Az emlőrák az egyik leggyakoribb daganattípus, nagyjából minden 9. nőt érint ez a betegség. Az emlőrák lehetséges kezelési lehetőségei közé tar­tozik a műtét, a kemoterápia, a sugárkezelés és a hormonkezelés, illetve ezek különböző kombinációja. Arról, hogy egy adott beteg mely kezelésben részesül, szakértőkből álló orvoscsoport (ún. onkoteam) dönt.

Az emlődaganatok sebészi kezelése folyamatos változáson megy keresztül, előtérbe helyezve az egyre kevésbé radikális megoldásokat, valamint az onkoplasztikai technikákat a jobb gyógyulási és esztétikai eredmények reményében. Az alábbiakban a IV. Emlőrák Konszenzus Konferencia leg­frissebb nemzetközi tanulmányokra és szakértői javaslatokra alapozott, az emlőrák sebészi kezelésével kapcsolatos ajánlásai olvashatók.

A fiatalkori emlőrák emelkedő incidenciája egyre nagyobb figyelmet és multidiszciplinaritást igényel. Bár a szakmai útmutatókban, irányelvekben az életkor alapvetően nem határoz meg eltérő kezelési protokollokat, dó­zisokat vagy terápiahosszat, a premenopauzális állapot mégis eltérő meg­közelítést követel, egyrészt az endokrin terápia miatt, másrészt a várható hosszú távú túlélés és a potenciális késői toxicitás következtében.

Az endoszkópos nyálkahártya hideg polypectomiás hurokkal történő reszekciója biztonságos terápiás lehetőség lehet a kiválasztott nagyméretű vastagbélpolipok esetében.

Az autoimmun hepatitis diagnózisa a klinikai kép, az emelkedett transzamináz, a magas gammaglobulinszintek, valamint az autoantitestek kimutatásán és a májbiopszia-hisztológia leletén alapul. A betegség kortikoszteroidokra, valamint más immunmoduláns gyógyszeres terápiára az esetek 80%-ában jól reagál. A kezelés célja a májgyulladás remissziójá­nak indukálása és fenntartása. Ezáltal megelőzhető a cirrhosisba történő progresszió, sőt a fibrosis reverziója is bekövetkezhet. A betegek élethos­szig tartó gondozást igényelnek; ha a terápiás válasz kedvező, a túlélés hasonló lehet az átlag populációéhoz.

A daganatos betegeknél előforduló vénás események kialakulásának rizi­kója magasabb a nem daganatos betegekhez képest. Alábbi írásunkban célunk összefoglalni az említett betegcsoportnál a vénás tromboembólia főbb rizikófaktorait, patomechanizmusát, a megelőzés módszereit, a diag­nosztikai, illetve kezelési lehetőségeket.

A kisméretű, perifériás nem kissejtes tüdőrákban szenvedő betegeknél a zsigeri pleurális invázió magasabb kiújulási arányt eredményez.

A prosztatarák az egyik leggyakrabban látott malignitás. A radikális prosztatektómiát – nyílt, laparoszkópos vagy robotasszisztált megoldással – tekintik a közepes, valamint
magas rizikójú prosztatarák elsővonalbeli kezelési módjának a sugárterápia mellett, ha a várható túlélés meghaladja a 10 évet. Az alacsony rizikójú betegek esetében is szóba
jön a radikális prosztatektómia az aktív követés mellett. Ma a robotasszisztált radikális prosztatektómia a legáltalánosabb
sebészi kezelése a lokalizált prosztataráknak. A módszer rövidebb hospitalizációs idővel és alacsonyabb transzfúzióigénnyel párosul a nyílt műtéttel szemben. A robotasszisztált radikális prosztatektómiával kielégítő hosszú távú, biokémiai kiújulástól mentes túlélés és tumorspecifikus túlélés érhető el alacsony, közepes és magas rizikójú prosztatarák kezelésében is. Előnye a műtét utáni gyors kontinenciafelépülés, illetve az erektilis funkció helyreállásának magas aránya. A minimálinvazív megközelítés költségei magasabbak, mint
a nyílt radikális prosztatektómiának, a gyorsabb posztoperatív felépülésből származó előnyöket érdemes tovább vizsgálni a költséghatékonyság számszerűsítéséhez. A robotasszisztált módszer számos új műtéti technikát tett lehetővé, további
rapid fejlődés várható ezen a területen.

Magy Onkol 68:255- 261, 2024

Az adjuváns everolimus nem javítja sem a kiújulásmentes sem a teljes túlélést a nem tiszta sejtes vesesejtes karcinóma papilláris és kromofób altípusában.

Az új módszerrel kiiktatható a CAR-T kezelések két gyenge pontja: a relapszus és a citokinvihar.