„Depressziós hálózatot” azonosítottak SM betegeknél
A sclerosis multiplex (SM) és a depresszió gyakori együttes előfordulása részben azzal magyarázható, hogy az SM elváltozások az agy egy speciális „depressziós hálózatában” jelentkeznek, állítja egy új kutatás.
A vizsgálatban közel 300 SM beteg vett részt. A kutatók felmérték a fehérállományban található elváltozások helyét és ezek egyéb agyi területekkel való kapcsolatait. Az eredmények azt mutatták, hogy az SM léziók helye és a depressziós hálózat közötti funkcionális kapcsolat összefügg a depresszió súlyosságával. A depresszió tehát nem csupán általános szövődmény SM-ben, hanem organikus strukturális betegség. A depressziós hálózat központja a ventrális középagyba tehető, amely az agy jutalmazási rendszerének része, jelentős dopaminforrás. Éppen ezért, a fokális agyi stimuláció és a dopaminvisszavételt gátló antidepresszánsok, mint például a bupropion, hatékonyabb terápiát jelenthetnek SM pácienseknél.
Az SM fokálisan, esetenként reverzibilis elváltozásokat okozhat bizonyos agyi régiókban, és ilyenkor különösen nagy a depresszió kockázata. A kutatók szerint az újfajta kezelések, például a fokális agyi stimuláció hatékony lehet a depresszió kezelésére, de csak akkor, ha megfelelő agyterületen végzik. A tüneteket okozó léziós elváltozások feltérképezésével azonosíthatók az agyi hálózatok és funkcionális kapcsolatok, ezáltal felderíthetők új terápiás célpontok.
A stroke és penetráló fejsérülés okozta fokális elváltozásokkal összefüggő depresszió kapcsolatának elemzésekor azt találták, hogy a depressziót okozó szürkeállományi elváltozások funkcionálisan egy közös agyi hálózathoz kapcsolódnak. Ilyen esetekben a depressziót sikeresen kezelték transcranialis mágneses stimulációval (TMS), illetve mély agyi stimulációval (DBS).
A vizsgálatban egy longitudinális klinikai és radiológiai adatbázisból származó adatokat, összesen 281 SM beteg adatait elemezték. A teljes MR-adatok, a depressziós pontszámok és az általános fogyatékossági pontszámok minden résztvevő esetében rendelkezésre álltak a kiindulási időpontban. A léziók az egész fehérállományban megfigyelhetők voltak, nagyobb sűrűséggel a periventrikuláris régiókban fordultak elő. A kutatók ezen adatok alapján létrehoztak egy léziós hálózati térképet és térbeli korrelációs elemzéseket végeztek. Megbecsülték az egyes résztvevők lézióinak helyére vonatkozó teljes agyi konnektivitást, majd térbeli korrelációk segítségével értékelték az egyes léziók konnektivitási profiljának és a depressziós hálózatoknak az egybeesését, majd összehasonlították a térbeli korrelációkat a depressziós pontszámokkal.
Azoknak az SM betegeknek, akiknél a léziós elváltozások nagyobb egyezőséget mutattak a depressziós hálózattal, magasabbak voltak a depressziós pontszámaik, függetlenül az életkortól, a nemtől, az általános fogyatékosságtól és a teljes léziós térfogattól (r = 0,15; P = 0,013). Ráadásul ez a kapcsolat specifikus volt a depresszióra, összehasonlítva 11 másik mérőszámmal és az általános fogyatékossággal (P = 0,0058; 25 000 permutáció). Az eredmények a fáradtság és a kognitív tünetek további kiigazítása után is konzisztensek maradtak (r = 0,16; P = 0,0075).
Ezt követően elvégezték az SM depresszióra vonatkozó agyi hálózatának feltérképezését, az elváltozások konnektivitási profiljának és a depresszió súlyosságának összehasonlításával az összes résztvevőre vonatkozóan. Ennek az SM-hálózatnak a topográfiája jelentős térbeli korrelációt mutatott a korábbi konvergens depressziós hálózat topográfiájával (térbeli r = 0,63), a permutációs teszt pedig megerősítette, hogy a kapcsolat a „véletlennél erősebb” (P=0,015; 25 000 permutáció). A ventrális középagy - beleértve a ventrális tegmentális területet is - volt a leginkább érintett ebben a hálózatban (családi hibával korrigált P<0,05).
A specifikus depressziós hálózathoz kapcsolódó léziók különböztetik meg a depresszióval összefüggő léziókat a depresszióval nem összefüggő lézióktól. Az eredmények azt mutatják, hogy az agyi stimuláció legjobb célpontja valószínűleg ugyanaz, mint a depresszió egyéb formáiban, ugyanakkor az SM betegek esetében az antidepresszáns gyógyszerek legfontosabb célpontja a dopaminrendszer lehet. A vizsgálat eredményeinek alátámasztására azonban további klinikai vizsgálatok szükségesek.
