hirdetés

Újra támad a kanyaró

A kanyarós megbetegedések száma az elmúlt évihez képest háromszorosára nőtt a Földön.

hirdetés

Tavasszal nagy port kavart a médiákban annak az izraeli stewardessnek az esete, aki nemrég hunyt el a kanyaró szövődményeiben. Az izraeli El Al légitársaság alkalmazottja, Rotem Amital 43 éves családanya 2019. március 26-án a New Yorkból Tel Avivba tartó repülőgépen dolgozott. Március 31-én belázasodott, egy hétre rá kómába esett, majd encephalitis és agyduzzanat tünetei között a Beilinson Kórházban (Petah Tikva, Izrael) meghalt. Gyermekkorában kapott egy kanyaró elleni oltást, de – mint sok más gyermek – a második vakcinációt már ilyen-olyan okokból nem kapta meg, pedig a két dózis védőoltás gyakorlatilag teljes védettséget nyújt a kanyaró ellen. 

Az UNICEF 2019-es adatai szerint a gyermekek 86%-a megkapja az első kanyaró elleni védőoltást, viszont csak 69%-uk veszi fel a másodikat, ami jelentősen fokozza a későbbi fertőzések és az azzal járó szövődmények kockázatát. A legtöbb kanyaró azokban az országokban üti fel a fejét, ahol a legalacsonyabb az átoltottság, ahol a gyermekeket egyáltalán nem, vagy a kettő helyett csak egy oltásban részesítették. A kanyarós fertőzések kivédésére legkevesebb 95%-os átoltottságra lenne szükség. 2018-ban kb. 20 millió gyermek nem részesült semmiféle vakcinációban. Sok állam csak most kezdi nemzeti szinten bevezetni a kötelező második oltást. A WHO szerint a komolyabb kanyarójárványok azokban az államokban alakulnak ki, ahol – akár a magas nemzeti átoltottság ellenére is - nagyok az egyes területek átoltottsági aránytalanságai, hamis információk keringenek a vakcinációkról és félreértések feszülnek az egyes egészségügyi szervezetek között.

A WHO európai régiójában az idei év első hat hónapjában már közel 90.000 kanyaró esetet regisztráltak, ami már meghaladja a 2018 évi összes (84.462) regisztrált megbetegedést, és a legmagasabb megbetegedés szám ebben az évtizedben. A világ 182 országából 2019 első 6 hónapjában összesen 36.808 kanyarós esetet jelentettek, míg 2018 azonos időszakában 129.239 regisztrált eset fordult elő. A legtöbb megbetegedést a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Madagaszkáron és Ukrajnában észlelték – bár Madagaszkáron a sürgősségi (emergency) vakcinálásnak köszönhetően az idén már lényegesen csökkent a megbetegedések száma. Az említettek mellett főleg az afrikai országok (Angola, Kamerun, Csád, Nigéria, Szudán) érintettek, de Kazahsztán, Thaiföld és a Fülöp szigetek is a fertőzött országok közé tartoznak. A megbetegedések valódi száma világszerte ennek a tízszerese is lehet, mivel a WHO szerint 10 eset közül vélhetően legfeljebb 1-et jelentenek. Becslések szerint 2017-ben 6,7 millió kanyarós megbetegedés fordult elő, szintén becsült 110.000 halálesettel. Az afrikai régióban jelenleg 900%-kal, az európai régióban 120%-kal növekszik a megbetegedettek száma, a keleti Mediterrán medencében 50%-os, a nyugati csendes óceániai területeken 230%-os a növekedés, míg Dél-Kelet Ázsiában és az amerikai régióban 15%-os csökkenésről számolnak be.

Az USA 30 államából állnak rendelkezésre friss előzetes adatok. A Centers for Disease Control and Preventions (CDC) szerint 2019 első hét hónapjában 1182 esetet regisztráltak az USA-ban és ez volt a legmagasabb szám 1992 óta (régebben úgy tűnt, hogy az USA-ban 2000-re teljesen eliminálták a kanyarót). Most leginkább a következő területek voltak érintettek: El Paso (Texas), Los Angeles, New York City, Washington állam.

A Reuter Health ugyancsak friss közleménye (Crist) is azt mondja, hogy az USA-ban 27 év óta idén regisztráltak a legmagasabb számban kanyarót, ami egyébként 300%-os növekedést jelent 2018-hoz képest. Leggyakrabban munkahelyi fertőzés következtében alakult ki, különösen az egészségügyi dolgozók körében, akik legnagyobb kitettsége miatt fokozottan figyelni kell átoltottságukra. A New York City-ben kitört járvány egyébként egy be nem oltott gyermektől indult, aki utazása során kapta el a betegséget. 

A WHO sürgeti, hogy mindenki győződjön meg utazása előtt arról, hogy beoltottsága a mai követelményeknek megfelel-e („up-to date”). A 6 hónapos és annál idősebb gyermekeknek az érintett területekre való utazás előtt kanyaró elleni védőoltást kell kapniuk. A WHO azt javasolja, hogy a vakcináció az utazások előtt legalább 25 nappal történjék meg. Azok a személyek viszont, akik nem biztosak a saját átoltottsági helyzetükben, tárgyalják meg utazásuk kérdését egy illetékes egészségügyi szakemberrel.

Hazánkban a magas átoltottság miatt kicsi a kanyarójárvány esélye, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ javasolja a védőoltást, ha valaki a járvány sújtotta területekre utazik. 2019 áprilisáig összesen 11 esetet regisztráltak, mind külföldi állampolgárok, illetve utazók voltak.

Források:

1. Medscape Medical News

2. who.int

3. Reauters Health Information

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.