hirdetés

Korai vizsgálati fázisban tart az endometriózis első betegségmódosító terápiája

Egyelőre állatkísérleteknél tart annak az antitestnek a vizsgálata, amely havi adagolással is hatásos lehet endometriózis kezelésében.

hirdetés

A Tokió központtal működő Chugai Pharmaceutical Co. a Science Translational Medicine folyóiratban számolt be egy olyan, általuk fejlesztett antitestről, amely várakozásaik szerint a jelenleg még gyógyíthatatlan endometriózis első betegségmódosító terápiájává válhat. Az AMY109 kódnevű antitest célpontja az interleukin-8 inflammatorikus citokin, de legalább ennyire izgalmas az is, hogy a hatóanyagot a Chugai úgynevezett recikláló antitest technológiával állította elő. Ezt a technológiát a vállalat már alkalmazta egy korábbi készítményénél, a neuromyelitis optica spektrum rendellenesség (NMOSD) kezelésében már Európában is engedélyezett Enspryng (szatralizumab, célpontja az IL-6 citokin) gyógyszernél. A recikláló antitestek legfontosabb tulajdonsága, hogy pH-dependens módon többször is képesek kötődni az adott antigénhez, így sokkal tovább fejtik ki hatásukat a szervezetben, azaz ritkább adagolásra van szükség. A készítményt egyelőre állati modellszervezeteken, majmokon vizsgálják endometriózis és szolid tumorok kezelésében, de már most úgy tűnik, hogy a mindössze havi gyakoriságú szubkután, esetleg intravénás adagolás is elegendőnek fog bizonyulni.

Az eddigi állatkísérletekben 17 majmot teszteltek 3 vizsgálati karon (konvencionális IL-8 antitest [hWS-4] mint komparátor készítmény, alacsony dózisú [2 mg/kg szubkután] AMY109, magas dózisú AMY109 [10 mg/kg intravénásan adagolva]). Az egyes kezelések hatásosságát az r-ASRM pontszám (revised American Society for Reproductive Medicine score) alapján értékelték. A laparoszkópiás értékelés során kiderült, hogy a komparátor készítménnyel végzett kezelés hatására az r-ASRM mutató alapján a majmok állapota rosszabbodott, míg mindkét AMY109 terápia javulást idézett elő, ami a noduláris léziók kiterjedésének csökkenésében, és a patológiás fibrózis visszahúzódásában jelentkezett. Külön biztató, hogy már kis dózisban is hatásosnak bizonyult az antitest.

Hozzávetőleges becslések szerint jelenleg a nők 11%-a szenvedhet endometriózisban, a rendellenesség leggyakrabban a 30-40 éves korosztályt érinti, bár gyakran tünetmentes marad. A betegség során a méhet bélelő szövettípus (az endometrium) rendellenes helyeken, a méhen kívül jelenik meg, és mivel ez a szövettípus hormonális hatásokra érzékeny, igen gyakran begyulladhat, különösen menstruáció során. A gyulladás komoly fájdalmakkal, görcsökkel jár, és egyéb tüneteket is okozhat a szövet megjelenési helyétől függően, például erős vérzést vagy meddőséget. Mivel ezek az elszabadult szövetek nem ürülnek ki a szervezetből, idővel hegeket, cisztákat, nodulákat alakíthatnak ki, illetve szervek adhézióját okozhatják, ami műtéti beavatkozást tehet szükségessé. Jelenleg nincs olyan engedélyezett kezelés, amely a betegség kiváltó okát lenne képes kezelni, csak tüneti kezelésre van lehetőség például fájdalomcsillapítással, hormonkezeléssel, vagy a gócok műtéti eltávolításával.

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

A long-acting anti–IL-8 antibody improves inflammation and fibrosis in endometriosis

Long-acting recycling antibody targets endometriosis

Endometriosis could be controlled with monthly antibody injections

Experimental Surgery-Free Treatment 'Shrinks' Endometriosis Lesions in Animals

Chugai’s Anti-IL-8 Recycling Antibody AMY109, Improves Inflammation and Fibrosis in Endometriosis in an Industry-Government-Academia Non-Clinical Study Published in Science Translational Medicine

Likelihood of Approval and Phase Transition Success Rate Model – AMY-109 in Endometriosis

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.