Hasnyálmirigyrák-szűrésre alkalmas mikroszimulációs modell
Egy mikroszimulációs modell alapján átlagosan 4 évbe telik, amíg egy hasnyálmirigy‑elváltozás súlyos diszpláziából rákká alakul.
A hatékony hasnyálmirigyrák-szűréshez a betegség természetes lefolyásának jobb megértésére és érzékenyebb szűrőeszközökre van szükség, nyilatkozta Dr. Brechtje D. M. Koopmann, a vizsgálat vezetője. A mikroszimulációs modellezés a rendelkezésre álló, bár korlátozott adatokkal kombinálva új információkkal szolgálhat a betegség természetes lefolyásáról.
A tanulmányban a kutatók a Microsimulation Screening Analysis (MISCAN) modellt használták, amely világszerte a méhnyak-, emlő- és vastagbélrák szűrőprogramokat hivatott fejleszteni. A modell magában foglalja a betegség természetes lefolyását, a szűrési és demográfiai adatokat, azonosítható inputokat használ, mint például a prekurzor léziók gyakoriságát és a rák előfordulását, hogy megbecsülje a nem azonosítható kimeneteleket, mint például a stádiumok és a prekurzor léziók kialakulásának időtartamát.
Dr. Koopmann és munkatársai ezt a modellt holland hasnyálmirigyrák előfordulási adatokkal és olyan japán boncolási esetek eredményeivel programozták, ahol az elhunytakban nem mutattak ki hasnyálmirigyrákot.
A hasnyálmirigy bármely cisztás elváltozásának becsült előfordulási gyakorisága az 50 éveseknél 6,1% volt, a 80 éveseknél 29,6%. A becslések alapján a szolid prekurzor léziók a 80 évnél idősebb egyéneknél főként multifokálisak (három vagy több elváltozás) voltak. Ebben az életkorban a betegek majdnem 12%-ának legalább két prekurzor léziója volt. A végül rákossá váló elváltozások esetében a ciszta kialakulása óta eltelt átlagos időt 8,8 évre, a prekurzor léziók kialakulása óta eltelt átlagos időt pedig 9,0 évre becsülték.
A cisztás elváltozások és prekurzor léziók kevesebb mint 10%-a alakult rákká. A prekurzor léziók nem láthatók képalkotó eljárás során, ezért a jelenlegi szűrés a cisztás prekurzor elváltozásokra összpontosít, bár ezek a hasnyálmirigyrákoknak csak mintegy 10%-át teszik ki.
A kutatók megjegyezték, hogy tekintettel a ciszták alacsony hasnyálmirigyrák-progressziós kockázatára, szükséges a jelenlegi felügyeleti irányelvek hatékonyságának értékelése. Javaslatuk szerint a szűrésnek a súlyos diszpláziás elváltozások azonosítására kellene összpontosítania. Bár ezeknek az elváltozásoknak a becsült előfordulási gyakorisága nagyon alacsony, mindössze 0,3% a 90 éves egyének körében, mégis ezek jelentik a hasnyálmirigyrák legnagyobb kockázatát.
A súlyos diszpláziát mutató, hasnyálmirigyrákká fejlődött prekurzor ciszták esetében a diszplázia és a rák közötti átlagos időintervallum mindössze 4 év volt. Az egyének 13,7%-ánál ez az intervallum kevesebb, mint 1 év volt, ami még rövidebb szűrési időintervallumra utal. Ez a rövid időtartam és a tesztek rendkívül alacsony érzékenysége is hozzájárul az eddigi szűrőprogramok relatív sikertelenségéhez.
Korábbi kutatások kimutatták, hogy a hasnyálmirigyben lévő prekurzor léziók gyakran 5 mm‑nél kisebb átmérőjűek, ezért rendkívül nehéz időben felismerni őket. Egy igazán hatékony eszköznek alkalmasnak kellene lennie arra, hogy azonosítsa a szilárd prekurzor léziókat, és egyidejűleg meghatározza a diszplázia mértékét is. Kutatók szerint ebből a szempontból a biomarkereké a jövő.
