Liraglutid hatása az inzulinrezisztenciához köthető tanulási korlátozottságra

A glukagonszerű peptid-1 (GLP-1) receptor agonista liraglutid egyetlen injekciója rövidtávon helyreállította az asszociatív tanulást az obez és inzulinrezisztens betegekben. Ez az eredmény arra utal, hogy a dopaminvezérelt tanulási folyamatokat metabolikus jelátvitel szabályozza, és a Nature Metabolism folyóiratban nemrég publikált cikk szerzői szerint ez a hatás „hozzájárulhat a liraglutid testsúlycsökkentő hatásához obezitásban”.

A vizsgálat résztvevője 30 normál inzulinérzékenységű és normál testsúlyú (átlagos testtömeg index, BMI: 24 kg/m²), valamint 24 kóros inzulinérzékenységű és obez (átlagos BMI: 33 kg/m²) felnőtt volt. Az asszociatív tanulási feladat során vizsgálták, hogy a résztvevők képesek-e megtanulni az összefüggéseket a hallott magas vagy alacsony hangok és az ezeket követő vizuális eredmények (kép egy arcról vagy egy házról) között. Minden egyes asszociatív tanulási teszt során agyi funkcionális MR felvételek is készültek. A kóros inzulinérzékenységű résztvevők „csökkent amplitúdójú viselkedési reakciót produkáltak”, amelyet egyetlen, a tesztelés előtti este sc. beadott 0,6 mg liraglutid (Saxenda, Novo Nordisk) injekció helyreállított. Az eredmények arra utalnak, hogy a metabolikus jelutak – különösen az inzulin vagy a GLP-1 receptor agonista által okozott energiahiányos állapotban az energiaegyensúly helyreállítását elősegítő jelátvitel – „alapvetően meghatározzák a neuronális feldolgozási folyamatokat” – mondta Dr. Marc Tittgemeyer (Max Planck Institute for Metabolism Research, Köln, Németország).

„A liraglutid normalizálhatja az asszociatív tanulást”

Tittgemeyer elmondása szerint obez betegekben az érzékelésért felelős neuronális rendszerek által közvetített információ - amelyet az agynak fel kell dolgoznia egy viselkedési válaszreakció kiválasztásához - nincs megfelelően hangolva. „Az obezitás modern kezelési lehetőségei (mint pl. a liraglutid) normalizálhatják az asszociatív tanulást, és ezáltal ismét fogékonnyá tehetik az embereket az érzékszervi jelekre, ennek révén könnyebben reagálnak a tudatküszöb alatti interakciókra. Ezek a gyógyszerek helyreállítják a normál telítettségérzést, ezáltal az emberek kevesebbet esznek és csökken a testsúlyuk.”

Valószínűleg a GLP-1 receptor agonista gyógyszercsoport más tagjainak (pl. semaglutid, Ozempic, Wegovy, Novo Nordisk) is van ilyen hatása. Úgy tűnik azonban, hogy ez eltér attól, mint amikor a gyógyszerek más tápanyag stimulálta hormonok (mint pl. a glukagon és a glükózdependens inzulinotróp polipeptid, GIP) receptorainak agonistáiként viselkednek.

A liraglutid kezelés által kiegyensúlyozott tanulás

Placebo injekciót követően a tanulási ráta szignifikánsan alacsonyabb volt a kóros inzulinérzékenységű alcsoportban a normál inzulinérzékenységűekhez képest. Ezzel szemben a kóros inzulinérzékenységű csoportban egyetlen dózisú liraglutid injekció szignifikánsan fokozta, míg a normál inzulinérzékenységűeknél szignifikánsan csökkentette a tanulási rátát. A liraglutid hatásának mértéke az előbbi csoportban kétszerese volt az utóbbi csoporténak, és ez az ellentétes hatás a két csoport adaptív tanulási rátájának konvergenciájához vezetett, így végül nem volt szignifikáns különbség a csoportok között a kezelés után.

A funkcionális MR felvételek adatait a tanulási eredmények mentén analizálva a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a liraglutid a kóros inzulinérzékenységű egyénekben a ventralis striatumban és a mesocorticalis projekciós területeken kódolt adaptív predikciós hiba felerősítésén keresztül normalizálta a tanulási folyamatokat. A GLP-1 analógok tanulási deficitet korrigáló nyilvánvaló képessége kóros inzulinérzékenység és obezitás esetén potenciálisan kedvezőnek bizonyulhat más, károsodott dopaminerg funkcióval és metabolikus zavarral jellemezhető kórállapotokban is, mint pl. pszichózisban, Parkinson-kórban és depresszióban. Számos klinikai vizsgálat van folyamatban a GLP-1 receptor agonisták neuropszichiátriai kórképekben kifejtett hatásairól.

Forrás: https://www.medscape.com/viewarticle/995790