hirdetés

A szennyezett kanadai levegőben több a rák

A University of California-Irvine vizsgálata szerint Kanada legnagyobb olaj-, gáz- és kátrányfeldolgozó régióiban jóval szennyezettebb a levegő, mint a világ legszennyezettebbnek tartott városainak jelentős részében. Ezeken a területeken több férfi betegszik meg a légszennyezéssel összefüggésbe hozott rosszindulatú daganatokban. 

hirdetés

Az Atmospheric Environment című lap nemrégiben nyilvánosságra hozott online kiadásában a University of California-Irvine (UCI) és a University of Michigan szakemberei arról számolnak be, hogy Kanada ipari vidékén, Albertában nagyobb mennyiségben mutattak ki a levegőben szennyező anyagokat, köztük a rákkeltő 1,3-butadiént és benzént. Az utóbbi 10 évre vonatkozó egészségügyi statisztika azt jelzi, hogy a szennyező források közelében élő férfiak körében gyakrabban fordul elő leukaemia és non-Hodgkin-lymphoma, mint a szomszédos, kevésbé szennyezett körzetekben. Bár azt nem állítják, hogy a dokumentált légszennyezés a rosszindulatú daganatok biztos oka férfiaknál, a légszennyezés csökkentésének fontosságára hívják fel a figyelmet az ipari dolgozók és a környéken élők egészségének megóvása érdekében. A UCI vizsgálatvezető kémikusa, Isobel Simpson így fogalmaz: „Vizsgálatunk célja annak meghatározása volt, hogy a véletlenszerű látogatások során milyen földközeli koncentrációk mérhetők az egyes helyeken. Egyes karcinogének és más gázok magasabb szintjét mértük azokban a régiókban, ahol nagyobb arányban fordulnak elő olyan rákok, melyek köztudottak összefüggésbe hozhatók ezekkel a vegyi anyagokkal. Lehet vizsgálódni és megint csak vizsgálódni, de egy ponton ki kell mondani, hogy ideje javítani a helyzeten.”

Ugyanezt a véleményt fogalmazza meg a közlemény másik szerzője, Stuart Batterman, a University of Michigan környezet-egészségügyi professzora is: „A széles területen mért magas szintek egyértelműen összefüggnek a környezeti szennyezőanyag-kibocsátással. Ez egyben a nyomonkövetés és kontroll szabályozásában fennálló hiányosságok egyik bizonyítéka is.”

A kutatók véletlenszerűen 1 perces kültéri levegőmintát vettek 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben Fort Saskatchewan körzetében. Ez a vidéki régió Alberta ipari központjaként ismert, ahol nagy finomítók, vegyi üzemek és kátrányfeldolgozók működnek a BP, a Shell, a Dow és más óriáscégek tulajdonában. Minden minta vizsgálata hasonló eredményeket adott, többek között azt jelezte, hogy néhány veszélyes szerves vegyület a normális szintet akár 6000-szeresével meghaladó mennyiségben van jelen. A kutatókat is meglepte, hogy a kanadai minták bizonyos kemikáliák vonatkozásában szennyezettebbnek bizonyultak, mint a világ legszennyezettebb városainak némelyike, például Mexikó város vagy Houston-Galveston.

Simpson hozzáteszi, hogy úgy tűnik, hogy az albertai szennyezőanyag-kibocsátásért felelős cégek esetenként egyáltalán nem jelentik a szennyezést. Például az 1,3-butadién magas szintjei egyetlen üzemből származhatnak, az illető cég azonban nem jelezte ezeket az emissziókat.

A The Lancet Oncology egyez évi korábbi száma arról számolt be, hogy a szennyezőanyagok alacsony szintje is összefügghet a tüdőrák gyakoribb előfordulásával.

Dr. S.I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.