hirdetés

A cigarettaadó emelése csecsemőéleteket ment

Az egy doboznyi cigarettára kivetett dohányadó minden 1 dollárnyi emelése naponta körülbelül két csecsemő életét menti meg – írja a Michigan Egyetem munkacsoportja a Pediatrics című lapban.

hirdetés

A cigaretta árának és adójának emelése szoros összefüggést mutat a csecsemőhalálozás csökkenésével az Egyesült Államokban – áll abban a közleményben, melyet a Vanderbilt Egyetem és a Michigan Egyetem kutatói december 1-jén hoztak nyilvánosságra a Pediatrics című gyermekgyógyászati szaklapban. Az afroamerikai populációban a korrelációt markánsabbnak találták, mint a nem spanyol ajkú fehér népességben. Ennek ismeretében stratégiák dolgozhatók ki a két etnikai csoport csecsemőhalálozásában mutatkozó egyenlőtlenségek megszüntetésére.

A szerzők azt találták, hogy az egy doboz cigarettára számított adó minden egyes 1 dollárnyi emelése naponta két csecsemőhalálozást előzhet meg. Az éves csecsemőhalálozási ráta a becslések szerint évente körülbelül 2,3 százalékkal csökkenthető, ami egy évre számítva 750 csecsemő életét jelentheti az adóemelés eredményeként.

„A terhesség alatti dohányfüst-expozíció számos újszülöttkori egészségi problémával társul, köztük koraszüléssel, mely a csecsemőhalálozás vezető oka az Egyesült Államokban. A dohánytermékekre kivetett adó igazoltan érvéként hat a szenvedélyről való leszokásra vagy arra, hogy a dohányzás fontolgatók mégse szokjanak rá a dohányzásra. A mostani vizsgálat eredményei segítséget nyújtanak az orvosoknak, közegészségügyi dolgozóknak és egészségpolitikusoknak annak megértéséhez, hogy a dohányadó emelése miként és milyen mértékben javíthatja a csecsemők egészségi állapotát” – mondja az első szerző, dr. Stephen Patrick, a Vanderbilt Egyetem Gyermekklinikáján a neonatológiai osztály adjunktusa.

A mostani megállapítások alapvető változásokat jelentenek a korábbi szemlélethez képest, mely szerint a dohányzásról való leszokás haszna elsősorban abban áll, hogy javul a dohányzással felhagyó vagy a dohányzásra való rászokást fontolgató személy egészségi állapota – hangsúlyozzák a szerzők. Az adóemelés által ösztönzött leszokások nyomán csökkenő csecsemőkori halálozás azonban teljesen új típusú hasznot hoz be a képbe.

A dohányzás a megelőzhető halálozás, betegségek és rokkantság vezető oka az Egyesült Államokban és más országokban is. Ezzel egyidejűleg vizsgálatok bizonyították, hogy a terhességük alatt dohányzó anyák nagyobb eséllyel adnak életet egészségi problémával küzdő újszülöttnek (kis születési súly, koraszülöttség, születési defektusok, hirtelen csecsemőhalál szindróma [SIDS, sudden infant death syndrome] stb.), melyek mind vezető halálokoknak számítanak az első életévben.

A magas dohányadók igazolt korrelációt mutatnak a terhesség alatti dohányzás kisebb arányával, illetve bizonyos szülési kimenetelek (pl. születési súly) javulásával. Egészen mostanáig azonban nem történt olyan vizsgálat az Egyesült Államokban, mely a magasabb adók hatását elemezte volna a csecsemőkori halálozási adatokra.

A mostani elemzéshez a Vanderbilt Egyetem és a Michigan Egyetem kutatói az 1999 és 2010 közötti adatokat tekintették át. Ez alapján azt találták, hogy a dohánytermékek adójának emelése az afroamerikaiak körében hathatósabban javítja a csecsemőhalálozási adatokat, mint a nem spanyol ajkú fehér populációban. Az Egyesült Államokban az afroamerikai csecsemők kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg első születésnapjuk előtt, mint a nem hispán fehérek.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.