Tioredoxin útvonal blokkolása asztma kezelésében
Egy újonnan felfedezett anyagcsere-mechanizmus lassításával vagy blokkolásával jelentősen enyhíthetők lehetnek az asztma során fellépő allergiás reakciók.
- Gyógyszerek által okozott tüdőbetegségek
- Ultrahosszú hatástartamú szer eozinofil asztma kezelésében
- Asztmát gyógyító kenyér
- Az inhalatív allergének és a vírusinfekció-szezonalitás átfedései
- Asztma kockázat és prenatális D-vitamin bevitel
- Rhinovírus-fertőzés és asztma súlyossága
- Az éghajlatváltozás tüdőbetegségekre gyakorolt hatásai
- Tartsunk lépést az asztmás serdülők igényeinek megfelelő tranzícióval!
- Hogyan tegyük hatékonyabbá az átvezető ellátást asztmás serdülő és fiatal felnőtt (ASFF) korú betegek esetében?
- Új kiegészítő készítmény súlyos asztma kezelésére
- Új gyógyszerhatóanyag a súlyos az asztma kezelésére
- Az asztma modern kezelése az új irányelvek fényében
- A nehezen kezelhető és súlyos asztma terápiája
- A mepolizumab csökkenti az asztmás fellángolásokat
Allergiás eredetű asztmában az úgynevezett ILC2 és Th2 sejtek kulcsszerepet játszanak a gyulladás fenntartásában. Ezek a sejtek olyan hírvivő molekulákat termelnek, amelyek fokozzák a nyáktermelést és elősegítik további immunsejtek beáramlását a tüdőbe. Az érintett szövetekben ugyanakkor nagy mennyiségben találhatók szabad zsírsavak és oxidatív molekulák, amelyek normális körülmények között veszélyeztetnék a sejtek életképességét. A vizsgálat kimutatta, hogy a kóros ILC2 sejtek jelentős mennyiségű zsírt vesznek fel, és beépítik azokat membránjaikba. Annak érdekében, hogy elkerüljék a ferroptózist – az oxidált lipidek által kiváltott, vasfüggő sejthalált –, antioxidáns rendszereiket aktiválják.
Ebben a folyamatban központi szerepet játszanak a GPX4 és TXNRD1 enzimek, amelyek semlegesítik a káros lipid-peroxidokat, így lehetővé teszik, hogy a sejtek túléljenek és szaporodjanak a stresszes környezetben. A kutatás első szerzője, Chantal Wientjens hangsúlyozza, hogy ezek az immunsejtek valójában toxikus környezetben működnek, és csak azért képesek fennmaradni, mert rendkívüli mértékben felerősítik saját védelmi programjaikat. Amint ezt a védelmet célzottan megzavarják, a sejtek elveszítik képességüket az allergiás gyulladás fenntartására.
A University of Bonn kutatói az Immunity folyóiratban december 10-én közzétett tanulmányukban arra a kérdésre keresték a választ, hogy miért maradnak bizonyos immunsejtek tartósan aktívak allergiás asztmában, még olyan környezetben is, amely elvileg károsítaná őket. A kutatóknak sikerült kimutatniuk, hogy ezek a sejtek kizárólag azért képesek túlélni, mert egy speciális antioxidáns védelmi mechanizmust aktiválnak. Amikor ezt a mechanizmust egér modellszervezetekben gátolták, az allergiás gyulladás jelentősen csökkent.
A bonni kutatócsoport az egérmodellekben olyan, a tioredoxin anyagcsereút gátlására szolgáló gyógyszert alkalmazott, amely blokkolja a TXNRD1 enzimet. A beavatkozás jelentősen csökkentette az ILC2 sejtek felhalmozódását a tüdőben. Ennek következtében mérséklődött az IL-5 és IL-13 típusú citokinek termelése, valamint csökkent az eozinofilek száma és a nyáktermelés, tehát összességében az allergiás reakció lényegesen enyhébbé vált.
A kóros típusú 2-es immunsejtek meglepően nagy mértékben függnek antioxidáns „életvonaluktól”. Ez új terápiás lehetőséget nyithat: a jövőben lehetséges lesz az immunsejtek túlzott anyagcseréjének lassítása anélkül, hogy az egész immunrendszer működését gyengítenénk. Bár a kutatás még korai szakaszban tart, az eredmények ígéretesek.
A tanulmány rávilágít arra, hogy az immunfunkció és az anyagcsere szoros összefonódásban áll. A gyulladt tüdő oxidatív környezetében az ILC2 sejtek rugalmasan alkalmazkodnak ugyan anyagcseréjük révén, ám ezzel egyúttal olyan függőséget alakítanak ki, amely sebezhetővé teszi őket.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
New vulnerability of asthma immune cells discovered
Irodalmi hivatkozás:
Chantal Wientjens et al, Tolerance to ferroptosis facilitates lipid metabolism and pathogenic type 2 immunity in allergic airway inflammation, Immunity (2025). DOI: 10.1016/j.immuni.2025.11.018






