hirdetés

A proton-pumpa gátlók nem okoznak demenciát

Nagy esetszámú vizsgálat bizonyította, hogy nincs összefüggés a proton-pumpa gátlók (PPI-k), ill. a hisztamin H2 receptor antagonisták használata, valamint a demencia kockázata között.

hirdetés

A PPI-k egyre növekvő használata okán mind több figyelmet fordítunk a mellékhatásokra is, különös figyelemmel fordulunk az idősek hosszú idejű PPI használata esetén. Az kételyeket a JAMA Neurology-ban 2016-ban megjelent közlemény indította el, amelyben német kutatók azt mutatták ki, hogy 75 év fölöttieknél a PPI-k szedése 4%-kal növeli a demencia 5 éves kockázatát. Ez az ún. „claims data” analízis – és más hasonló vizsgálatok – nem valós összefüggéseket feltételeztek a használt gyógyszerek és a megjelent eltérések között, ugyanis nem vették figyelembe a résztvevők által szedett gyógyszereket, alkoholfogyasztásukat, életmódjukat, kórházi kezeléseiket, általános állapotukat és a demencia igazolására nem kértek fel elegendő szakértőt.

A kaliforniai San Diegoban tartott Digestive Disease Week (DDW) során 2022. május 23-án Dr. Raaj Shishir Mehta (Massachusetts General Hospital, Boston) és munkatársai közel 19.000 beteg értékelése alapján megerősítették, hogy a 65 évesnél idősebbeknél sem a proton-pumpa gátlók (PPI-k), sem a hisztamin H2 receptor antagonisták használata nem növeli a demencia, az Alzheimer-kór, vagy a kognitív hanyatlás kockázatát. Ez az idősek PPI használata esetén fontos tudnivaló, hiszen – alapos indikáció hiányában - el kell hagyni a felesleges gyógyszereket.

Vizsgálatuk egyik erőssége az volt, hogy neurológusok, neuropszichológusok, geriáterek a DSM-IV kritériumoknak megfelelően kiinduláskor, majd 1, 3, 5 és 7 év múlva is felmérték a résztvevők kogníciójának állapotát. Ha nem tudtak egyértelmű értékelést adni, akkor újabb vizsgálatokat (pl. képalkotókat) vettek igénybe. Az analízisben az életkorhoz, nemhez, BMI-hez, alkoholfogyasztáshoz, családi demencia-anamnézishez, a szedett gyógyszerekhez és a meglévő egyéb kísérőbetegségekhez igazították az adatokat. Kiinduláskor a PPI-szedők nagyobb része volt fehérbőrű, képzetlenebb, magas vérnyomásban, cukorbetegségben és vesebetegségben szenvedő, és legalább napi ötféle gyógyszert szedő.

Az ASPREE vizsgálatban 2010 és 2014 között 18.846 amerikai és ausztrál 65 évesnél idősebb személy szedett aszpirint, a betegkövetés során (80.976 személy/év során) 566 személynél jelentkezett demencia, ebből 235 valószínűleg Alzheimer volt, 331 pedig egyéb demencia. A kiinduláskor feljegyzett PPI szedés nem mutatott összefüggést a demencia gyakoriságával – a PPI-ket nem szedőkhöz képest: HR: 0,86, 95%CI 0,70-1,05. Sem az Alzheimer-kór, sem az egyéb demenciák kialakulása nem függött attól, hogy a vizsgálatba vontak a kiinduláskor szedtek-e PPI-t. Nem találtak ilyen kapcsolatok azoknál sem, akik a PPI-ket később, nem a vizsgálat indulásakor, hanem valamikor a megfigyelés során későbbi időpontban kezdték szedni.

A vizsgálat másodlagos végpontja a PPI szedés és az enyhe kognitív hanyatlás, illetve a megfigyelés során létrejött komolyabb kognitív változás közötti összefüggés kérdése volt. A kiindulási PPI használat egyiket sem befolyásolta. A gyomorsav-gátlás gyógyszeres hatásmechanizmusának kizárására a H2RA szedés és a demencia összefüggését is figyelték: itt sem volt összefüggés.

A tanulmány fontos jellemzője volt, hogy a résztvevőket városi és vidéki lakosokból álltak és igen szigorú kognitív próbáknak vetették alá őket. Mindössze 5%-ukat nem sikerült hosszasan követni. Mivel a vizsgálat alapvetően „megfigyeléses” volt, azért mindig lehetséges, hogy néhány kísérő tényezőt figyelmen kívül hagytak.

Forrás:

McNamara D. More evidence dementia not linked to PPI use in older people. Medscape Medical News > Conference News > DDW 2022. May 24, 2022

Digestive Disease Week (DDW) 2022: Abstract 580. Presented May 23, 2022.

Gomm W, von Holt K, Thomé F, et al. Association of Proton Pump Inhibitors with risk of dementia. A pharmacoepidemiological claims data analysis. JAMA Neurol. 2016;73(4):410-416.

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.