ESC 2014-11: A veseartéria mellékágainak denerválásával erélyesebb a vérnyomáscsökkentés?
A SIMPLICITY HTN-3 vizsgálat, melynek eredményeit a European Society of Cardiology idei kongresszusán ismertették, a vese denerválását nem találta megfelelően hatásosnak rezisztens hipertóniában. A kongresszus egy másik előadása arra utalt, hogy a jobb eredményhez a renális artériamellékágait is kezelni kell.
A European Society of Cardiology kongresszusán George Bakris ismertette chicagói munkacsoportjának eredményeit a rezisztens hipertónia kezelésével kapcsolatban. Itt a kezelés a SIMPLICITY érkatéter használatával történt, melyet a combartéria útján a veseartériába vezetnek és megfelelő műszerrel renális denervációt végeznek a vérnyomás csökkentése érdekében.
Az amerikai kutatók azt tapasztalták, hogy a módszer az álbeavatkozáshoz képest nem járt szignifikáns tenziócsökkenéssel, és arra a következtetésre jutottak, hogy a tényleges eredményhez nem elég a főverőér denerválása, hanem a mellékágak idegrostjait is bénítani kell.
A hatalmas kongresszuson kiderült, hogy német kutatók már végeztek is ilyen beavatkozást. Linda Schmiedel és munkatársai megkísérelték a lehető legteljesebb renális szimpatikus denervációt, nem csupán az artéria renális idegrostjainak kezelésével, hanem a mellékerek idegellátásának bénításával.
A német munkacsoport ugyancsak rezisztens hipertóniában szenvedőket vizsgált. Az eredeti technika során a 20 mm-nél hosszabb és 4 mm nagyobb átmérőjű ereket kezelték. Már évekkel korábban is volt vizsgálat, melynek során a SYMPLICITY HTN-2 kutatói a vérnyomás 23/11 Hgmm-es csökkenéséről számoltak be a beavatkozás eredményeként. Eddig azonban az artéria mellékágait nem denerválták a szűk keresztmetszet miatt és attól tartva, hogy a katéter eltávolítása után vaszkuláris szűkület alakul ki.
A német munkacsoport 110 rezisztens hipertóniás betegének ambuláns tenziója átlagosan 154/85 ± 9 Hgmm volt, és a betegek már több mint hatféle antihipertenzív szert kaptak. Fél évvel a denerválás után 62 betegnél rendelői vérnyomásmérés és ambuláns vérnyomás-monitorozás történt. Ez sikeres volt 42 betegnél (67%), és a vérnyomás 10 Hgmm-nél nagyobb mértékben csökkent. A 42 közül 34 betegnél (54,8%) teljes ablációt végeztek mind a főverőéren, mind a mellékágakon.
Az utóvizsgálatok során a 62 résztvevőből álló csoportból 12 beteg (19%) kiegészítő ereinek ideghálózatát nem sikerült teljesen bénítani. Abban a csoportban, ahol a beavatkozás teljes denerválást igazolt, a vérnyomáscsökkenés nagyobb mértékű volt (18 ± 4/–5 ± 2 Hgmm), mint abban a csoportban, melynek tagjainál a beavatkozás nem sikerült teljesen (12 ± 8/3 ± 4 Hgmm), bár a különbség statisztikailag nem bizonyult szignifikánsnak (p = 0,67).
Dr. Schmiedel úgy zárta előadását, hogy a teljes mértékű denerválás valószínűleg azért nem hozott szignifikáns eltérést, mert a vizsgált betegek száma nem volt elégséges. További vizsgálatokra van szükség ennek tisztázására, mert a renális denerválás tényleges hatása csak a lehető legteljesebb mértékű eredmény esetén vehető megbízhatónak.
