Miért kerülik az autisták a szemkontaktust?

Az autizmus spektrumzavarral élők nehezen néznek mások szemébe. A kutatók a jelenséget sokáig a személyes és szociális érdektelenség jelének tartották, de az autisták erről másként számolnak be. Számukra kellemetlen, és stresszel jár a szemkontaktus. Néhány beteg arról ad számot, hogy a szemkontaktus felvétele egyenesen fájdalmas, „égeti a szemeit”. Hasonló beszámolók és tapasztalatok alapján feltételezték, hogy a háttérben valamilyen neurológiai ok húzódik. A massachusetts-i kórház biomérnöki intézetének a Scientific Reports hasábjain megjelent cikke a viselkedés hátterének neuroanatómiai okait fejtegeti.

Eredményeik is cáfolják a fentebb említett szociális érzéketlenség közkeletű elképzelését. A vizsgálatot vezető Nouchine Hadjikhani szerint „a viselkedés oka, hogy a betegek szeretnék elkerülni azt a neuronális „túlaktiválódást”, melyet a szemkontaktus kivált, ennek megélése ugyanis igen kellemetlen a betegeknek.”

A kéreg alatti területek már csecsemő-és kisgyermekkorban is kimutatható aktivitással rendelkeznek,  ezek szabályozzák az érzelmek feldolgozását ill. az arcok felismerését, a látott arcok felé fordulást. A szubkortikális rendszert működésbe lendítheti akár a szemkontaktus is. Autistákban ez a kéreg alatti rendszer hiperszenzitív. Egy egyszerű érzelmi válaszreakció vagy egy direkt tekintet is eltúlzott választ vált ki neurális szinten. Hadjikhani vizsgálatában a betegeknek a szemkontaktus felvételén túl érzelmi töltettel rendelkező arcokat is meg kellett nézniük funkcionális MR (fMRI) kontrollja mellett. A betegekben sokkal elénkebb volt a szubkortikális rendszer sejtszintű anyagcseréje, mint az egészséges kontroll személyekben. A betegek először az arc tetszőleges részét kellett nézzék, ezt követően pedig a képen látható személy szemébe kellett nézniük. A két csoportban hasonló volt a vizsgált agyterületek aktivitása, amíg szabadon tekinthettek az arcképekre, azonban a szemekre való fókuszáláskor az autisták kéreg alatti agyterületei túlzott mértékű aktivitást mutattak. A semleges ill. örömteli képek nézésekor nem mutatkozott aktivitáskülönbség, de a fenyegető, félelmet keltő arckifejezések szemlélésekor erősebb aktivitásokat mértek a vizsgálók az említett agyterületeken.

A funkcionális képalkotó vizsgálatok eredményei megerősítik, hogy a spektrumbetegségben az agy ingerlő (excitátoros) és gátló (inhibitoros) egyensúlya felborul a neuronok szintjén. Az egyensúly felborulását akár genetikai, akár környezeti tényezők okozzák, a végeredmény a szubkortikális rendszerben is érvényesül. Amennyiben az említett zónában erősödik a szignalizáció, az pl. az arcfelismerés, a szemkontaktus ill. az érzelmileg motivált viselkedés zavaraihoz vezethet. Ennek legismertebb példája az autizmus, mely a szociális kogníció kóros fejlődésében is megnyilvánul.

A vizsgálat tanúsága szerint nem szerencsés az autista gyermekeket szemkontaktusra kényszeríteni, mivel az szorongást kelt bennük. Lassú hozzászoktatással (pl. habituális tréninggel) viszont rá lehet őket vezetni a túlzott neurális reakció okozta kellemetlen érzések leküzdésére. Hosszútávon ez a szociális kogníció helyes fejlődéséhez vezet.  

Eredményeiken nyomán a kutatók további kísérleteket terveznek: a látásért felelős struktúrák és a szubkortikális rendszer kapcsolatának feltérképezésére. 

Forrás: Science Daily