hirdetés

Új biomarker szisztémás szklerózisban

A betegség progressziójának ütemét, várható súlyosságát képes megjósolni egy új biomarker.

hirdetés

A Journal of Autoimmuity folyóiratban november 14-én jelent meg a University of Alberta kutatóinak cikke, amelyben szkleroderma (szisztémás szklerózis) új biológiai markeréről számoltak be. A marker segítségével megállapítható, hogy mely betegeknél alakulhat ki a későbbiekben súlyos betegség, illetve az alkalmazott módszer új terápiás lehetőségek kifejlesztéséhez is vezethet.

A szkleroderma egy ritka betegség, amelyben a kollagén túltermelődése a bőrszövetek megkeményedéséhez vezet, súlyos esetekben pedig már az erek és a belső szervek is érintettek. Súlyos formájában a betegek körülbelül 40%-a a diagnózistól számított öt éven belül meghal. A gyógyszerek, a diéta és a testmozgás lassíthatja a betegség előrehaladását és enyhítheti a tüneteket, de hatásos gyógymód nem áll rendelkezésre, és mindezidáig nem is lehetett megjósolni, hogy várhatóan kinél alakulhat ki a betegség legsúlyosabb formája.

A most közölt vizsgálat során a kutatócsoport azt fedezte fel, hogy a szisztémás szklerózisban szenvedő betegek bőrében és vérében egyaránt megemelkedik a polisziálsav szintje, és ez szoros korrelációt mutat a fibrózis mértékével. A polisziálsav egy glikán, vagyis egy cukormolekulából álló módosulás az immunrendszer, a reproduktív és az idegrendszer sejtjeinek felszínén, és az már korábban ismert volt, hogy egyes agresszív rákos sejtek jelenlétével is összefüggésbe hozható.

“A szkleroderma egy szörnyű betegség, amely ólmos fáradtsággal kezdődik, majd szisztémás hegesedéshez vezet.” - nyilatkozta Mo Osman, a vizsgálat egyik vezetője. “Kulcsfontosságú azonosítani azokat, akiknek a betegsége várhatóan progrediálni fog, mert azt szeretnénk, ha a károsodások megelőzése érdekében korán tudnánk kezelni őket.”

A cikk első szerzője, Lisa Willis szerint olyan biomarkerre van szükség, amelyet olcsón lehet használni a kórházakban, ezért egy olyan módszert fejlesztettek ki, ami a betegtől levett vérmintában képes azonosítani a polisziálsavat. A vizsgálathoz vér- és szövetmintákat vettek öt egészséges kontroll személytől, öt bőrfibrózisban szenvedő betegtől, 11 súlyosabb fibrózisban szenvedő betegtől és négy, transzplantáción átesett betegtől.

Willis és Osman korábban nem dolgoztak együtt, de mindkettőjüket meglepték a szkleroderma és a rák között korábban megfigyelt hasonlóságok. “Ez a tudományos kutatás legizgalmasabb pillanata” - fejtette ki Osman. “Mert egyszer csak azt vettük észre, hogy az immunsejtek a szklerodermában nagyon hasonlóan viselkednek, mint a rákos betegségekben. Milyen folyamat lehet ez? Van-e összefüggés a kettő között? Feltételezésünk szerint a glikán megzavarja a szervezetnek a hegesedéssel kapcsolatos képességét. A cukormolekulák egy igen vastag réteget képeznek a sejt külső oldalán, ami a sejt és környezete közötti kölcsönhatások közvetítéséért felelős, például a cukrokat használja az immunrendszer a barát-ellenség felismerő rendszer alapvető elemeként. Normális esetben az immunrendszernek fel kellene ismernie a patogén szklerodermás sejteket, de pont ezek a szklerodermás sejtek termelik a glikánokat, hogy megtévesszék az immunrendszert.”

Willis és Osman a közeljövőben folytatja a biomarker mint diagnosztikai eszköz tesztelését, amihez Kanadából és a világ más részeiről származó betegek szélesebb köréből levett bőr- és vérmintákat vizsgálnak majd. Továbbá azon is dolgoznak, hogy minél pontosabban meghatározzák az érintett mechanizmust.

“Kifejlesztettünk még néhány olyan technikát, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megtaláljuk azokat a fehérjéket, amelyekhez ez a glikán kapcsolódik, így elkezdhetjük leírni, hogy molekuláris szinten hogyan okozza ezeket a változásokat” - fejtette ki Willis. “Ez már rámutathat arra, milyen potenciálisan új terápiás szereket fejleszthetnénk ki a célzott beavatkozások érdekében.”

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Study uncovers new biological marker for scleroderma

The cancer-associated glycan polysialic acid is dysregulated in systemic sclerosis and is associated with fibrosis

Irodalmi hivatkozás:

Lamia Khan et al, The cancer-associated glycan polysialic acid is dysregulated in systemic sclerosis and is associated with fibrosis, Journal of Autoimmunity (2023). DOI: 10.1016/j.jaut.2023.103110

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.