A koleszterincsökkentők a daganatos halálozást is csökkentik?
A koleszterincsökkentő sztatinok két újabb vizsgálat szerint a daganatos mortalitást is javítják. Az egyik tanulmány a nők különféle malignus folyamataira gyakorolt gátló hatásukról számol be; a másik pedig arról, hogy a prosztatarák okozta halálozással szemben is lehet védő hatásuk.
A halálozás első helyén világszerte a szív-ér rendszeri betegségek csoportja áll, a második helyen a rosszindulatú daganatok találhatók. Ennek a két betegségcsoportnak a leküzdésével a közegészségügy alapvetően megváltozhat. Most olyan adatok láttak napvilágot, amelyek szerint a kardiovaszkuláris betegségek kockázatának csökkentésére alkalmas sztatin készítmények mérsékelhetik a rosszindulatú daganatos halálozást is, nők és férfiak esetében egyaránt.
Mindkét tanulmány előadás formájában hangzott el Chicagóban, az American Society of Clinical Oncology (ASCO) programjában. Az első kutatás vezetője Ange Wang, a Stanford Egyetem Orvoskarának munkatársa volt. A vizsgálat résztvevői – menopauza utáni nők – 15-éves program keretében 40 amerikai központban jártak ellenőrzésre átlagosan 14,6 évig. A 146 326 vizsgálati alany legfontosabb adatait (életkor, a sztatinkezelés időtartama vagy annak hiánya, etnikai, iskolázottsági adatok, testtömegindex, dohányzás, testmozgás, családi anamnézis, kezelőorvos) gondosan rögzítették.
A megfigyelési idő alatt 23 067 daganatos beteget észleltek. Ebből az összhalálozás 7411 volt – rosszindulatú daganat következtében 5837-en, kardiovaszkuláris betegség miatt 613-an, egyéb okból 961-en haltak meg. Az értékelésben 3152, rákos kórfolyamat miatt bekövetkezett haláleset szerepelt, s ezek közül a betegek közül 708-an részesültek sztatinkezelésben, 2443 pedig soha nem kaptak sztatint.
A többváltozós elemzés azt mutatta, hogy a sztatinkezelés nem függött össze a rákos folyamatok előfordulási gyakoriságával, s nem volt összefüggés az előzetes sztatinterápia és a daganatos halálozás között. Ezzel szemben azokhoz képest, akik soha nem szedtek sztatint, az ilyen kezelésben részesülők karcinómamortalitása szignifikánsan kisebb volt (korrigált relatív hazárd [HR]: 0,78, p<0,0001). Az érték nem függött össze a sztatin erősségével, lipofil vagy hidrofil természetével, típusával vagy a kezelés időtartamával.
A sztatinterápia szignifikánsan csökkentette az emlő (HR: 0,60), a petefészek (0,58), a vastagbél és végbél (0,57), az egyéb emésztőszervek (0,68), illetve a csont- és kötőszövet karcinómáinak (0,45) kockázatát, de nem befolyásolta a tüdőrák esélyét (1,17). Dr. Wang hangsúlyozta, hogy az új terápiás ajánlások, a sztatinok mind szélesebb körű alkalmazásával a daganatos betegek javát szolgálhatják, bár ez a post hoc elemzés nem bizonyítja a sztatinkezelés, az alacsonyabb koleszterinszint és a kedvezőbb rákhalálozás közötti ok-okozati összefüggést.
A másik vizsgálatban Grace L. Lu-Yao vezetésével a sztatinok és egy antidiabetikum, a metformin hatását tanulmányozták prosztatarákos betegeken. A metformin kedvezőnek tűnő hatására vonatkozólag voltak már korábbi megfigyelések. A 22 110 nagy kockázatúnak véleményezett, prosztatarák miatt megfigyelt beteg vagy T3/T4 stádiumban volt, vagy a prosztataspecifikus antigén (PSA-) szintjük legalább 20 ng/ml, illetve a Gleason-pontszámuk legalább 8 volt.
A munkacsoport 2007 és 2009 között 1365 prosztatarákos beteget figyelt meg. A metformint szedők többsége sztatint is kapott. Akik csak metformint szedtek (455 beteg), azoknak a mortalitása, illetve prosztatarák-specifikus mortalitása (PCSM) ugyanolyan maradt, mint azoké, akik nem kaptak kezelést (n=14 849). Ezzel szemben akik sztatint is és metformint is szedtek, mind az összmortalitás, mind a PCSM szempontjából lényegesen jobb eredménnyel fejezték be a megfigyelést (HR: 0,66, illetve 0,57). Hasonló eredményt figyeltek meg a csak sztatinterápiában részesülők csoportjában is (n=4359, HR: 0,75, illetve 0,60).
A sztatin- és metforminkezelés mind az összhalálozás, mind a PCSM szempontjából kifejezettebben érvényesült a metabolikus szindrómában is szenvedő és túlsúlyos betegek között, bár ez a különbség nem bizonyult statisztikailag szignifikánsnak. Dr. Lu-Yao emlékeztetett arra, hogy a metforminnal is kezelt betegek általában sztatint is szedtek, ezért elképzelhető, hogy az irodalomban a metforminnak tulajdonított hatás inkább a sztatinoknak köszönhető.
Ezt a tanulmányt több más munkával együtt több szakértővel, köztük az angol Noel Clarke-kal is megvitatták. Dr. Clarke fölhívta a figyelmet arra, hogy a vizsgálat aránylag rövid ideig tartott, és csak a betegek 6,2%-a halt meg prosztatarák következtében. A kedvező hatás valószínűleg a sztatinoknak tulajdonítható, hiszen a metformin túlélést javító hatásához az eddigi tapasztalatok szerint legalább 3 esztendőre van szükség.
