Az eksztázis fiziológiai alapja

„Direkt elektromos agyi stimulációval kiváltott eksztatikus érzés: a dorzális anterior inzula szerepe” című tanulmányukban, ami a Brain Stimulation című szaklapban jelent meg, francia kutatók bizonyítják, hogy a korábbi elképzelésekkel szemben nem a temporális kéreg, hanem a dorzális anterior inzula ingerülete felelős az eksztázis néven ismert állapot kialakulásáért. Mint a Francia Nemzeti Egészségügyi Intézet (INSERM) és a Marseille-i Egyetem neurológusai írják, az eksztázis egy olyan módosult tudatállapot, aminek átélője arról számol be, hogy a szokásosnál sokkal élesebben látja a világot (hiperrealitás érzése), teljesen az adott pillanatban van jelen, és egynek érzi magát az univerzummal. E lenyűgöző szubjektív élmény kialakulásában szerepet játszó agyi hálózati folyamatok feltárása segíthet az emberi tudat jobb megértésében, teszik hozzá a kutatók.

 A direkt elektromos stimulációs és MRI vizsgálatban három olyan refrakter, fokális epilepsziás beteg vett részt, akik állapotát műtéti úton szándékoztak rendezni, és az elektródákat azért helyezték az agyukba, hogy megállapíthassák, honnan erednek rohamaik (sztereotaxiás EEG, betegenként 10-15 elektróda, 3 másodperces ingerlések). A korábban spontán eksztatikus roham-aurákról beszámoló betegek a vizsgálat során csak akkor jelentettek eksztatikus állapotot, ha az elektródák a dorzális anterior inzuláris szürkeállományt ingerelték. A stimulációk előtti és utáni EEG-k és MRI-felvételek összehasonlításával a funkcionális konnektivitás változásait is értékelték a kutatók, ami igazolta, hogy valóban az anterior inzula az a kritikus hálózati központ, ami az eksztázis élményét generálja (az eksztázist eredményező stimulációt követően a funkcionális konnektivitás szignifikáns mértékben növekedett számos agyterület között, és a funkcionálisan összekapcsolt hálózat vezető csomópontjai a dorzális anterior inzulák voltak).

 Tanulmányukban a szerzők kifejtik: az epilepsziás aura a rohamokat egyes esetekben megelőző szubjektív jelenség, amit a roham agyi kezdetével kötnek össze. Néhány epilepsziás beteg eksztatikus típusú aurát él át, amit a következő szavakkal jellemeznek: tisztaság, világosság, bizonyosság, megértés, belátás, megvilágosodás, epifánia. A jelenség híres leírását adja saját élmény alapján Félkegyelmű című regényében Dosztojevszkij: „határtalan gyönyör árasztott el, eksztatikus elragadtatásomban úgy éreztem, kiteljesedett az életem”. A tudomány az eksztatikus aurát három jellemzővel írja le: 1. tökéletes boldogság és fokozott fizikai jóllét érzése; 2. bizonyosság-érzés (a dolgok hirtelen evidenssé válnak) és fokozott öntudat; 3. időtlenség-érzés, az „örök most” érzése. A közelmúltig azt feltételezték, hogy a temporális lebeny az eksztatikus aurajelenségek létrejöttéért felelős agyi terület, azonban az elmúlt három évben a gyanú egy nagyobb agyi hálózat részeként a fehérállományba mélyen beágyazott szürkeállomány-szigetre, az  inzulára terelődött. A francia kutatók most ezt bizonyították direkt intracerebrális stimulációs vizsgálatuk révén, amelyben a betegek csak a dorzális anterior inzula ingerlése kapcsán számoltak be olyan élményekről, mint amilyeneket korábban spontán aurájuk során megéltek (a vizsgálatba nem vontak be olyan aurás betegeket, akik csak meghatározhatatlan kellemes élményről vagy szexuális orgazmusról, perceptuális hallucinációkról számoltak be).

 Fiziológiás működés során az anterior inzula olyan új külső vagy belső ingerek esetén aktiválódik, amelyek viselkedéses következménnyel járnak, továbbá az inzula integrálja a test belsejéből származó, interoceptív szignálokat, és elhelyezi azokat a kívülről érkező, exteroceptív jelek kontextusában. Részt vesz az inzula az interoceptív ingerek prediktív kódolásában is, és összehasonlítja a megjósolt, illetve a bekövetkezett szignálokat, majd ennek alapján finomhangolja a következő predikciót. Ez utóbbi folyamat hozzájárul az érzelmek és az én-érzet kialakulásához. Az eksztatikus rohamok neurokognitív hipotézise szerint az anterior inzulát magába foglaló hálózat epilepsziás aktivitása megakadályozza, hogy az interocepcióhoz és a differenciált érzelmek kialakulásához szükséges predikció megtörténjen, így a beérkező interoceptív szignálokat nincs mivel összehasonlítani, az összehasonlítás hiánya pedig elvezet a „bizonyosság”, a „teljes stabilitás” érzéséhez.

 Két esetben is kialakulhat ez a bizonyosság-érzet és a következményes tökéletes boldogság egészséges emberekben, egyrészt az „aha”- vagy heuréka-pillanatokban, amikor valaki hirtelen megért valamit (ennek agyi háttereként szintén a dorzális anterior inzulát azonosította egy idén megjelent vizsgálat), illetve a meditációval vagy kontemplációval elérhető eksztatikus állapotban. Korábbi vizsgálatok szerint egyébként a meditáció pontosan az inzuláris konnektivitást növeli, és nagyobb inzuláris gyrusok, vastagabb inzuláris szürkeállomány kialakulását eredményezi, szögezik le a francia kutatók.