Jó túlélési adatok veserákban
A fázis III TIVO-3 vizsgálat eredményei szerint a tivozanib vesesejtes rákban kedvezőbb relatív túlélési kockázatot mutatott szorafenibbel szemben.
- Új szerkombináció előrehaladott vesesejtes veserákban
- Elhízás és daganatkockázat
- Hosszú távú gondozás szervátültetés után
- Az elhízás javítja a veserák túlélését
- A műtét javíthatja a túlélést áttétes veserákban
- Nem kell műteni a kis vesedaganatokat
- Vesedaganatok perkután ablációja
- Immunterápia a vesedaganatok kezelésében
- A mozgásszegény életmód húgyhólyag- és veserákra hajlamosíthat
Az AVEO Oncology szeptember 10-én publikálta a fázis III TIVO-3 klinikai vizsgálat újabb eredményeit, melyek között 1,00 alatti teljes túlélési relatív hazárd szerepel, mely azt mutatja, hogy a tivozanib ebben a tekintetben jobbnak bizonyult a szorafenib komparatív hatóanyagnál a refrakter, előrehaladott vesesejtes karcinóma (RCC, renal cell carcinoma) kezelésében. A teljes túlélési relatív hazárd (OS hazard ratio [HR]) a teljes betegpopulációra vonatkoztatott relatív elhalálozási kockázatot adja meg, és mindezidáig a TIVO-3 vizsgálat az egyetlen pozitív eredménnyel zárult klinikai vizsgálat az RCC harmad- és negyedvonalbeli kezelésében. A tivozanib hatóanyagot a korábbi, 517 beteg bevonásával végzett ígéretes klinikai vizsgálatot (TIVO-1, NCT01030783) követően az FDA nem hagyta jóvá, az EMA viszont 2017 augusztusában engedélyezte (Fovtida, EUSA Pharma B.V.) A TIVO-1 vizsgálatban a tivozanib első vonalbeli kezelésének hatásosságát és biztonságosságát értékelték szorafenibbel szemben, a jelenlegi vizsgálat a harmad- és negyedvonalbeli alkalmazást vizsgálta.
A vizsgálati hatóanyagról (tivozanib)
A daganatellenes és immunmoduláns szerek közé tartozó tivozanib (ATC kód: L01XE34) egy protein-kináz gátló, mely erősen és szelektíven blokkolja mindhárom vaszkuláris endotéliális növekedési faktor receptort (VEGFR), és in vitro számos VEGF-indukálta biokémiai és biológiai választ blokkolt, beleértve a VEGF-ligand-indukálta mindhárom VEGFR 1, 2 és 3 foszforilációját és a humán endotéliális sejtek proliferációját. A következő legerősebben gátolt kináz a c-kit, amely 8-szor kevésbé érzékeny a tivozanibbal való gátlásra, mint a VEGFR 1, 2 és 3. A VEGF erős mitogén faktor, amely központi szerepet játszik a tumorszövetek angiogenezisében és vaszkuláris permeabilitásában. A VEGF-indukálta VEGFR-aktiválással a tivozanib gátolja a tumorszövetek angiogenezisét és vaszkuláris permeabilitását, ezáltal gátolja a tumor növekedését in vivo.
A TIVO-3 klinikai vizsgálatról
A TIVO-3 az AVEO Oncology fázis III, randomizált, komparátor kontrollos, multicentrikus, nyílt elrendezésű, 2016 áprilisában indított klinikai vizsgálata (NCT02627963), melyben összesen 350 refrakter, előrehaladott vesesejtes karcinómában szenvedő betegnél hasonlították össze a tivozanib vizsgálati hatóanyag hatásosságát és biztonságosságát szorafenibbel kezelt betegeknél tapasztalt adatokkal. Az AVEO 2018 novemberében már bejelentette, hogy a TIVO-3 sikeresen teljesítette az elsődleges végpontként definiált progressziómentes túlélést (PFD, progression-free survival), valamint a másodlagos végpontként meghatározott teljes válaszarányt (ORR, overall response rate), mivel statisztikailag szignifikáns javulás mutatkozott a fenti indikátorokban. A tivozanibot a betegek általában jól tolerálták, a grade 3 vagy magasabb fokú nemkívánatos hatások a korábbi vizsgálatok eredményeivel összhangban voltak, váratlan, új mellékhatást nem jelentettek. A legjelentősebb mellékhatások a következők voltak: hipertónia, artériás és vénás thromboemboliás események, szívelégtelenség, vérzés, proteinuria, illetve egyes esetekben hepatotoxicitás jelentkezett. A korábban már sikeres TIVO-1 vizsgálatot követően, ahol a tivozanib a refrakter vesesejtes karcinóma első vonalbeli kezelésére szolgált, a TIVO-3 a harmad- és negyedvonalbeli alkalmazási lehetőségeket vizsgálta elsősorban az amerikai piacon történő engedélyezés céljából, ezért kizárólag már legalább két különböző korábbi kezelésben részesült betegeket vontak be a vizsgálati populációba.
A vesesejtes karcinómáról (RCC, renal cell carcinoma)
A felnőttkori rosszindulatú daganatok 3 %-a a veséből fejlődik ki, a veserák a harmadik leggyakoribb urológiai daganat. Az Egyesült Államokban évente 50 000 új beteget fedeznek fel, és 12 000 halálesetért felelős. Magyarországon az incidencia a harmadik legmagasabb a Föld összes országa közül. A vesesejtes rák mortalitása egyenletes emelkedést mutatott a fejlett országokban az 1990-es évek elejéig, és azóta nem mutat jelentős változást, kivéve hazánkat, Lengyelországot, Csehországot és a Balti államokat. Míg Európában átlagosan 2000 és 2004 között férfiaknál évente 4,1, míg nőknél 2,8 haláleset történt 100 000 lakosra vetítve, addig Magyarországon férfiaknál 9,5, míg nőknél 3,0 halálesetet észleltek. Az elmúlt 30 évben a vesesejtes rák miatti halálozás 50%-al nőtt, az évi hozzávetőlegesen 2000 újonnan felismert esetre 7-800 haláleset jut. A képalkotó eljárások technikai fejlődésével és széles körű elterjedésével a tünetszegény vesedaganatok korábbi stádiumban, gyakran véletlenszerűen kerülnek felismerésre. Egyre ritkábban tapasztaljuk a klasszikus triászt: a véres vizelet, a tapintható hasi terime és a hasi fájdalom együttes előfordulását. Az incidencia növekedésének hátterében azonban nem csak ez áll, hiszen az előrehaladott esetek száma és a betegségspecifikus mortalitás nem csökken.
A vese daganatainak döntő többsége, 80-90%-a a vesetubulusok epitél sejtjeiből kiinduló rák. Ez a daganatféleség régebben hipernefrómaként, ma összefoglaló néven vesesejtes karcinómaként (RCC, renal cell carcinoma) ismert és a rosszindulatú vesetumorok között a leggyakoribb forma.
A vesedaganatokra hajlamosító tényezőket két nagy csoportra oszthatjuk, környezeti ártalmakra és örökletes genetikai eltérésekre. A vesesejtes rák elsősorban sporadikus, a környezeti faktorok lényegesen nagyobb súllyal esnek latba a karcinogenezisben, mint a veleszületettek. A betegség kialakulásának mechanizmusa még nem teljesen tisztázott, azonban világosnak látszik, hogy több tényező együttes fennállásának következménye (multifaktoriális eredet). Ezt támasztja alá az is, hogy egyes tényezők és a daganat kialakulása között nem sikerült olyan egyértelmű kapcsolatot találni, mint például a dohányzás és a húgyhólyagdaganat esetében. Előfordulása, és ezzel közel párhuzamosan a halálozása is világszerte folyamatosan emelkedik, így a vesedaganat a leghalálosabb urológiai daganatféleség. A daganat miatti elhalálozás valószínűsége 40%. A várható 5 éves tumormentes túlélés korai stádiumban 50-90%, metasztatizáló daganat esetén 0-13%. Az esetek 25-40%-át tünetmentesen, véletlenül fedezik fel, ennek ellenére közel 30%-ban már az első megjelenéskor kimutatható közeli, vagy távoli propagáció.
A férfi nő arány 3:1, a betegek életkora a betegség felismerésekor általában 50 és 80 év között van, azonban az esetek 3,4-7,5%-ban fiatal korban (40 év alatt), illetve igen ritkán gyermekkorban (18 éves kor előtt) jelentkezik a betegség. Az RCC a vese tubulusainak epitél sejtjeiből indul ki. A Thoenes által leírt “Mainzi” és a genetikai alapokon nyugvó “Heidelbergi” szövettani klasszifikáció használatos legelterjedtebben a daganatok szöveti osztályozására, melyek jól körvonalazható hisztológiai és genetikai kromoszomális tulajdonságokkal jellemezhetőek.
A vesesejtes rák kezelése elsősorban sebészi, a vesedaganatot és az áttétet (amennyiben a betegség kiterjedése és a beteg általános állapota megengedi) el kell távolítani, gyógyulás csak ettől remélhető. A fentiekből következik, hogy a betegség korai felismerése a kuratív kezelés lehetőségének és az életminőség megtartásának biztosítéka. A vesesejtes rák első észlelésekor a betegek harmadánál már távoli áttétek mutathatók ki, a nefrektómiát követően további egyharmaduknál metasztázisok jelentkeznek. Az áttétek leggyakrabban a tüdőben (55%), májban, csontokban (30-30%), és ritkábban a másik vesében, mellékvesékben, agyban és a retroperitoneális nyirokcsomókban fordulnak elő.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
Updated TIVO-3 Data Show OS Findings for Tivozanib in Highly Refractory Metastatic RCC
Updated OS Data Reported With Tivozanib in Highly Refractory Metastatic RCC
A Study to Compare Tivozanib Hydrochloride to Sorafenib in Subjects With Refractory Advanced RCC
