A COVID-19 halálozást befolyásoló váratlan tényezők

Új kutatások arra utalnak, hogy a schizophrenia, valamint a hangulati- és szorongásos zavarok jelentősen csökkentik a COVID-19 kockázatát, viszont kétszeresére-négyszeresére növelik a vírusbetegségből származó halálozást.

Ezek az (egyéb kockázati faktorok ellenőrzése utáni) eredmények ellentmondanak a korábban közölteknek, melyek szerint a hangulati-, vagy szorongásos zavarok esetén nem növekszik a halálozási kockázat.

Dr. Antionio L. Teixeira (University of Texas Health Science Center, Houston) és munkatársai a a JAMA Network Open-ben 2021. novemberében online megjelent tanulmányukban a magánegészségügyi biztosítókban szereplő, COVID-19-re tesztelt 2,5 millió amerikai állampolgár 2020-as elektronikus egészségügyi adatait értékelték. Pozitivitást 11,91%-ban találtak, a súlyos pszichiátriai betegségekben szenvedőknél ez az arány alacsonyabb volt: a schizophreniás, vagy hangulati zavaros betegeknél 9,86%-ban, a szorongásos zavarban szenvedőknél 11,17%-ban észleltek pozitivitást. Az alacsonyabb pozitivitási arány ellenére a schizophreniás betegeknél volt – az életkorhoz, rasszhoz, testtömeg indexhez, társbetegségekhez történt igazítás után - a legmagasabb a COVID-os halálozás esélye (aOR: 3,74, 95%CI 2,66-5,24). A szerzők szerint a schizophreniás betegeknél tapasztalt eredmények nem meglepőek, mivel korábbi vizsgálatok is hasonló eredményekről számoltak be, viszont a hangulati- és szorongásos zavarban szenvedőknél tapasztalt arányok váratlanok voltak. A hangulati zavarokban szenvedőknél csaknem háromszoros volt a halálozás esélye (aOR 2,76, 95%CI 2,00-3,81), míg a szorongásos zavarban szenvedőknél több mint kétszeres (aOR 2,34, 95%CI 1,68-3,27).

Ezek az eredmények ellentmondanak Dr. Katlyn Nemani (New York University Grossman School of Medicine) és munkatársai 2021. januárjában közzétett vizsgálatának, melynek során a hangulati- és szorongásos zavarokban szenvedő betegeknél tapasztalták a COVID-halálozás jelentős emelkedését. A két vizsgálat eredményének különbségét a vizsgálati módszerek és a vizsgálat ütemezésének eltérései magyarázhatják meg. A januárban közölt vizsgálatban kevesebb beteg szerepelt, és a halálozást a pozitív COVID-19 teszt utáni 30 napos időszakban vizsgálták a New Yorkban észlelt pandémia csúcsán (2020. március és május közötti időszakban). Dr. Teixeiráék vizsgálatában viszont a teljes 2020-as év adatai szerepelnek és a halálozási arányt a pozitív COVID-19 teszt utáni 7. napon mérték. Az is lehetséges, hogy egyes pszichiátriai zavarban szenvedők betegségükre nem ugyanazt a kezelést kapták, vagy rosszabbul reagáltak a súlyos COVID-ban alkalmazott kezelésekre – de megfigyelhető volt, hogy a fertőzés után az eltelt idővel fokozatosan csökken a mortalitás.

A Lancet Psychiatry-ban júliusban megjelent nagy meta-analízist szerint a hangulati zavarban szenvedők COVID-19-es mortalitási kockázata lényegesen is alacsonyabbnak mutatkozott, mint ebben az új vizsgálatban A 22 országból származó 33 vizsgálat meta-analízise szerint szorongásos betegekben nem emelkedett a halálozási kockázat.

2012. októberben a Centers for Disease Control and Prevention a hangulati zavarokkal egészítette ki a súlyos COVID-19 melletti halálozási kockázat emelkedését okozó állapotok listáját. A schizophrenia egyébként már a listán van.

Kérdés, hogy mi okozza a halálozási kockázat emelkedését. Az újabb vizsgálatokban a többi között az immunológiai mechanizmusokra is figyelmet kell fordítani annak érdekében, hogy célzott kezelések segítségével csökkenteni lehessen ezen sérülékeny személyek megbetegedéseit és halálozását.

Forrás:s

Whitlock Burton K. COVID mortality risk factors: an unexpected finding. Medscape Medical News. November 23, 2021.

Teixeira AL, Millard Krause T, Ghosh L, et al. Analysis of COVID-19 infection and mortality among patients with psychiatric disorders 2020. JAMA Netw Open 2021;4(11):e2134969. doi:10.1001/jamanetworkopen.2021.34969

Vai B, Mazza MG, Delli Colli C, et al. Mental disorders and risk of COVID-19-related mortality, hospitalisation, and intensive care unit admission: a systematic review and meta-analysis. Lancet Psychiatry July 15, 2021. DOI:https://doi.org/10.1016/S2215-0366(21)00232-7

Nemani K, Li C, Olfson M, et al. Association of psychiatric disorders with mortality among patients with COVID-19. JAMA Psychiatry. 01 Apr 2021, 78(4):380-386.

Dr. N. T.
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.