Új módszer a méhnyakrák kezelésében
Mexikói kutatók új gént azonosítottak méhnyakrákban. A CDKN3 gén potenciális terápiás célpont lehet az újonnan kifejlesztendő kezelések során, ugyanis ráksejttenyészetekben a gén blokkolásának jelentősen csökkent a daganatsejtek szaporodása.
A kutatómunkát koordináló Jaime Berumen Campos beszámolója szerint a CDKN3 gént „siRNS” (kis interferencia [small interference] RNS) segítségével blokkolták, ezáltal képtelenné tették a ráksejteket a proliferációra, és bizonyították, hogy egerekben megállt a daganatok növekedése.
Ehhez a kutatók először 43 méhnyakrákos mintából 8638 gént analizálva 6 olyan gént azonosítottak, amelyek gyaníthatóan szerepet játszanak a méhnyakrák növekedésében. E gének egyike, és nyilvánvalóan legfontosabbika a CDKN3, mivel aktivitása a vizsgált tumoros minták többségében jelentősen emelkedett. Az állatkísérletek után egy 42 fős klinikai betegcsoport 5 éves nyomonkövetése során azt találták, hogy az igen erős CDKN3 aktívitás esetén rövid a túlélés. Berumen Campos, aki az említett kutatásáért 2013-ban a klinikai szekcióban elnyerte a „Dr. Jorge Rosenkranz” orvosi kutatási díjat, a rendkívüli különbséget számokkal is illusztrálja: „A nagy génaktivitást mutató betegek 70 százaléka a betegség felismerését követő 2 éven belül meghalt, míg azoknak a betegeknek, akiknél a CDKN3 gén aktivitása kicsi volt, csupán 15 százaléka halt meg a vizsgálat ideje alatt”.
A sejttenyészeteken végzett kísérletek és a rákbeteg nők csoportjában tett megfigyelések egyaránt azt jelzik, hogy e gén összefüggésben áll a daganat agresszivitásával és a tumor malignus növekedésével. Az eredmények fényében e gén megfelelő terápiás célpont lehet, ami azt jelenti, hogy elsődleges funkcióján (a sejtnövekedés elősegítésén) túl nőbetegekben gátolhatja a tumorproliferációját.
A méhnyakrákot, a klinikai stádiumtól függően, műtéttel, kemo- és radioterápiával, illetve ezek kombinációjával kezelik. A betegség előrehaladtával a terápiás siker és a túlélés is csökken.
Más tumortípusokkal ellentétben méhnyakrákban eddig nem voltak ismertek olyan specifikus molekuláris célpontok, amelyekre hatékony gyógyszerek fejleszthetők. Berumen Campos hangsúlyozza, hogy a most ismertetett módszertant klinikai vizsgálatokban kell tesztelni és validálni, de az előzetes eredmények mindenesetre ígéretesek, és hasznos segítségként fognak szolgálni az onkológusok számára azon méhnyakrákos nők azonosításában, akiknél a túlélés feltehetően nem éri el a 2 évet, ezért intenzívebb kezelésre szorulnak.
