A pitvarfibrilláció katéteres ablációja csökkenti a halálozást
Svéd klinikusok katéteres abláció eredményeit hasonlították össze az ilyen beavatkozásban nem részesülő betegek kórlefolyásával, és igazolták, hogy az abláció mind az agyi katasztrófa, mind a halálozás gyakoriságát szignifikánsan csökkenti.
A pitvarfibrilláció a leggyakoribb szívritmuszavar. A nemzetközi statisztikák szerint az Egyesült Államokban mintegy 2,2 millió, az Európai Unióban 4,5 millió ember szenved ebben a szívbetegségben. A népesség 1–3%-a tapasztalja, hogy szabálytalanul ver a szíve, de ennek esélye az életkor előhaladásával növekszik: 80 éves kor fölött átlagosan 8%, és ebben több a férfi, mint a nő. Hazánkban kb. 200 000 ilyen szívbeteg él, de vannak, akik nem is tudnak a betegségről, mert az nem mindig okoz panaszt, EKG nem történik, s csak a súlyos szövődmény, például az agyi katasztrófa hívja fel a figyelmet a ritmuszavarra.
Svédországban Leif Friberg és munkacsoportja gyűjtötte össze a szívbetegek országos regiszteréből a 2006 és 2012 között nyilvántartott, pitvarfibrillációban szenvedő betegeket. Az értékelésből kizárták azokat, akiknél szívbillentyű-betegséget, Wolff–Parkinson–White-kórképet vagy pitvarlebegést észleltek, akiknek pacemakert vagy defibrillátor pacemakert ültettek be, akik a kórházi befekvés után 30 napon belül meghaltak, illetve akiknél sebészeti abláció történt. A nyilvántartásban lévő betegeket két csoportba osztották: az egyikbe kerültek azok, akiknél katéteres ablációt végeztek, a másikba azok, akinél ilyen beavatkozás nem történt.
Összesen 361 913 beteg szerepelt a megfigyelési idő alatt a nyilvántartásban pitvarfibrilláció diagnózisával. Katéteres ablációt 5176 esetben végeztek, 4278 betegnél. Azok a betegek, akik ablációra kerültek, jelentősen különböztek a többiektől: abláció főleg a 65 évnél fiatalabbaknál (58,7 év vs. 74,7 év, p<0,001), a felsőiskolai képzettségűeknél, a magasabb jövedelműek csoportjában történt, és ezeket a betegeket egyébként is magasabb szinten kezelték: gyakrabban szedtek alvadásgátló és ritmuszavar-ellenes készítményeket. Az utóbbi különbségek számszerűen: 86% vs. 44%, illetve 58% vs. 8%.
A megfelelő statisztikai értékeléshez az ablációval kezelt és a nem ablált csoport tagjaiból hasonló klinikai állapotban lévő pácienseket párosítottak, és a 2836 betegpár tagjainak 4,4 ± 2,0 éves (legalább 1 éves) kórtörténetét szembesítették. Az ablációval kezelt csoportból 78 betegnek volt iszkémiás agyi katasztrófája, míg a másik betegcsoportban ez 112 esetben következett be (éves gyakoriság: 0,70% vs. 1,0%, p=0,013). A katéterezett csoportban a halottak száma 88 volt, a másik csoportban 184 (éves gyakoriság: 0,77 vs. 1,62, p<0,001).
A két betegcsoport adatainak gondos értékelése alapján a katéteres abláció pitvari fibrillációban az iszkémiás szélütés kockázatát igen hatékonyan csökkentette (HR: 0,69, 95%-os MT: 0,51–0,93), a halálozás esélye is szignifikánsan csökkent (HR: 0,50, 95%-os MT: 0,37–0,62). Ez a kedvező hatás kiváltképp a tromboembóliás szövődmények szempontjából fokozottan veszélyeztetett betegek esetében érvényesült. A vizsgálat eredményeit a European Heart Journal közölte.
