hirdetés

Több antioxidáns – kevesebb pitvarfibrilláció

Egy új olasz tanulmány, a Polyphemus vizsgálat azt igazolta, hogy szívműtét, elsősorban koszorúér-operáció után ritkábban jelenik meg pitvarfibrilláció, ha a beteg diétája sok antioxidánst tartalmaz.

hirdetés

Mind több, megfelelően kontrollált, randomizált vizsgálat bizonyítja, hogy az egészséges étrend súlyos szervi betegségek megelőzésében, kezelésében is fontos szerepet játszik. A mediterrán étrendre vonatkozó, spanyol állami támogatással szervezett hatalmas vizsgálat igen kedvező eredményei alapján a mediterrán diéta világszerte mind divatosabbá válik.

Ez a diéta sok gyümölcsöt – köztük sok csonthéjas gyümölcsöt –, zöldséget és olívaolajat tartalmaz, valamint – ahogy azt az amerikai kardiológustársadalom egyik legjelentősebb személyisége, Eric Topol külön hangsúlyozza – heti hét pohár vörösbor is szerepel benne. Nagy statisztikai értékelések igazolják, hogy a mediterrán étrend szignifikánsan csökkenti az érelmeszesedés, ezen belül a koszorúér-betegség gyakoriságát, de az értelmi képességek öregedés okozta romlását is.

A kedvező egészségügyi hatás főleg az étrendben lévő sok antioxidánsnak köszönhető. Ezek az anyagok gátolják a kóros változások, így az érelmeszesedés folyamatának előrehaladását, és mélyreható védelmet képeznek az oxidációs folyamatok ellen. Olasz kutatók Dr. Simona Costanzo vezetésével azt vizsgálták, hogy szívműtét – koszorúér-operáció vagy szívbillentyű-beavatkozás – után a posztoperatív pitvarfibrilláció bekövetkezését milyen mértékben lehet befolyásolni sok antioxidánst tartalmazó étrenddel.

A szívműtétek gyakori szövődménye a pitvarfibrilláció, mely főleg az agyi katasztrófa kockázatának növekedése miatt jelent súlyos veszélyt. A ritmuszavar következtében alvadásgátló terápiára van szükség, mely újabb veszélyt, vérzéskockázatot hoz magával. A vizsgálatot a Journal of Thoracic and Cardiovascular Surgery közölte.

A kutatók 217 egymást követő szívműtét, elsősorban coronaria-, illetve szívbillentyű-operáció után gyűjtötték az adatokat. A teljes antioxidáns kapacitás (TAC) kiszámolása azt igazolta, hogy a bor, a kávé és a gyümölcs adta a TAC 85%-át. A betegek átlagéletkora 68 év volt. A szerzők külön kiemelik a vörösbor szerepét, amely igen sok antioxidáns és gyulladásgátló hatású polifenolt tartalmaz.

Az antioxidáns-fogyasztást részletes kérdőív kitöltésével mérték. Ennek értékét a teljes csoportra vonatkozólag három harmadra osztották. A pitvarfibrilláció a betegek 38,2%-ánál fordult elő. Az antioxidánsok fogyasztásának legfelső harmadában lévők kockázata a ritmuszavar szempontjából 54%-kal kisebb volt, mint a másik két csoporté.

Az eredmény akkor is hasonló volt, ha csak a koszorúérműtét adatait nézték. „Szívműtét előtt ritka az, hogy a betegnek részletes étrendi tanácsokat adnánk, pedig ezek az eredmények azt jelzik, hogy a későbbi szövődmények megelőzése szempontjából ennek nagy jelentősége lehet” – foglalják össze a tanulmányt a munkacsoport tagjai.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.