hirdetés

Új célzott immunterápia vastagbélrák kezelésére

Egy speciális T-sejt alcsoport aktivitásának növelésével sikerült zsugorítani a vastagbélrákos betegek tumorait.

hirdetés

A Science Immunology folyóiratban október 6-án jelent meg a Melbourne központú Olivia Newton-John Cancer Research Institute kutatóinak közleménye, amelyben egy új, vastagbélrák elleni terápia alapelveit ismertették. 

A híres musical, a Pomádé (Grease) énekes-színésznője maga is túlélt egy rákos betegséget (emlőrákot), és ezt követően alapította meg a kutatóközpontot szülővárosában, az éppen bezárni készülő Ludwig Research Center helyén. A mostani felfedezés jelentőségét alátámasztja, hogy Ausztráliában évente több mint 15 ezer esetben diagnosztizálnak bélrákot, így a kontinensnyi országban ez a második vezető rákos halálok. További probléma, hogy a diagnosztizáltak közül több mint 1700, azaz nagyjából minden tizedik beteg fiatal, 50 év alatti ausztrál, és ez az arány egyre nő. Sürgősen szükség lenne hatékonyabb kezelések felfedezésére és a bélrákszűrés javítására, különösen a fiatal, 25-49 éves korban) jelentkező bélrák esetében, már csak azért is, mert ismeretlen okból az 1990 után született ausztráloknál kétszer nagyobb a bélrák kialakulásának kockázata, mint az 1950-1990 között születetteknél. Ráadásul ezeknél a fiatalabb betegeknél gyakoribb a rosszabb kimenetel, mivel náluk a betegséget fiatal koruk ellenére már jellemzően késői stádiumban diagnosztizálják. Az immunterápiás eljárások a jelenkor legígéretesebb új kezelései, amelyek során az immunsejtek azon képességét fokozzák, hogy felismerjék és eltávolítsák a rákos sejteket. Azonban a bélrákos betegek kevesebb mint 10%-a reagál a jelenlegi immunterápiás beavatkozásokra.

Az Olivia Newton-John Cancer Research Institute vezető kutatója, Dr. Lisa Mielke így magyarázta a mostani felfedezés lényegét:

“Felfedeztük, hogy a vastagbélben található immunsejtek egy alcsoportja - az intraepithelialis T-limfociták közé tartozó gamma delta T-sejtek, azaz γδ T-IEL-ek - döntő fontosságúak a bélrák megelőzésében, mivel a béltraktusban az első vonalbeli védelmet jelentik. Az teszi ezeket az immunsejteket rendkívülivé, hogy egyrészt folyamatosan járőröznek és védik a bélben található hámsejteket, igazi harcosokként lépnek fel a potenciális daganatos fenyegetésekkel szemben. Amikor bélrákos betegek szövetmintáit elemeztük, azt találtuk, hogy amikor több gamma delta T-sejt volt jelen a daganatokban, a betegség általában jobb kimenetelű volt és a túlélés is kedvezőbb arányt mutatott. Felfedeztük, hogy a TCF-1 (T-sejt transzkripciós faktor-1) nevű molekula magasabb koncentrációja esetén a gamma delta T-sejtek aktivitása csökken, mivel a TCF-1 expressziója elnyomja a természetes immunválaszt. Amikor preklinikai modellek segítségével deléciót végeztünk, és töröltük a TCF-1-et a gamma delta T-sejtekben, ez alapvetően megváltoztatta ezen immunsejtek viselkedését, és a bélrákos daganatok méretének figyelemre méltó csökkenését tapasztaltuk. Kutatásunk új utat nyit a bélrákos betegek hatékonyabb kezelésére szolgáló célzott, kombinált immunterápiák kifejlesztéséhez.”

Ez a felfedezés új lehetőségeket nyithat a bélmikrobiom és immunsejtek kölcsönhatásának megértésében is, ami új stratégiák kifejlesztéséhez vezethet a bélrák kockázatának csökkentése és a bélrák hatékonyabb szűrése érdekében.

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Research breakthrough sparks new hope for bowel cancer patients

TCF-1 limits intraepithelial lymphocyte antitumor immunity in colorectal carcinoma

Irodalmi hivatkozás:

Marina Yakou et al, TCF-1 limits intraepithelial lymphocyte anti-tumor immunity in colorectal carcinoma, Science Immunology (2023). DOI: 10.1126/sciimmunol.adf2163. www.science.org/doi/10.1126/sciimmunol.adf2163

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.