hirdetés

Meggyanúsított vérnyomáscsökkentők

Egyes adatok szerint bizonyos értágító vérnyomáscsökkentő szerek növelhetik a makuladegeneráció veszélyét, de az adatok alapján túl korai lenne e szereket “perbe fogni”.

hirdetés

Mind több az idős ember, ezért mind többen tapasztalják a szem ideghártyájának éleslátásért felelős területe pusztulásának, a makula degenerációnak a következményeit. A hetven év feletti korosztályban súlyos látásromlás 70 %-a a makuladegeneráció miatt alakul ki, az érintettek pedig magas vérnyomásuk vagy érszűkületük kezelésére gyakran szednek értágító gyógyszereket.

A nemzetközi tudományos szakmát igen kellemetlen hírként érte Ronald Klein amerikai munkacsoportjának az Ophthalmology-ban megjelent közleménye. A University Wisconsin School of Medicine and Public Health munkatársai csaknem 5000, 43-86 éves helyi lakos látását vizsgálták 1988-tól 2013-ig.

Beaver Dam Eye Study elnevezésű tanulmányukban az életkortól függő makuladegeneráció és a diabéteszes retinopátia előfordulási gyakoriságát követték. Gondosan dokumentálták az esetleges kisérő betegségeket és az időközben szedett gyógyszereket is. Figyelembe vették a vizsgálati alanyok életkorát és nemét, illetve a látást befolyásoló egyéb tényezőket is. 

Az általánosan használt értágítók, a hidralazin és a minoxidil rendszeres szedése a korai stádiumú makula degeneráció kockázatát 72 %-kal növelte. A megfigyelés időszakában a vizsgálat értágító szereket nem szedő résztvevőinek 8,2 %-ában, míg a vazodilatátorral kezeltek csoportjának 19,1 %-ban fordult elő makuladegeneráció.

Még kedvezőtlenebb volt a beta-blokkolókra vonatkozó adat. Bár ezeket ma már ritkábban adják vérnyomáscsökkentőként, de számos egyéb kardiovaszkuláris indikációjuk van. Az atenolol vagy a metoprolol szedése, a makuladegeneráció súlyosabb, neovaszkuláris formájának gyakoriságát 71 %-kal növelte. A neovaszkuláris makuladegeneráció a beta-blokkolóval nem kezeltek körében 0,5 %-ban fordult elő, gyakoriságát a béta-blokkoló terápia 1,2 %-ra növelte.

A vizsgálók hangsúlyozzák: eredményeik nem bizonyítják, hogy a szembetegségekben mutatkozó különbségeket valóban a gyógyszerek okozzák és nem vizsgálták azt sem, hogy a makuladegeneráció előfordulásában mekkora  szerepe van az alapbetegségnek. További, jól szervezett klinikai vizsgálatokra van szükség.   

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.