Canagliflozin és csonttörés kockázat

Az elemzés szerint azonban a kockázatnövekedés elsősorban az olyan idősebb, 2-es típusú diabéteszesekben figyelhető meg, akiknek kardiovaszkuláris betegségük van, vagy nagy a kockázatuk erre nézve, valamint gyengébb a veseműködésük és diuretikumokat használnak.

Szeptemberben az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) megerősítette a canagliflozinra vonatkozó figyelmeztetését, amely szerint a gyógyszer hatására megnő a csonttörések kockázata és csökken a csontok asványianyag-sűrűsége.

Az átfogó metaanalízisek arról számolnak be, hogy 2-es típusú diabéteszben (T2DM) nő a csípőcsonttörések kockázata. E kockázatnövekedéshez számos tényező járulhat hozzá: az antihiperglikémiás és a vérnyomáscsökkentő kezelés, a cukorbetegség olyan szövődményei, amelyek növelik az elesés kockázatát (pl. a hipoglikémiás események, a perifériás és a vegetatív neuropátia, a neuromuszkuláris károsodás, a nefropátia és a retinopátia).

A kutatók felmérték a canagliflozin (100 és 300 mg) hatását a csonttörés kockázatára 10 194 T2DM betegben, akik kilenc placebo kontrollos és aktív kontrollos vizsgálatban vettek részt. Külön elemeztek egy CANVAS nevű vizsgálatot, amely fel volt „dúsítva” olyan T2DM betegekkel, akiknek kórtörténetében kardiovaszkuláris betegség szerepelt, illetve akiknek nagy volt a kockázata erre a betegségre (4327 beteg). A többi nyolc vizsgálatot összesítve elemezték (5867 beteg).

Az összesített elemzés szerint a nyolc vizsgálatban hasonló volt a törések gyakorisága a canagliflozint alkalmazó és nem alkalmazó betegek körében (1,7%, illetve 1,5%), és nem volt különbség a 100 és a 300 mg-nyi canagliflozin hatása között.

A CANVAS vizsgálat „feldúsított” populációjában viszont a canagliflozint használó betegekben szignifikánsan nagyobb volt a törések aránya, mint a placebo csoportban (4,0%, illetve 2,6%). A törések gyakoriságát itt sem befolyásolta a canagliflozin adagja.

A CANVAS vizsgálatban a canagliflozinnel kezelt betegek körében mintegy 6 plusz törés fordult elő a placebo csoport betegeihez képest 1000 betegévre számítva. A törések egyenlő arányban oszlottak meg a felső és az alsó végtag között. A törések megszaporodása a canagliflozin kezelés első heteiben kezdődött, és a kezelés teljes időtartama – 104 hét – alatt kimutatható volt.

A szerzők szerint ez az eredmény talán az elesések miatti törések megszaporodásával magyarázható.

Egy másik vizsgálatban dr. Watts és munkatársai azt kutatták, hogy milyen hatást gyakorol a canagliflozin a csontok egészségére. Csupán egyetlen helyen, a csípőnél csökkent kicsi, de szignifikáns mértékben a csont ásványianyag-tartalma (BMD), más csontok nem voltak érintettek. Azaz, a canagliflozin nem a csontok károsítása révén fejti ki csonttörésfokozó hatását. Ezt alátámasztja az is, hogy az SGLT2 nem található meg sem a csontban, sem a csontvelőben, ami azt jelzi, hogy valószínűtlen, hogy a canagliflozin direkt hatást fejtene ki a csontra az SGLT2 gátlása révén. Ezért a szerzők szerint valószínűsíthető, hogy külső tényezőknek (elesés) van döntő szerepük a csonttörések megszaporodásában.

Forrás: Medscape