A nem motoros epilepsziás rohamok felismerése
Egy új kutatás szerint a betegek fokális, nem motoros rohamai esetén rendszerint, különösen serdülők és gyerekek esetén, késik a diagnózis felállítása.
Az American Epilepsy Society (AES) 2021-es ismertetett nemzetközi, több centrumban végzett vizsgálat eredményei szerint fokális, nem motoros rohamok jelentkezése esetén mind a felnőttekben mind a gyermekekben is „aránytalanul” később történik meg a diagnózis felállítása, mint a motoros rohamokban szenvedőké, és a késlekedés szignifikánsan hosszabb a fiatalabbak körében.
Dr. Jaqueline French (Department of Neurology, NYU Grossman Chool of Medicine) és munkatársai az USA, Kanada, Európa és Ausztrália 34 centrumában végeztek felmérést a Human Epilepsy Project keretében 2012 és 2017 között. Összesen 444 beteget vontak be a kutatásba, 121 betegnél 18 éves kor előtt, 323 betegnél felnőtt korban jelentkeztek a rohamok. A két csoport demográfiailag, klinikai jellemzőkben megegyezett. A diagnózisig eltelt idő középértéke a gyermekkorban jelentkező rohamok esetén 340 nap, a felnőttkori kezdeteknél 207 nap volt (P=0,01). A nem motoros rohamok esetén mindkét korcsoportban hosszabb volt a diagnózisig eltelt idő, de a gyermekeknél kb. kétszer olyan hosszú volt, mint a felnőtteknél (1014 nap vs 519 nap, P=0,02).
Minél fiatalabb volt a beteg, annál hosszabb volt diagnózisig eltelt idő: ha 12 éves kor előtt jelentkeztek a nem motoros rohamok, akkor szignifikánsan hosszabb idő telt el a diagnózisig, mint amikor a nem motoros rohamok 12 és 24 éves kor között kezdődtek (P=0,004), és még hosszabb volt a késlekedés ahhoz képest, amikor az első nem motoros rohamok 24 évesnél idősebb korban jelentkeztek (P=0,03). A gyermekkori rohamkezdet esetén a diagnózisig eltelt idő alatt a rohamok száma lényegesen több volt a felnőttkorban kialakult rohamokhoz képest (P<0,001).
A diagnózis késlekedésének okaként a vizsgálatba vont betegek több mint 50%-a azt válaszolta, hogy az epizódokat nem tekintették rohamoknak. Sokan csak az abnormális mozgásokat, görcsöket, reszketést tekintik „rohamoknak”, a nem motoros, szenzoros természetű rohamokat viszont nem. Ezek a „belső tapasztalatok”, sokszor testen kívüli „déjá vu” érzések, néha bizarr szagok észlelését a gyermekek és serdülők akár normálisnak is tarthatják, vagy szégyellni valónak és ezért nem számolnak be róluk szüleiknek, de a klinikusok sem mindig ismerik fel a szenzoros rohamokat. A vizsgálatban résztvevőknél sok esetben a nem motoros rohamokat követően csak a motoros rohamok megjelenésekor állították fel a diagnózist. Ilyen esetekben volt a leghosszabb késés a diagnózis felállításában a kizárólag nem motoros és a kizárólag motoros rohamokban szenvedőkhöz képest.
A diagnózis késlekedésének fizikai következményei is vannak: 28 sérülés és 4 gépjármű-baleset lett volna megelőzhető, ha a beteget időben diagnosztizálják, de a sérülések fokozott kockázata mellett a diagnózis késlekedésének a mentális egészségre gyakorolt következményei is vannak – bár ez a vizsgálat ezekre most nem tért ki.
Határozott népegészségügyi kampányokra lenne szükség, hogy az emberek tisztában legyenek az esetleges rohamok természetével, és tudatosuljon bennük a nem motoros rohamok is létezése és azok tünetei is (short, sudden, similar és esetleg strange spells = rövid, hirtelen, hasonló, furcsa betűzés).
Forrás:
American Epilepsy Society (AES) 2021 Annual Meeting: Abstract 2.084. Presented December 6, 2021.
