebben kezelhető eseteiben, noha a rutinszerű klinikai alkalmazásig még hosszú út vezet. Mindenképpen ígéretes viszont, hogy a transzplantációra alkalmas sejtek előállítása a különböző vizsgálóhelyek mindegyikén sikerrel zajlott, hiszen azt jelzi, hogy a módszer a mindennapi klinikai gyakorlatban is életképes lehet.
Forrás: Medpage Today
