Szívelégtelenségben előny a súlytöbblet
Az elhízás már tizenéves korban számos betegség rizikófaktorának minősül. Újabb vizsgálatok viszont azt mutatják, hogy a még nem kövér, de elhízott szívbetegek tovább élnek, mint sovány társaik: ezt az ellentmondást nevezték el obezitás paradoxonnak.
- A teltkarcsúak élnek a legtovább
- A légszennyezés szívelégtelenséget és szívritmus-zavart is okoz
- Végstádiumú szívelégtelenségben a nők halálozása magasabb?
- A beteg szívelégtelenségének romlását a gyógyszerész is észlelheti
- Hullámhegyek és hullámvölgyek a szívelégtelenség kórházi halálozásában
- Miért hízunk a leszokás után?
Nagy népességen már régóta kimutatták, hogy a dundi tizenévesekből gyakrabban lesznek elhízott felnőttek, mint karcsú társaikból és a vékonyabb tinédzserek csoportja felnőtté válva ritkábban szenved cukorbetegségben és a koszorúér szűkületben. Ennek megfelelően a kövérséget e betegségek egyik fontos kockázati tényezőnek tartják.
Az utóbbi években ezt a leegyszerűsített képet mind több adat zavarta meg. Kiderült, hogy a fiatal korban viselt többletsúly ugyan korábban vezethet cukorbetegséghez vagy infarktushoz, viszont a koronária őrzőszoba ágyát több kilóval nyomó infarktusos betegnél nem kell olyan gyakran szövődményektől tartani, mint soványabb sorstársaik esetében, és az elhízott infarktusos betegek halálozása is kedvezőbben alakul, mint a hasonló kórban szenvedő kisebb súlyú kortársaiké.
Ezt az ellentmondást a szakirodalomban obezitás paradoxonnak hívják és magyarázata ma sem tisztázott. A paradoxon létezését egy új amerikai vizsgálat eredményei is megerősítették. James L. Januzzi jr. a Massachusetts General Hospital-ban dolgozó munkatársaival négy kontinens, 12 vizsgálati csoportból származó, összesen 6 142, heveny szívelégtelenség következtében kórházba fölvett beteg sorsának alakulását elemezte.
A betegeket az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint csoportosították. Normál súlyúnak minősültek a 18,5-25 kg/m² testtömeg indexű (TTI) résztvevők, túlsúlyosnak a 25-30 kg/m² csoportba tartozók, kövérnek a ≥ 30 TTI vizsgálati alanyok. A 18,5 TTI határon aluli betegeket nem értékelték.
A kutatók a betegeknek szívinfarktus utáni 30 napos, illetve egy éves mortalitását számolták ki. A statisztikai értékelés igazolta, hogy a 30 napos halálozás, minden öt kilogramm/m² többletsúly esetén 11 %-kal csökkent, ugyanez az egy év után időszakra 9 % életkilátás javulást jelentett, ami statisztikailag is szignifikánsnak bizonyult (p< 0,05).
A további klinikai szempontok szerint történő értékelés azt mutatta, hogy az obezitás paradoxon az idős betegek esetén érvényesült (>75 év, p=0,006), rossz balkamra funkció esetén (ejekciós frakció < 50 %, p=0,001), és akkor, ha a beteg nem szenvedett cukorbetegségben (p<0,001), továbbá akkor, ha szívelégtelenségét először észlelték (p=0,004).
A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy az obezitás paradoxon olyan anyagcsere tartalékot jelenthet, amely képes a szívelégtelenség okozta katabolikus igény ellensúlyozására. Utalnak azokra az állatkísérletes adatokra, amelyek rágcsálókban igazolták, hogy a kövérség, keringési elégtelenségben segít megtartani a sejtek mitokondriális funkcióját.
A tanulmányt Ulrich Kintscher szerkesztőségi közleménye követi, melyben a szerző megjegyzi, hogy a cikk sok, további vizsgálat szükségességét jelzi, például azt, hogy többet kell tudnunk az obezitás során megjelenő szívbetegség anyagcsere összefüggéseiről és a testösszetétel elemeinek jelentőségéről ebben a folyamatban.
