hirdetés

A 20 legnagyobb forgalmú gyógyszeripari vállalat – 4. rész (BMS, GSK, Sanofi, AstraZeneca)

A Fierce Pharma minden évben összeállítja a legnagyobb árbevételű gyógyszeripari vállalatok listáját. A mostani sorrend a 2021-es teljes év forgalmi adatain alapul, melyet a korábbi évekhez képest COVID-19 járvány alaposan felforgatott.

hirdetés

 

7. helyezett

 

Bristol Myers Squibb

2021-es forgalom: 46,4 milliárd USD

Központ: New York, New York, USA

2020-as forgalom: 42,5 milliárd USD

 

Az AbbVie-hez hasonlóan a Bristol Myers Squibb (BMS) is egy átmeneti időszakot él meg: mindkét cég óriási akvizíciókat hajtott végre az utóbbi időszakban, és legsikeresebb gyógyszereik értékesítési ciklusának végén járnak. Hamarosan lejárnak védettségeik, és fel kell készülniük a generikus készítmények térhódítására, ezért keresik az új hatóanyagokat. A BMS esetében március elején már piacra is lépett a Celgene-től megszerzett Revlimid első generikuma, ezért a tavaly még 12,82 milliárd dolláros forgalmú szer (a BMS teljes árbevételének 27,6%-át, azaz több mint negyedét hozta) hanyatlását szorosan monitorozzák majd a vállalatnál. A 2022-es évre a cég szakértői még 9,5-10 milliárd dolláros forgalmat jósolnak a Revlimidnek, majd minden további évben 2-2,5 milliárd dolláros árbevétel-csökkenést prognosztizálnak. A keletkező űrt a BMS új hatóanyagokkal, készítményekkel próbálja meg betölteni, és ennek érdekében már meg is tette az első előre mutató lépéseket. Tavaly februárban FDA-engedélyt kapott az egyes limfómák kezelésére ajánlott sejtterápiás készítményük, a Breyanzi, márciusban pedig a mielóma multiplex terápiájában használható Abecma. Nagy reményekkel indul a piacon az anémiák kezelésére ajánlott Reblozyl, mely mielodiszpláziás szindrómák és béta-talasszémia indikációkban kapott jóváhagyást az amerikai hatóságtól. Ezeken felül 2022-ben léphet piacra a pszoriázis kezelésében gyógyszerjelölt deukravacitinib, és már engedélyt kapott az egyes melanómatípusok terápiájára ajánlott Opdualag.

A vállalat szerint 2029-re a fenti új szerek legalább 25 milliárd dollárt hoznak majd a konyhára, és négy szernél is (Reblozyl, deukravacitinib, mavakamten, relatlimab) úgy vélik, hogy 4 milliárd dollár fölé mehet az éves forgalom.

A BMS 2021-ben 46,4 milliárd dolláros forgalmával 9%-kal teljesítette túl 2020-as 42,5 milliárd dolláros árbevételét. A zászlóshajónak számító Revlimid eladásai 6%-kal nőttek, míg a legnagyobb, 17%-os növekedést az Eliquis érte el. Az immunoonkológiai szegmensben az Opdivo 7,53 milliárd dolláros forgalmával 8%-os növekedést könyvelhetett el, míg a Yervoy 2%-os csökkenéssel ugyan, de még így is 2 milliárd dollárt hozott.

A BMS várakozásai szerint az Opdivo és az Eliquis térhódítása a következő években is folytatódik majd, és a mostani prognózisok szerint ez a két szer a Yervoy-jal kiegészülve 8-10 milliárddal tolhatja meg az éves forgalmat. Ezért a BMS a következő három évben stabilan 45 és 50 milliárd dollár közötti árbevételre számít.

 

8. helyezett

 

GlaxoSmithKline

2021-es forgalom: 43,57 milliárd USD

Központ: Brentford, Anglia

2020-as forgalom: 43,78 milliárd USD

 

A GlaxoSmithKline (GSK) 2014-ben óriási változtatást hajtott végre, amikor onkológiai részlegét gyakorlatilag elcserélte a Novartis vakcina üzletágának nagy részére. Ezt követően a GSK növekedési üteme gyorsan nőtt, ám 2017-ben belső csatározások, majd 2020-ban a COVID-19 járvány ütött nagyot a vállalaton. Ezekre a veszélyes folyamatokra azonban a GSK jól reagált, és egyrészt megerősítette vezetését, másrészt sikert ért el a COVID-19 elleni antitest-terápia, a Vir Biotechnology-val közösen fejlesztett szotrovimab értékesítésében. A készítmény 2021-ben 1,26 milliárd dolláros árbevételt ért el, de ennek csaknem a 90%-a az utolsó negyedévben érkezett. A tavalyi évben a GSK két másik készítménye is átütötte az 1 milliárd dolláros álomhatárt: az asztma és COPD indikációkban engedélyezett Trelegy 1,6 milliárd, míg az asztma és hasonló kórképek kezelésére ajánlott Nucala 1,5 milliárd dollárt termelt. Ezek a készítmények segítettek a GSK-t a víz felett tartani, mivel vakcina üzletáguk a koronavírus-járvány idején óriási visszaesést könyvelhetett el (a herpesz zoszter elleni Shingrix forgalma például 2,62 milliárd dollárról 1,72-re esett vissza.) Az idei évben a GSK a biológiai készítményeinek 5-7%-os növekedését várja, a szotrovimab esetében pedig 1,83 milliárd dollárra prognosztizálja az éves forgalmat (bár üzleti várakozásaikban szerepel, hogy a Pfizer készítményének, az orálisan alkalmazható Paxlovidnak a sikere bizonytalanná teheti az antitest-készítmények iránti kereslet alakulását). Bizakodó viszont a szigetországi vállalat a Shingrix jövőjét illetően: 2026-ra már az eladások megduplázódását várja. Az AbbVie és a BMS példájához hasonlatosan a GSK is egy vállalati átalakulás kellős közepén van. Az ágazati trendeknek megfelelően idén le fogja választani magáról a szabad forgalmú készítmények üzletágát, ami tavaly még 13 milliárd dollárt kasszírozott. Ez várhatóan 2022 közepén történik meg, így minden bizonnyal komoly hatása lesz az idei könyv szerinti eredményekre, de a GSK vezetése szerint 2031-re a cég így is elfogja érni a 46 milliárd dolláros forgalmat.

 

9. helyezett

 

Sanofi

2021-es forgalom: 44,67 milliárd USD

Központ: Párizs, Franciaország

2020-as forgalom: 39,30 milliárd USD

 

A Sanofi a 2022-es évet megújult arculattal, óriási felvásárlási étvággyal, és azzal a deklarált céllal indította, hogy a legerősebb vállalattá váljon az immunológiai piacon a big pharma cégek között. Ennek érdekében számos felvásárlást hajtottak végre, melyek célpontjai kivétel nélkül immunológiai, immunoonkológiai illetve oltóanyagokkal foglalkozó vállalatok voltak, mint amilyen a teljesség igénye nélkül a Kymab, a Tidal Therapeutics, a Translate Bio, a Kadmon Holdings, az Origimm Biotechnology és az Amunix.

A tavalyi évet 7,1%-os növekedéssel zárták, amelyben komoly szerepet játszott az atópiás dermatitisz terápiájában alkalmazható Dupixent 6 milliárd dollár körül árbevétele. A koronavírus-járvány alatt csalódást keltően alakult viszont a Sanofi influenza-vakcináinak sorsa: árbevételük a negyedik negyedévben 12,4%-kal csökkent, az Egyesült Államokban pedig 48,3%-kal.

Minden jel arra utal, hogy a Sanofi zászlóshajó készítménye középtávon a Dupixent marad. Ezt nem csak a szer kiváló tavalyi piaci teljesítménye támasztja alá, hanem azok a nagyon rózsásnak tűnő kilátások is, amelyek a készítmény folyamatban lévő klinikai vizsgálataival kapcsolatosak. A Dupixent ugyanis több indikációban is olyan jó eredményeket hoz, hogy a potenciális betegkör egyre nagyobbnak tűnik. A készítmény pozitív vizsgálati adatai krónikus spontán csalánkiütés, prurigo nodularis és eozinofil nyelőcsőgyulladás indikációkban már több mint 500 ezer új beteget jelentenének csak az Egyesült Államokban. Nem csoda, hogy a Sanofi becslései szerint a Dupixent összesített árbevétele akár a 14,4 milliárd dollárt is elérheti majd (és ebben még nincs benne számos, jelenleg is futó klinikai vizsgálat potenciális hatása).

 

 

10. helyezett

 

AstraZeneca

2021-es forgalom: 37,42 milliárd USD

Központ: Cambridge, Anglia

2020-as forgalom: 26,62 milliárd USD

 

Az AstraZeneca (AZ) számára kiváló befektetés volt az Alexion felvásárlása, hiszen csak a C5-gátló Ultomiris és Soliris 3,1 milliárd dollárt javított a cég egyenlegén, ráadásul 2020-hoz képest is 8%-kal nőttek az eladásaik. Az AstraZeneca hagyományos portfoliójának oroszlánrészét azonban még mindig az onkológiai készítmények jelentik, itt négy blockbuster, azaz 1 milliárd dollár feletti forgalmú szert is találunk. Az EGFR-gátló Tagrisso, a PD-L1 blokkoló Imfinzi, a (Merck-kel közös) PARP-gátló Lynparza és a BTK hemato-onkológiai Calquence mindegyike kétszámjegyű növekedéssel zárta az előző évet.

De nem csak az onkológiai részleg teljesített jól: a diabétesz kezelésére ajánlott SGLT2-gátló Farxiga 49%-os növekedést, és 3 milliárd dollár feletti árbevételt mutatott. Ennél is többet, 3,9 milliárd dollárt hozott a konyhára a vállalat COVID-19 elleni oltóanyaga, a Vaxzevria, mindezt úgy, hogy a vakcinát az Egyesült Államokban nem engedélyezték. Az AZ szerint a Vaxzevria eladásai a jövőben sem fognak növekedni, évi 20% körüli csökkenést jósolnak az értékesítésben, és ezt még az Evushield növekvő eladási sem fogják tudni ellensúlyozni.

A 40% körüli éves forgalomnövekedés ellenére az AstraZenecának is létezik egy Achilles-sarka, ez pedig Kína. Az itteni eladások az utóbbi évekig mindig kétszámjegyű növekedést mutattak, tavaly azonban (elsősorban árazási kérdések miatt) ez az ütem 4%-ra csökkent, az utolsó negyedévben pedig már mínusz 9%-ba fordult át. Az AstraZeneca várakozásai szerint ez a folyamat a közeljövőben is folytatódni fog, miközben a globális értékesítéseknél kétszámjegyű növekedési ütemet prognosztizál.

 

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

The top 20 pharma companies by 2021 revenue

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.