A halvaszületések oka többnyire ma sem tisztázott
A teljes körű most mortem vizsgálatok ellenére a halvaszületés oka az esetek többségében feltáratlan marad, ezért a cikk szerzői szükségesnek tartják a poszt mortem technikák tökéletesítését.
A halvaszületések és az újszülöttkori halálozás kutatását segítő jótékonysági szervezet, a Sands által szponzorált kutatás eredményeit hat közleményben hozták nyilvánosságra az Ultrasound in Obstetrics and Gynecology című lapban. A közlemények jelentősége abban áll, hogy alapjaiban megkérdőjelezik a halvaszületések, illetve a terhesség korábbi szakaszában (a 12. és 24. terhességi hét között) bekövetkező intrauterin elhalásokkal kapcsolatosan elfogadott vélekedéseket, továbbá új specifikus elemekkel bővítik a hagyományos poszt mortem vizsgálatok körét.
Hagyományosan a poszt mortem vizsgálatokat tekintik annak kiderítésére, hogy az adott személy miben halt meg. A Great Ormond Street Hospital(GOSH) gyermekgyógyászati patológusa, dr. Neil Sebire professzor és munkatársai most részletesen elemezték halvaszületések és korábbi magzati elhalások kapcsán végzett nagy számú poszt mortem vizsgálat eredményeit annak megválaszolására, hogy a vizsgálatok mely aspektusa nyújtja a legtöbb információt a halálokra vonatkozóan.
A szerzők megvizsgálták a boncolás és a mikroszkópos szövettani vizsgálat értékét, illetve azt, milyen jelentősége lehet a méhlepény vizsgálatának. Több mint 1000 esetben keresték a halvaszületések és méhen belüli magzati elhalások okait. Azt találták, hogy a klinikai dokumentáció alapján az esetek körülbelül 20 százalékában azonosítható nagy biztonsággal a halálok, míg a placenta vizsgálata újabb 20 százalékban nyújt információt a halál hátteréről, miközben az invazív poszt mortem vizsgálatok az esetek csupán kis hányadában visznek közelebb a halálok megtalálásához.
„Összességében továbbra is a poszt mortem vizsgálatok a leghatékonyabbak annak meghatározásában, hogy az adott személy hogyan halt meg. A mostani kutatásunk azonban rávilágít arra, hogy a halvaszületések esetében a klinikai körülmények felmérése és a placenta vizsgálata invazív módszerek nélkül csaknem ugyanannyi információhoz juttat bennünket. A probléma az, hogy a jelenlegi módszereinkkel – még akkor is, ha teljes körű boncolásra kerül sor – gyakran nem tudunk választ adni arra a kérdésre, hogy a magzat miért halt meg. Éppen ezért alapvető fontosságú, hogy újabb, a jelenleginél tökéletesebb módszerekkel vizsgáljuk ki ezeket az eseteket. Ezáltal lehetővé válik, hogy a lehető legjobb támogatást nyújthassunk a család számára” – hangsúlyozza a vizsgálat vezetője.
E megállapításon túl a tanulmány azt is felveti, hogy a nyilvánvalóan kis magzatot gyakran szükségtelenül tekintik a halvaszületés kockázati tényezőjének. A halvaszületés számos esetben valójában normális súlyú magzatnál következik be, az elhalást azonban súlycsökkenés követi.
Baski Thilaganathan professzor, az Ultrasound in Obstetrics & Gynecology (UOG) szerkesztője így értékeli az eredményeket: „Sebire és munkatársai meggyőző adatokkal szolgáltak arra nézve, hogy a magzat testsúlya az intrauterin elhalás és a megszületés utáni testsúlymérés között jelentősen csökken. Ez vezetett arra a következtetésre, hogy a magzati elhalás többségében az intrauterin növekedésében elmaradt magzatokat veszélyezteti, noha a magzat testsúlya a halál pillanatában valójában megfelelő volt. Ez a megállapítás megkérdőjelezi a jelenlegi egészségpolitikai törekvések hasznát, mely pusztán arra fókuszál a halvaszületési arányok csökkentésében, hogy felismerjük és elektív szülés során világra segítsük a kis magzatokat.”
„Amikor egy magzat még a megszületése előtt meghal, a szülők számára az a legnyomasztóbb kérdés, miért történt ez így. A most közzétett kutatás rámutatott arra, milyen sok információt várhatunk a jelenlegi standardok szerint elvégzett poszt mortem vizsgálatoktól, illetve hogy hány ponton vannak még hiányosságok tudásunkban. Ezek a hézagok nem tűnnek el folyamatos és egyre szélesedő kutatások nélkül, és a gyermeküket elveszítő szülőknek jó minőségű patológiai szolgáltatásokhoz kell jutniuk – emeli ki Clea Harmer, a Sands igazgatója. − Büszkék vagyunk arra, hogy pénzügyi támogatást nyújthattunk egy ilyen fontos kutatáshoz, melynek forrása részben olyan gyászoló szülőktől is származik, akik mindent megtesznek azért, hogy más szülőknek ne kelljen ugyanazt átélniük, amit nekik.”
