Aktívan a diabétesz ellen

Régóta ismert, hogy a cukorbetegség idővel funkcionális hanyatlást von maga után, nemrég viszont fordított relációban is bizonyítást nyert a két tényező kapcsolata. A Diabetes Care hasábjain közzétett megfigyeléses vizsgálatban közel 23 ezer résztvevő adatai alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a romló fizikai állapot is egyike azon tényezőknek, amik növelik a 2-es típusú diabétesz kockázatát.

Az Egyesült Államok 50 év feletti lakosságát jól reprezentáló, diabétesztől mentes férfiak és nők bevonásával végzett Health and Retirement Study során 12 éves követés (1998–2010) mellett elemezték, hogyan függ össze a cukorbetegség megjelenésével a fennálló fizikai korlátozottság. A mozgáskorlátozottságot a mindennapos tevékenységek (járás, lépcsőzés, előrehajlás, nagyméretű tárgyak mozgatása) nehezítettségére vonatkozó kikérdezéssel mérték, egy, a mobilitás értékelésére szolgáló validált skála felhasználásával. Négy súlyossági kategóriát különítettek el: nincs mozgáskorlátozottság, illetve kisfokú, közepes mértékű vagy nagyfokú mozgáskorlátozottság van.

Az adatgyűjtést kétévenkénti kérdőíves felméréssel végezték. A cukorbetegség kórismézéséről a betegek kikérdezésével tájékozódtak. A funkcionális károsodással összefüggésben kialakuló cukorbetegség gyakoriságát a testtömegindex, az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás, a társadalmi-gazdasági helyzet és az iskolai végzettség figyelembevétel becsülték. Mivel a résztvevők több mint felélnél változott a mozgáskorlátozottság súlyossága a követés alatt, az egyes stádiumokban eltöltött időtartamot is figyelembe vették.

A vizsgálat kezdetén a résztvevők 41 százaléka élt valamilyen fokú mozgáskorlátozottsággal, és az átlagosan 8,7 éves követés alatt további 36 százaléknál jelentkezett funkcionális hanyatlás. A követés végére az elhalálozott résztvevők aránya elérte a 26 százalékot.

Cukorbetegség kialakulásáról a vizsgálati alanyok 16 százaléka számolt be. A regressziós elemzések statisztikailag szignifikáns kapcsolatot jeleztek a fizikai korlátozottság és a cukorbetegség megjelenésének nagyobb rizikója között.

Azok körében, akiket nem jellemzett mozgáskorlátozottság a vizsgálat kezdetén (~ 12 ezer fő), 60 százalékos arányban jelent meg funkcionális károsodás a követés során. A teljes populációt ezzel az alcsoporttal összevetve nem különbözött érdemben a cukorbetegség 1000 személyévre eső incidenciája a mozgáskorlátozottság egyes kategóriáiban: a diabétesz gyakorisága a négy súlyossági csoportban 11 és 22 százalék között változott.

Mindazonáltal, a vizsgálat kezdetén funkcionális károsodással élőket a kezdetben attól mentes férfiakkal és nőkkel összehasonlítva kimutatták, hogy már az enyhe mozgáskorlátozottság is 28 százalékkal növeli a cukorbetegség megjelenésének kockázatát, míg a közepes mértékű mozgásbeszűkülés 43 százalékkal, a súlyos fokú funkcionális károsodás pedig 63 százalékkal növeli a diabétesz kialakulásának esélyét. A kezdetben mozgáskorlátozottság nélkül élők alcsoportjában a diabétesz kialakulására vonatkozó esélyhányadosok ennél is nagyobb kockázatnövekedést jeleztek (az újonnan megjelenő mozgáskorlátozottság három súlyossági kategóriájában 1,40, 1,52 és 1,81). Az úgynevezett populációs járulékos kockázati hányad a teljes mintában 11 százaléknak, a kezdetben funkcionálisan teljes értékű alcsoportban 7 százaléknak adódott, ami azt jelenti, hogy funkcionális hanyatlás nélkül a cukorbetegség eseteinek ekkora hányada megelőzhető lett volna.

A szerzők szerint a fenti eredmények azt jelzik, hogy az idősödéssel járó funkcionális hanyatlás kivédése – vagy legalábbis késleltetése – a 2-es típusú cukorbetegség prevenciója szempontjából is kedvező hatású. Noha a sport jellegű fizikai aktivitás kockázatmódosító hatását nem vizsgálták az elemzésben, számos olyan jellemzőt figyelembe vettek, amelyek ismerten hatással vannak a diabétesz kifejlődésére.

A Pittsburgh-i Egyetem két munkatársa független szakértőként értékelte a vizsgálati eredményeket. Úgy vélik, a vizsgálat jól megtervezett és kivitelezett, és a klinikai gyakorlat szempontjából is hasznos új információval szolgál azáltal, hogy feltárja a mozgáskorlátozottságnak tulajdonítható diabéteszkockázatot. Úgy vélik, a kezdetben mozgáskorlátozottságtól mentes alcsoport jól példázza, hogy a funkcionális hanyatlással párhuzamosan csökken a fizikai aktivitás és előtérbe helyeződik az ülő életmód, amelyek ismerten kapcsolatban állnak a cukorbetegség kialakulásával. A szerzőkkel egyetértésben hangsúlyozzák a különféle mozgásprogramok – köztük akár csak a rendszeres séta és az egészséges testsúly megőrzését biztosító fizikai aktivitás – fontosságát a funkcionális hanyatlás lassítása érdekében.