hirdetés

A 20 legnagyobb forgalmú gyógyszeripari vállalat – 2. rész (Pfizer, Roche)

A Fierce Pharma minden évben összeállítja a legnagyobb árbevételű gyógyszeripari vállalatok listáját. A mostani sorrend a 2021-es teljes év forgalmi adatain alapul, melyet a korábbi évekhez képest COVID-19 járvány alaposan felforgatott.

hirdetés

 

2. helyezett

 

Pfizer

2021-es forgalom: 81,29 milliárd USD

Központ: New York, New York, USA

2020-as forgalom: 41,9 milliárd USD

 

A tavalyi évben a Pfizer kiugróan sikeres COVID-19 vakcinája 37 milliárd dolláros árbevételt hozott a konyhára, ami csaknem a teljes, 81,3 milliárd dolláros vállalati forgalom felét tette ki. Albert Bourla elnök-vezérigazgató szerint valószínűtlen, hogy a vírust a közeljövőben sikerül eradikálni, és mivel a SARS-CoV-2 gyakran mutálódik, az oltóanyag különböző változataira feltehetően még sokáig szükség lesz. A BioNTechhel közösen fejlesztett Comirnaty vakcina mellett a Pfizer egy antivirális tablettával, a Paxloviddal is felvette a harcot a COVID-19 ellen. A vállalat számításai szerint a Comirnaty és a Paxlovid együttes árbevétele 2022-ben 54 milliárd dollárt tesz majd ki, és ebből az oltóanyag 32 milliárddal részesül.

De még ha kivesszük az egyenletből a COVID-19 profilaxisára és kezelésére fejlesztett termékeket, a Pfizer forgalma tavaly így is 6%-kal, 44,4 milliárdra nőtt. Talán kissé furcsának tűnő módon a Comirnaty sikere több más saját terméknél is forgalomcsökkenést okozott, mivel voltak olyan országok, amelyek a koronavírus elleni oltásokat tartották a legfontosabbnak, emiatt pedig kevesebbet rendeltek egyéb vakcinákból, például a pneumococcus elleni Prevnarból.

A Pfizer tehát fantasztikus növekedést produkált a tavalyi évben, és középtávon is csak az jelenthet majd kihívást számára, hogy 2025-től kezdődően elkezd lejárni a szabadalmi védettség több fontos készítményükre, mint például a Xeljanz, majd az Eliquis, az Ibrance és az Xtandi.

 

3. helyezett

 

Roche

2021-es forgalom: 68,7 milliárd USD

Központ: Bázel, Svájc

2020-as forgalom: 63,36 milliárd USD

 

A Pfizernél még csak megemlítettük a generikumok jelentette veszélyt, míg a Roche-nál ez már nem a jövő, hanem a jelen. Becslések szerint csak 2021-ben 4,9 milliárd dollár forgalomtól esett el a svájci cég, mivel három nagy onkológiai készítményének is megjelentek a generikus változatai, így az Avastin, a Herceptin és a Rituxan védettsége is lejárt. De a Roche még így is 3% körüli növekedést produkált, ami négy gyógyszer érdeme, kiválóan teljesített ugyanis az Ocrevus (szklerózis multiplex, ocrelizumab), a Hemlibra (hemofília, emicizumab), az Actemra (gyulladásos kórképek, tocilizumab) és a Tecentriq (nem-kissejtes tüdőrák, atezolizumab) is.

Az Ocrevus 19%-os forgalomnövekedést mutatott (5,1 milliárd svájci frank árbevétel) még úgy is, hogy a koronavírus-járvány miatt sok betegnél el kellett halasztani a B-sejt depléciós terápia megkezdését, hogy az immunrendszert a terápia ne gyengítse le, illetve, hogy a beteg COVID-19 elleni védőoltást kaphasson. Amit a Roche vesztett a vámon, az visszajött a réven, mivel az FDA engedélyezte, hogy a súlyos COVID-fertőzéssel kórházban ápolt betegeket Actemrával kezeljék, így 27%-kal nőttek az Actemra bevételei (3,6 milliárd svájci frankra).

A koronavírus elleni oltóanyagok területén a Roche is mozgolódott, és bár a Regeneronnal közös fejlesztésű vakcinája (Ronapreve) nem ért el kiugró sikert, azért 1,6 milliárd svájci frank árbevételt csak hozott a könyvelésnek. Nem túl jó hír a Ronapreve számára, hogy a dominánssá váló omikron variánssal szemben hatásossága csökkenést mutat, így jövője kérdéses. Még úgyis, hogy több kormány döntött a vakcina jövőbeni megrendelése mellett, tekintettel a vírus gyorsan változó természetére. Ezért a Roche az idei évben az oltóanyag árbevételének stagnálására készül.

Rossz hír volt a Roche számra a tavalyi évben az is, hogy az FDA visszavonta a Tecentriq tripla-negatív emlőrák és korábban már kezelt prosztatarák indikációit. A Tecentriq azonban még így is az első olyan immunterápiás készítmény lett, amely korai nem-kissejtes tüdőrákban sebészeti beavatkozás adjuváns terápiájaként engedélyt kapott.

Ellenétes utat járt be a cég két antitest-gyógyszer konjugátuma, a HER-2-t célzó Kadcyla (trasztuzumab emtanzin) és a CD79b-t célzó Polivy (polatuzumab vedotin). Míg a Polivy 20 év óta az első olyan készítmény lett, amely jelentősen javította a kimeneteleket korábban kezeletlen diffúz nagy B-sejtes limfómában, a Kadcylánál az AstraZeneca és a Daichii Sankyo közös fejlesztése, az Enhertu (trasztuzumab deruxtekán) jobbak bizonyult HER-2 pozitív áttétes emlőrák másodvonalbeli kezelésében.

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

The top 20 pharma companies by 2021 revenue

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.