hirdetés

Egy új egérmodell segíti az Ebola kezelés kutatását

Létrehoztak egy olyan genetikailag módosított egérmodellt, amely megfertőzhető az Ebolával, és hasonló tünetei lesznek, mint az embereknek. Ez az eredmény jelentősen megkönnyíti az Ebola vakcinák és kezelések kutatását.

hirdetés

A világszerte nagy közegészségügyi kockázatot jelentő és sok pénzt igénylő betegség legyőzését  segítő új egérmodellt az USA-beli Észak-Karolinai Egyetem (Chapel Hill) kutatói hozták létre, és eredményeiket a Science-ben közölték.

„Nem tudjuk keresni az Ebola gyógymódját, ha nincs egy olyan állati modellünk, amelyben kialakul az Ebola vírusa által okozott betegség spektruma” - mondta Ralph Baric, az epidemiológia professzora, a közlemény egyik társszerzője. „Elsőként tudtunk egy olyan platformot létrehozni, amelyen olyan új egérmodelleket alkothatunk, amelyek utánozzák a vírus kiváltotta emberi betegséget.”

A szokványos laboratóriumi egerekben általában nem alakul ki az emberéhez hasonló Ebola betegség, nincsenek jelen azok a súlyos tünetek, amelyek emberben halálhoz vezethetnek. A kutatók ezért azt a kérdést tették fel, hogy vajon minden egér immunis-e az Ebolára, vagy vannak olyan egértörzsek, amelyek érzékenyek rá. Ha vannak érzékeny törzsek, akkor az egerek genetikai vizsgálatával kideríthető, hogy mely gének felelősek az érzékenységért.

Ennek érdekében a kutatócsoport – amelyben a Washingtoni Egyetem és az NIH Rocky Mountain Országos Laboratóriumának kutatói is részt vettek – nyolc genetikai egérvariánst tenyésztett együtt, s ennek eredményeként jött létre az új egérmodell.

Kimutatták, hogy a betegség tünetei nem egyetlen gén, hanem gének kombinációjának hatására jönnek létre. Mindazonáltal találtak egy gént – a TEK nevű fehérjét kódoló gént –, amely az egerek genetikai variációinak – s így a betegség különféle tüneteinek – nagy részéért felelős volt.

„A nagyközönség az Ebola fertőzéssel kapcsolatban elsősorban a vérzéses lázt követő nagy halálozási arányra figyel, de valójában az Ebola ezen kívül még számos tünetet okoz” – mondta Martin Ferris, genetikus, tanársegéd, a közlemény egyik társszerzője. „Egy járvány során rendszerint nehéz meghatározni, hogy a genetikai variáció milyen szerepet játszik abban, hogy az egyes emberekben mennyire lesz súlyos a betegség. És ha kezeléseket akarunk kifejleszteni, tudnunk kell erről a genetikai variációról.”

Egy másik társszerző, Mark Heise, a genetika professzora, hozzátette: „az egérkísérlet az Észak-Karolinai Egyetem Collaborative Cross nevű programjának része volt, amely arra irányul, hogy jobban modellezzék az emberi genetikai diverzitást, s ez a program hatékony rendszernek bizonyult, amellyel tanulmányozni lehet, hogy a genetikai variáció hogyan befolyásolja az érzékenységet számos patogénre, köztük az Ebola vírusra is. Ez egy rendkívüli program, amely sok hasznot hozott.”

 

Forrás: Science Daily

Dr. W. J.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.